Ami benned van(JM) ~ Befejezett

XVII.

Nagyot nyelve álltam az ajtó mellett és figyeltem Jimin lényét, ahogyan teljes beleéléssel és fullos erővel üt egy bokszzsákot. Fogalmam sem volt arról, hogy hol voltunk, mert ez nem az a terem volt, ahol általában edzeni szoktunk. Ez egy kisebb helység volt, inkább súlyzókkal, kisebb kis erősítő padokkal és pár bokszzsákkal volt megtelve, így olyan érzést keltett, mintha alig lenne benne elegendő hely, de valójában nem volt olyan szűkös, mint elsőre gondoltam. Ajkamat beharapva mértem végig minden vonalát, fejétől a lába ujjáig, minden izmát, azokat a vastag, kidolgozott karokat,a hátának azon részét, amely kilógott a keskeny atléta alól és azokat a lábakat, amiken olyan erőszakosan pattogott, hogy attól tartottam, már csak attól el fognak törni. Nem tudtam, mit kellene tennem, mivel csinálnám a legjobbat. Ha most odamegyek hozzá, és lehet lendületből nekem is odavág egyet, vagy pedig most hagyom nyugton és halkan elsurranok, hogy aztán azért kapjak tőle, amiért nem értem oda időben. 

Végül úgy döntöttem, játszom egy picit a tűzzel, csak mert ha már arra vártam napok óta, hogy végre találkozzak vele, akkor már nem fogom hagyni a lehetőséget kicsúszni a kezeim közül. Most főleg, hogy idegesnek tűnik, fejemben pedig ott motoszkált, amit a szőke mondott, már ha igazak a szavai. Nem tűnt bár olyannak, aki ilyet csak úgy kitalál, de nem mertem kockáztatni, hogy esetleg valami pletykát higgyek el szimplán rosszindulatból. 

Halkan lépdeltem a fiú felé, akinek fogalma sem volt arról, hogy én itt vagyok. Nem akartam meglepni, így halkan megköszörültem a torkomat, és megszólaltam. 

-Jimin! 

Nem foglalkozott azzal, hogy a nevén szólítottam, csak püfölte tovább a zsákot, mintha legalábbis az ősellensége lakozna odabent, már kissé sajnáltam a kemény kis eszközt, amiért ilyen megpróbáltatást kell kiállnia. 

-Jimin! 

-Mivan? - fordult meg hirtelen dühösen, tekintete szó szerint szikrákat hányt. - Nem megmondtam, hogy húzza....

Nem fejezte be a mondatot. Hatalmas szemekkel, megszeppenve álltam előtte, két kezemet pedig ösztönösen feljebb emeltem, ha esetleg a keze lendülne, valamennyire meg tudjam védeni magamat. Bár erre a heves reakcióra egyáltalán nem számítottam, ajkaim elnyíltak, annyira féltem abban a pillanatban. Mintha bármelyik pillanatban felrobbanhatott volna, valaki vagy valami olyan szinten felhúzta. Abban a pillanatban nem tűnt valótlannal amit az öltözőben hallottam, embert nem láttam még ilyen dühösnek soha. Azt hittem, ennyire nem is lehetséges méregbe gurulni, de Jimin továbbfejlesztette számomra a düh fogalmát. Remegve álltam előtte, s a biztonság kedvéért egy lépést hátráltam, mert bár nem álltam közel hozzá, ott, akkor úgy éreztem, túlságosan közel is van hozzám, túlságosan közel. 

Amint meglátta és tudatosult benne, hogy én vagyok az, aki megzavarta a "verekedésben" egy hatalmasat sóhajtott, és megállította a zsákot. Nekem félig háttal állva, csukott szemekkel tartotta tenyereit a nagy, fekete anyagon, miközben mély lélegzeteket vett. 

-Csak te vagy az. - mondta halkan és rám nézett, bár maradt egy helyben. - Ne félj már ennyire, nem foglak bántani. Már kiéltem magamat, többé-kevésbé. 

Kezeim lejjebb engedtem, amit észre is vett. Csak felhorkant és ellépett a zsáktól. Egy beképzelt vigyorral az arcán megállt előttem, és kissé lehajolva a szemembe nézett. 

-Mi az? Azt hitted, téged is megütlek? 

-Hát...igen? - kérdeztem vissza remegő ajkakkal, egy állat semmi volt hozzá képest, mikor felgyülemlett benne a feszültség. 

-Miből gondolod? Mintha eddig annyit bántottalak volna. - nevetett fel halkan és az egyik padhoz lépett, amiről felvett egy törölközőt és felitatta vele magáról az izzadtságot. Nem mondom, hogy nem nézett ki jól azokkal a csillogó karokkal és homlokkal, de azért nem akartam, hogy megfázzon amiért ennyire vizes mindene. - Késtél. -  közölte szárazon és ivott egy keveset. Csak a földet bámultam, mert nem tudtam neki elmondani, hogy miért is késtem majdnem egy órát a megbeszélt időponttól számítva. Mondjam el, hogy neki próbáltam tökéletes hajat csinálni magamnak az edzésre, vagy hogy fél órát válogattam, melyik dezodorom és parfümöm az ütősebb? Inkább csak tűrtem, hogy kedvesen, de lecsessze a fejemet. - De ahogy látom, bevásároltál. - állt meg előttem és kicsit sem szégyenkezve végignézett rajtam. 

-Igen. - köszörültem meg a torkom. - Valami kényelmesebbet akartam felvenni, úgy gondoltam ezek jók lesznek. 

-Jól döntöttél. - mosolygott és kezét felemelve a fülemre helyezte azt. Lassan elkezdte a tenyerét felfele húzni a hajam vonalán, egészen fel a kontyomig, ami a fejem tetején biggyeszkedett. Amint odaért, megmarkolta azt és egy aprót húzott rajta. Nem fájt, nem volt kellemetlen, inkább csak épp, hogy megéreztem. Kérdő szemekkel néztem fel rá, tekintetét pedig levezette a szemeimre. - Jó szoros. Addig dolgozunk ma, míg szét nem bomlik. - válaszolta, majd miután csigalassúsággal elhúzta a kezét a hajamból, megfogta a csuklómat és elvonszolt az egyik furcsa állású padhoz. 

-Ez mi? - vontam fel a szemöldököm furcsán. - Ilyet még nem láttam. 

-Hidd el, nem csak te. Nem annyira népszerű. - vont vállat.  - Fordulj meg. - tartott a vállamnál fogva én pedig hagytam, hogy úgy mozgassa a testem, ahogyan neki jól esik. Csak kapaszkodtam a karjában, hogy azért ne taknyoljak egy csodálatosat, mikor hirtelen nyomott egyet rajtam, így a fenekemre huppanva kötöttem ki a padon. - Ide akaszd be a lábad és aztán dőlj hanyatt. 

-Dehogy dőlök! - néztem rá úgy, mintha őrült lenne. - Hát nem látod, hogy áll? Le fogok esni róla? 

-Érzel valamit a térdeden? 

-Igen. - néztem a szemébe. - A nagy mancsod. 

-Na pont ezért nem fogsz leesni, mert foglak vele. Dőlj hanyatt. 

Hát csendben tettem amit kért, de miután hanyatt feküdtem a padon, rémülten tapasztaltam, hogy innen nincs visszaút, lehet, hogy lefeküdni tudtam, de visszafelé már nem mozdult a testem. 

-Ülj fel. - szólalt meg Jimin valahonnan, annyira szédültem fejjel lefele, azt sem tudtam, milyen irányba állok. 

-Nem megy. - nyögtem. - Nem visz rá a lélek. 

-Az a kevés izmod nem visz rá. - nevetett fel. - Gyerünk, ülj fel. 

-Atya gatya. - kiáltottam, mikor lendületből felvágtam magamat ülő helyzetbe. Ha akkor nem tojtam be, valószínűleg soha nem fogok. Hatalmas szemekkel találtam magamat szemben egy vigyorgó Jimin arccal, ijesztően közel az enyémhez. Tudtam, hogy ez a gyér felhozatal egy felülés akart volna lenni, s már dőltem volna még egy kínzó körre vissza, mikor Jimin elkapta az egyik karomat és maga felé húzott, vagyis, hogy pontos legyek, az ajkaira. Tágra nyílt szemekkel éreztem, ahogyan belemosolyog gyászos csókunkba, én visszont annyira le voltam sokkolódva, hogy fel sem fogtam mi történt.