XII.

3.1K 325 16
                                    

Csendben kavargattam az előttem gőzölgő teámat, miközben azt figyeltem, ahogyan az aljára rakódott méz kezd folyamatosan olvadni és eggyé válni az innivalóval. Egyáltalán nem volt valami érdekes látvány, de mindent szívesebben néztem volna Jimin arcánál, amire egyébként roppant erős késztetést éreztem folyamatosan. A korábbi kis incidensünk egymással úgy néz ki őt fele annyira sem érintette meg mint engem, s amíg én végigpörgettem a fejemben, mi lett volna ha ez vagy az történik, addig ő radarként működő szemekkel mérte végig a lakásom még elrejtett nasik utá kutatva. 

Furcsán éreztem magamat a közelében. Tudtam, hogy semmit sem akar tőlem és minden tettét a jó szándék vezérli, mégis valahol ott motoszkált bennem egy kis gondolat, mi van ha mégsem. Lehetséges, hogy azért ajánlotta fel a semmiből ezt a kis alkut, mert valamit esetleg meglátott bennem vagy megérintette az elszántságom és bosszúvágyam. Vagy csak én hiszem azt, hogy itt van szó bármiről is.

Egyáltalán miért gondolok én ilyenekre a körülményeket megfigyelve? Jimin egy rohadt jó pasi, izmos és népszerű, szerethető kívül és belül. Én ehhez képest nem vagyok önmagam, kövér vagyok és csúnya, nem mellesleg lelkileg megtaposott, nem lenne szabad ilyeneken agyalnom. Főleg úgy, hogy Jimin a tudtomra adta, csalódott a szerelemben, ebből következik, hogy tartózkodik tőle és gondolom ez alól én sem vagyok kivétel.

-Min gondolkodsz? - kérdezte miközben beleivott a teába. Gyorsan kellett valamit ki kellett találnom, nem mondhattam, hogy éppen azon agyalok miért nem kaparinthatom meg magamnak. De az agyam kifogyott minden értelmes magyarázatból, így csak az ajkaimat nyitogatva néztem rá, s egy hang se jött ki a torkomon. - Nem fontos. - mosolygott miközben rám nézett. - Kérdezhetek valamit?

-Persze.

-De ha bánt vagy kényes, nyugodtan passzolhatsz. - mondta és közelebb ült hozzám. - Elmeséled a történeted? Mármint az egészet.

-Nem egy érdekes darab. - vontam vállat. - Népszerű voltam én is, ő is. Menők, csinosak és irigylésre méltók. Tipikus suli királya és királynője.

-Valahogy nem gondolnám rólad. - nevetett fel.

-Nézz rám, nem lep meg. - mosolyogtam én is. - Akkor még volt bennem potenciál, büszkeség, igényesség. De ezek eltűntek mikor megváltozott minden. Nemcsak a külső de a belső értékeim is. Mondanám, hogy csalódott vagyok és feladtam, de nem. Hiszem, hogy ha sikerül amit eltervezel akkor olyan leszek mint régen voltam, akkor ismét szeretni fognak de ez alkalommal bölcs leszek. Nem a külsőre fogok menni és mások véleményére, hanem a belső értékekre. De ahhoz nekem is össze kell szednem magam.

Jimin letette a kezében lévő csészét s az asztalon lévő kezemre fogott. Kissé megszorította azt én pedig érdeklődve pillantottam rá.

-Azt hiszem, nem csak a külsőddel fogok dolgozni. - mondta s közelebb húzta a kezem magához. Megemelve összekapcsolt kezeinket egy nagyon apró puszit lehelt a kézfejemre s összehúzódott szemekkel nézett rám. - Alig várom.

Zavartan pillantottam félre, miközben éreztem az arcomat lángba borulni. Eddig is kétségek közt voltam, de ezek után tényleg nem tudtam mire vélni a cselekedeteit. Ha nem akarom, hogy ismét rosszul  jöjjek ki a dologból, akkor legalább nekem józannak kell lennem.

Ami benned van(JM) ~ BefejezettOpowieści tętniące życiem. Odkryj je teraz