Ami benned van(JM) ~ Befejezett

XIX.

"So I'll tell you something..."

"This could be love because..."

-IIIIIIII've had, the time of my liiiiifeee. - üvöltöttem torkom szakadtából, miközben fényesre nyaltam a kanalat, amin a fagylaltom utolsó maradéka volt. Dühösen vágtam el a szoba túlsó felébe, miközben másik kezem már a következőn volt. Könnyes szemekkel néztem a TV-n éppen zajló eseményeket. Csak figyeltem a kis fürtös lány karcsú derekát, könnyed mozgását és irigykedve forgattam kettőt a szememen, mikor a srác mindenféle baj nélkül felemelte. - Ez úgyis csak egy film. - morogtam magam elé és belekanalaztam az újabb nasiba, amitől egyébként az elmúlt időszakban keményen el voltam tiltva. Jimin pedig egy szemét, hazug dög volt, mert megígérte, hogy majd néha megjutalmaz ezzel-azzal, de sosem tette meg. 

Ha rá gondoltam, két dolog jutott eszembe. Elsőként az, hogy mennyire rosszul esik a tudat, hogy éppen haragban vagyok vele, pedig egyáltalán nem akarok. Tudom, hogy csak jót akar, segíteni és támogatni és ezt nem értékeltem eléggé. A másik dolog viszont az volt, hogy a hirtelen haragját semmilyen formában nem tudtam benyelni. Nem értettem, hogy miért nem képes arra, hogy megkülönböztessen a bosszantó tényezőktől. Ha valaki felhúzta, akkor nem rajtam kellene csattannia a nem létező pofonoknak, mert én nem tehetek semmiről. Ha pedig a tudtom nélkül, de belőlem van elege, akkor az amúgy is az ő hibája, nem én könyörögtem neki térden állva, hogy minden áron segítsen rajtam. 

Mikor éppen a következő sort kiáltottam volna, valaki kopogtatott az ajtón. Legszívesebben üvöltöttem volna anyának, hogy nyissa ki, küldje el a francba utána pedig dobjon meg még két doboz csokival, de ezt sajnos nem tehettem. Tavaly elköltöztem nem olyan messze tőlük egy kis lakásba, amit fenntartottak nekem. Közelebb volt a sulihoz, és így utolsó évben nagyon élveztem a szabadságomat. Igen, részben emiatt lettem pufók, senki nem volt hogy rámszóljon a harmadik zacskó chips után. Egy órán belül. Nehezen feltápászkodva vonszoltam oda magamat az ajtóhoz, mikor pedig kinyitottam és megláttam, ki is áll előtte, már lendületből vágtam volna be az arcába, de sajnos egy miniatűr Hulk volt fehér bőrben, így természetesen mindenféle erőfeszítés nélkül sikerült megfognia az ajtót mielőtt arcon vágta volna. Tudtam, onnantól kezdve semmi esélyem nem lesz vele szemben, márpedig ha ő be akar jönni, akkor bizony be fog jönni, marhára nem foglalkozva azzal, hogy most én akarom e vagy nem. 

Szemeimet megforgatva álltam félre, hogy ha már annyira be akarja tolni hozzám a seggét, akkor sikerüljön neki. Hátat fordítva a nem szívesen látott srácnak már indultam volna vissza a szobába filmet nézni, mikor karomat elkapta és visszarántott maga elé. Lendülettel vágott neki az ajtónak, én pedig nagyot nyekkenve néztem a szemeibe, egészen addig, míg ajkai meg nem találták az enyémeket és úgy rájuk nem cuppant, mint egy pióca. Lélegzetet venni sem volt időm, karjaim már csúsztak is fel a nyaka köré, akárcsak két kígyó és szorosan kapaszkodtam bele. 

-Fagyit ettél. - vált el tőlem pár perc múlva. 

-Én? Dehogy. - ráztam meg a fejemet. Amúgy is ijesztő volt és azzal kapcsolatban még nem volt tapasztalatom, akkor mit csinál, ha megszegek valamit, amit megbeszéltünk. 

Jimin nem mondott semmit, csak ismét rám tapadt, nyelvét pedig végighúzta az alsó ajkamon. 

-Csokisat. - közölte velem pimasz mosollyal az arcán. 

-Elképesztő vagy. - adtam be a derekamat, igen, fagyit ettem és igen, ez a srác nyal egyet rajtam és gondolkodás nélkül a tudtomra adta, hogy tudja, bűnt követtem el. 

-Most az egyszer elnézem neked. - sóhajtotta. - Mert tudom, hogy miattam van. Sajnálom. 

-Honnan tudod, hogy hatással vannak rám a szavaid? - vontam fel a szemöldököm. - Mármint, meghallom őket, de itt be, itt pedig ki. - mutattam a füleimre. - Meg sem ragadnak bennem. 

-Ha a testedre ilyen hatással vagyok, kizárt, hogy az érzelmeid kivételek legyenek. - mosolygott és oldalra fordítva a fejemet kaptam tőle egy puszit, majd otthagyott az ajtóban és kényelmesen, akárcsak otthon lenne, besétált a szobába. Döbbenten meredtem rá, miközben megráztam a fejemet és sietve utána indultam. - Ez nem semmi! - hallottam a hangját. - Én elhiszem, hogy megsértettelek, de azért ez túlzás. Wonka csokigyára nem termel ennyi édességet. 

Csak szótlanul álltam egy helyben és néztem rá. Nem figyeltem arra, hogy éppen mit szólt be, nem figyeltem arra, hogy mit mozog a szája, csak gondolkodtam. Nem tudtam elképzelni, hogy miért csinálja ezeket az apró dolgait. Egyik pillanatban úgy beszél velem mint egy állattal, utána pedig nekivág valami keménynek, mert miért ne törjük össze a lapockáim és addig csókol míg a karjaiba nem ájulok. 

-Mi baj? - kérdezte aggódva és közelebb lépett hozzám. Hüvelykujját felemelve megsimította a szemem alatti részt, ami kicsit hideg volt, fel sem tűnt, hogy könnyezik a szemem. - Miért sírsz? 

-Miért csinálod ezt? - kérdeztem remegő ajkakkal. 

-Mit? 

-Hát ezt. - töröltem meg az arcom és kettőnk közé mutattam. - Alig ismersz, de úgy használod a testem, mint valami játékszert. Miért? 

Jimin csak sóhajtott egyet, de nem mondott semmit. 

-Talán. - szólaltam meg. - Talán te is olyan vagy mint a többi? Elhiteted majd velem, hogy jó vagyok, aztán pedig összetörsz? Kihasználod, hogy most fáj? 

-Nem. - rázta meg a fejét lassan. 

-Akkor? Miért játszol velem? 

-Nem játszom veled Minji. - mosolyodott el, azonban én nem viszonoztam. - Komolyan gondolok mindent. 

-Amiket hozzám vágsz? 

-Nem. Amiket teszek. - lépett egyet közelebb hozzám és a derekamnál fogva közelebb húzott magához. - Komolyan gondolom.

-De miért? 

-Mert vonzódom hozzád. - jelentette be könnyedén és kisimította a hajamat a szememből. - Mert tetszik amit látok. Amit kívül látok. És az is, ami benned van.