Ami benned van(JM) ~ Befejezett

XXV.

Remegő kezekkel tartottam a kezemben a telefont, miközben türelmetlenül vártam, hogy Jimin válaszoljon a hívásomra. Nem tudtam, mit kellene hinnem, hogy majd azonnal ugrani fog a hívásomra azok után amit tettem vele, de nem tudtam rajta kívül máshoz fordulni. Szipogva pillantottam a képernyőre, mikor pedig kisípolt ismét nekifutottam és megpróbáltam tovább hívni. Megtörölve az arcomat szomorúan vettem észre, hogy a sminkem egy az egyben a tenyeremen kötött ki, így már biztos, hogy nem akarok majd visszamenni a bálba. Azt akartam, hogy tökéletes legyen, s mégis én voltam az, aki ezt tönkre tettem magamnak. 

-Na mi az, kitáncoltátok magatokat? - hallottam meg hirtelen Jimin gúnyos hangját. Felzokogtam a tudatra, hogy teljes mértékben ki van rám akadva, dühös és őszintén szólva jogosan, mert ő mindent megtett azért, hogy egy jó estében legyen részem, de én nem értékeltem eléggé az erőfeszítéseit és most a saját hülyeségem miatt vagyok ilyen helyzetben. 

-Én....én... - próbáltam kinyögni valami értelmeset, viszont nem sikerült. Rendkívül el voltam keseredve, s csak reménykedni tudtam abban, hogy talán nem utál még annyira, hogy képes legyen itt hagyni engem. 

-Hol vagy? - kérdezte, a háttérben pedig motor hangját véltem felzúgni. Nagyot nyelve próbáltam meg neki vázolni a helyet, ahol vártam, de nem sikerült. 

-Nem tudom. - sírtam és körbenéztem. - Jin elhozott magához, de nem tudom, hogy hol vagyok pontosan. Egyedül vagyok. - suttogtam nagyot nyelve, mert a normális hangerőhöz nem volt merszem. 

-Fotózd le a környéket és küldd el üzenetben. - utasított, de nem nyomta ki a telefont. Kilépve a hívásból bekapcsoltam a kamerámat és lefotóztam a velem szemben lévő épületet. Mikor elküldtem a fiúnak pár másodpercig vártam, mivel nem mondott semmit. Már azt hittem, hogy nem kapta meg, mikor váratlanul megszólalt. - Megyek. 

És ezzel ki is nyomott. Borzasztó bűntudat gyötört, amiért egy kérésem volt és gondolkodás nélkül ugrott rá. Vajon én ez alatt az idő alatt, amióta ismerem tettem érte bármit is? 

Én magam sem tudom, hogy mit éreztem. Rosszul voltam magamtól, amiért elmentem azzal a fiúval, aki miatt most ilyen helyzetben vagyok, s csak a saját sebeimet nyalogattam, miközben el is felejtkeztem arról, vajon Jimin hogyan érez ezután. Viszont a tudat, hogy ismét tetszettem annak a fiúnak, aki dobott engem mert nem volt egy idő után megelégedve velem, megmozgatott bennem valamit. Talán egy részem, ami még mindig szerette és hitt abban, hogy fellángol közöttünk valami, ami régen volt. 

Nem sokáig tűnődhettem ezen, hiszen mire észbekaptam volna, addigra nyikorgó kocsikerekek robaja szelte át a levegőt, oldalra pillantva pedig megpillantottam Jimin kocsiját. Gyorsan szelte az aszfaltot, miközben megállt pontosan előttem. Megtöröltem az arcom, mikor pedig az ajtó kinyílt előttem - mert Jimin még belülről is képes volt kinyitni nekem - nehezen, de betuszkoltam magamat a fiú mellé. Miután bezártam az ajtót és sikerült átszenvednem magamon az övet, oldalra fordultam, de ő nem nézett rám. Szipogva dörzsöltem meg a karomat, amin fel sem tűnt, hogy nincs rajta az apró kardigánom, gondolom fent maradt Jin lakásában. 

-Bántott? - szólalt meg hirtelen Jimin a semmiből. Minkét kezével a kormányt fogta, s bár nem nézett rám, szeme sarkából láttam, hogy engem figyel. Mit mondjak neki? Hogy megalázott ismét? Nem lenne újdonság. Hogy sajnálom a történteket? Valószínűleg nem érdekelné. 

-Nem. - válaszoltam halkan és egy nagyot sóhajtva kinéztem az ablakon. Szemeimet lehunytam, ahogyan még egy könnycsepp végigfolyt az arcomon. 

-Biztos? 

-Biztos. - suttogtam magam elé s csak néztem csúnya kis tükörképemet a kocsi ablakában. 

-Vedd fel. - tett valami meleg kabátot az ölembe. Lenézve a karomra észrevettem, hogy a zakóját adta nekem oda, az ő testét pedig pusztán egy fehér ing fedte. Féltem, hogy nehogy megfázzon, mert annyira azért nem volt meleg. 

-Veled mi lesz? - kérdeztem, de mikor láttam rajta, hogy nem fog nekem válaszolni, csak türelmesen vár, akkor kikapcsoltam az övet, magamra szuszakoltam a zakóját amiből áradt az illata és kényelmesen hátradőltem az ülésben. Ekkor végre elindultunk. 

Az egész út csendben telt, Jimin nem nézett rám, nem szólt hozzám. Többször pillantottam arcára vagy köszörültem meg a torkom, hogy megtörjem a csendet, de minden haszontalan volt. Éreztem a feszültséget a levegőben, s meg akartam valahogyan törni. Túlságosan fojtott a súlya, mert tudtam, miattam van az egész. 

-Kérdezhetek valamit? - próbálkoztam ismét. Jimin nem mondott semmit, csak egy sóhaj után bólintott egyet. 

-Rendben. - válaszolt szárazon. - Kérdezz. 

-Haragszol rám?  - vágtam a közepébe, mert tudnom kellett mit is érez valójában. Közelebb hajoltam hozzá, próbáltam az arcát fürkészni, de nem adott választ a kérdésemre s még csak arra sem méltatott, hogy visszanézzen rám. Úgy gondoltam máshogyan kell megközelítenem, mit gondol. - Oké, látom nincs ínyedre a velem való kommunikáció. Nem értem, akkor miért jöttél utánam. - fordultam vissza az ablak fele, s alattomos mosollyal figyeltem az ablakból, ahogyan levegőt vesz, hogy választ adjon nekem. Arra amit mondott viszont nem számítottam. 

-Mert egy hatalmas ökör vagyok. - mondta s rám nézett. Felé kapva a fejemet tátott szájjal néztem rá, ahogyan észrevettem könnyes szemeit. Soha, soha nem láttam még sírni. - Mert ezt teszi velem a szerelem.