Ami benned van(JM) ~ Befejezett

XXVI.

Szótlanul meredtem magam elé, miközben csendben dolgozgattam a történteket. A hallottakat. Jimin szavait, vagyis, konkrétan egy szót. Szerelem. Szerelem. Szerelem...

Óvatosan Jimin fele fordultam, hogy ne vegye észre, éppen őt akarom nézni. Utánam jött, mert a szerelem ezt teszi vele..szeretne engem? Olyan módon szeretne, mint amilyenben én szeretném, hogy szeressen? Mert az lehetetlen, egy hónap alatt nem tudna megszeretni engem. Engem...egy olyan...lényt, mint én. Egy olyan, mint Ő. 

Jimin a további részben semmilyen formában nem vett tudomást a jelenlétemről, tudtam, most az egyszer nagyon összetörtem benne valamit, pedig sejthettem volna, hogy habár kívül kemény és megrendíthetetlen, lelke és szomorú múltja neki is van. Csak szó nélkül leparkolt a ház előtt, kiszállt és megállva az ajtóm mellett, kinyitotta azt. Behajolt hozzám és engem zavarba ejtő közelségben kikapcsolta a biztonsági övemet, aztán megállt és kezét tartva nekem várt. Ajkamba harapva megfogtam a felém nyújtott mancsokat és óvatosan, úgy vigyázva a ruhára, mintha az életem múlna rajta, hagytam, hogy kihúzzon, természetesen mindenféle nehézség nélkül. Csendben és kelletlenül álldogáltam mellette, miközben éreztem hogy a szégyen és bűntudat folyamatosan csak emészt és emészt, minden egyes kis sejtemet, porcikámat. 

Jimin ennek ellenére megfogta a kezemet, ujjait az enyémekre kulcsolta és segített felvonszolni magamat a lakásomba. Beengedett maga előtt, én pedig apró görccsel a gyomromban léptem be az ajtón, mert fájt, hogy attól függetlenül, mennyire meg is bántottam, nem felejtett el velem olyan lenni, mint korábban is tette. Viszont most nem lökött neki az ajtónak és nem tapadt az ajkaimra úgy, ahogyan szokta. Helyette csak pár lépést beljebb lépett, a kezében lévő táskámat pedig letette az asztalra. 

-Köszönöm, hogy értem jöttél és hazahoztál. - mondtam halkan, mégis, abban a kínos csendben mintha üvöltöttem volna. - És a ruhát is. És...az estét is. - hajtottam le a fejemet. 

-Nem tesz semmit. - válaszolt ugyanolyan monoton hangnemben, mint korábban, s már indult is az ajtóm felé, hogy engem egyedül hagyjon, de én nem akartam, hogy csak így elmenjen. Még vele akartam tölteni az estének egy kis részét. 

-Várj! - szóltam utána, mire megfordult. Kezeimmel levettem a vállamról a zakóját és felé lépve odanyújtottam neki. - Ezt vidd el, meg ne fázz. 

Egy halovány mosollyal az ajkain elvette és belebújt. Miután megigazította magán, kezét a zsebébe süllyesztve hátat fordított nekem és ismét az ajtó felé indult. 

-Várj! - szóltam ismét utána, kissé kétségbeesetten. Komótosan megfordult, tekintetét végigvezette rajtam. Vörös arccal álldogáltam előtte, ahogyan kimondtam a gondolatomat. - Segítesz levenni a ruhám? Egyedül nem fog menni. - kértem. 

Jimin nem szólt semmit, hűvös maradt mint eddig végig az elmúlt órában, de egy aprót bólintott és megfogva a karomat a hálószoba felé húzott. Kicsit ijesztő volt az a kényelem, amivel az én lakásomban mászkált, de ugyanakkor örültem neki, mert kicsit olyan érzés is volt, mintha kapcsolatban állnánk egymással. A szobámban az ágyam szélén ott hevert a pizsamám úgy, ahogyan délután letettem oda. Megálltam a tükör előtt és türelmesen vártam, hogy a fiú mögém lépjen és széthúzza a ruhámon lévő cipzárt. Ahogyan a hátam közepénél szétnyílt az anyag és megéreztem gerincem vonalán hideg, de puha ujjait kirázott a hideg és egy szakadozott levegővételt hallattam. Ez pedig semmi nem volt ahhoz képest, ami azután következett. 

A vállamnál fogva letolta a ruha pántját, hideg keze folyamatosan hozzáért felhevült bőrömhöz. Lehunytam a szemeimet, hiszen nem fogom letagadni, rendkívül kellemes érzés volt, ahogyan hűtötte minden porcikámat, mégis mintha perzselte volna a részeimet. A karomnál fogva tovább tolta a ruhát, mikor pedig éreztem a lábamnál, hogy felgyűrődött az anyag, megfordultam benne, így Jiminnel szemben állva, a vállaiba kapaszkodva egy óvatos mozdulattal kiléptem a ruhából. Nem szólt semmit, csak felemelte azt, mintha a világ legnagyobb értékét tartaná a kezei között, a tükör oldalán álló vállfára helyezte azt. 

Fehérneműben, mindenféle szégyenérzet nélkül vártam, mi fog történni. S ahogyan néztem az izmos hátát, ami a ruhámmal foglalkozik, hirtelen megértettem. Jin előtt nem mertem volna megmutatni a ruha alatti testemet, ebben az állapotában. Jimin előtt viszont igen. 

Egy aprót léptem előre, pont akkor, mikor megfordult. Érdeklődő tekintettel nézett végig rajtam, s apró kezeimmel megfogtam az arcát. Mélyen a szemeibe néztem, onnan próbáltam meg kiolvasni belőle valamit. Nem volt benne megvetés, undor, fintor vagy mögöttes tartalom. Csupa melegség, csodálat áradt belőle, jelen állapotban szomorúsággal és csalódottsággal vegyítve. Kezeit végre megemelte, s a melltartó pántom alá tette két oldalt, majd mintha soha nem akarna szabadulni tőlem, lassan végighúzta kezét rajtam, egészen a derekamig. Lehunytam a szemeimet, lábaim mintha hirtelen gyengék lettek volna, szinte körömmel kapaszkodtam izmos vállaiba. Meleg leheletét éreztem az arcomon, utána pedig a nyakamon, és sóhajtva vártam, hogy mikor fog hozzám érni. Azonban nem tette meg. 

-Jó éjszakát. - suttogta, nagyon, szinte vészesen közel hozzám, majd egy apró puszi a kulcscsontomra és eltávolodott tőlem. Frusztrált tekintettel néztem, ahogyan felkapja a kocsikulcsot a kis asztalról és mintha jól végezte volna a dolgát, kisétált a szobából, majd a lakásból is. Remegő testtel, lefagyva néztem utána, s abban a pillanatban csak azt kívántam, bárcsak az ajtó helyett az ágyamat választotta volna célnak. 

-----------------------------

Átmeneti depresszió lett rajtam úrrá, amíg túl nem teszem magam rajta, hasonló érzelmű részek várhatóak. Pls forgive me :(  (Valaki nem akar esetleg szeretgetni? :( )