Ami benned van(JM) ~ Befejezett

XVI.

Kapkodva szedtem a lábaimat, mert bár Jimin azt mondta, ismét délre legyek az ajtó mellett, mint a múltkor, fél egykor én még otthon parádéztam a tükör előtt, nem is tudva mit vegyek fel a következő edzésre. Annyira hülye voltam, hogy elmentem egy sportboltba, és bevásároltam a legtrendibb darabokból, amik most a piacon vannak és amiket az edzőteremben is láttam. Annyira hülye voltam, hogy azzal áltattam magamat, talán ha ilyen jól nézek ki, máshogy fog pillantani rám, máshogy fog érezni, mintha a ruha tenné az embert. De tanácstalan voltam, hiszen egyáltalán nem tudtam kiigazodni rajta. Ahogyan hozzám ért minden alkalommal, ahogyan izzott körülöttünk a levegő, azt sugallta mindig, hogy több van a közöttünk, mint egy sima kapcsolat. A testem sem úgy reagált rá, ahogyan én akartam, önálló életet élt, saját döntéseket hozott a fiú érintése alatt, s ha nem lett volna a józan eszem működésben, már régen alá pakoltam volna magamat, hogy tessék ott érhet hozzám, ahol akar. 

Tudtam, hogy nem helyes. De minden alkalommal, mikor megláttam, mikor a közelemben volt, azt akartam, hogy több legyen közöttünk, mint ami korábban volt. Egyre mohóbb voltam Jiminnel kapcsolatban, s nem tudtam, vajon ő is ezt gondolta e. 

Éppen hogy benyitottam az öltöző ajtaján, mikor megtorpantam az ott lévők miatt. Több lány is sutyorgott, mikor viszont meglátták, hogy éppen beléptem az ajtón, úgy éreztem magamat, mint azokban az elcsépelt tini filmekben, amikor van egy tipikus lány, akit utáltak és kinéztek, ha pedig arra járt, valami megalázót csináltak vele. Megköszörülve a torkomat elindultam befelé, hogy keressek magamnak valami üres helyet, ahova letehetem a cuccaim és át is öltözhetek, mikor az összes lány, mintha valami radioaktiv tárgy lennék, sietve elhagyta a szobát, hogy aztán kint folytathassa a pletykát. Nagyot sóhajtva tettem le magamat a padra és a cipőmet lehúzva bevágtam azt a szekrény alsó polcára. Sejthettem volna, hogy Jimin ezzel a kinézettel valami helyi adonisz, amit minden lány kiszemelt magának és most én vagyok az az egy szerencsés - vagy szerencsétlen - aki valahogy megkaparintotta, mint valami tündérmesében. 

-Leülhetek? - állt meg mellettem egy lány mosolyogva. Felpillantva rá láttam, hogy komolyan gondolja, semmi gúnyt vagy hátsó szándékot nem véltem felfedezni benne, meg nekem már mindegy is volt, a vállamat megvonva jeleztem, hogy ha szeretne, csak tessék. 

Csendben öltöztem át mellette, kicsit szégyenkezve amiatt, ahogyan kinéztem, de mivel csak ő volt itt rajtam kívül és nem is nézett ki veszélyesnek, nem akartam elmenekülni vagy elbújni. Hozzám hasonlóan vetkőzni kezdett és befújva magát dezodorral már magára is kapta a felsőjét. 

-Ne foglalkozz velük. - szólalt meg hirtelen. Értetlenül fordultam fele és kérdőn pillantottam rá. - Mármint a lányokkal. - mutatott maga mögé az ajtó fele, ahol korábban kisietett a csorda.  - Tudod, Jimin ilyen szenzáció ebben a konditeremben. Már évek óta itt van, kitartóan gyúr és mutogatja magát, és ezeknek a fele csak azért van itt, hogy lássa. Gyakran elrontják a gépeket, hogy aztán odahívják és nyálukat csorgatva nézzék, ahogyan megpróbálja megszerelni. Képzeld el, az egyikük még a bokáját is kificamította, csak hogy Jimin közelebbről is megvizsgálja és addig is érezhesse magán ahogy fogdossa. A kedvencem volt, mikor Jimin helyett, valami agya helyén is izom pasas nézte meg, majd ölben vitte a sürgősségire. Életemben egyszer estem le bicikliről, akkor és azt is azért, mert annyira röhögtem. - mesélt a szőke lány szórakozottan, nem is foglalkozva azzal, hogy fogalmam sincs, ő kicsoda, neki arról nincs fogalma hogy én ki vagyok, szóval nem mozdult a helyzet semerre. 

-Nem kell ezt csinálnod. - ráztam meg a fejemet. 

-Mit? 

-Beszélgetned velem. - mosolyodtam el kelletlenül. - Itt én vagyok a csodabogár, akit mindenki kerül, Jimin sem tudom, mit keres még mellettem. Nyugodtan itt hagyhatsz, nem fogok megsértődni jobban, mint mások miatt tettem. Utálhatsz is, ha szeretnéd, elfér. 

-Én nem utállak. Sajnállak. 

-Engem? - nevettem fel. - Miért? Ha a kinézetem miatt, ne aggódj, azt én is siratom. 

-Buta. - mosolygott, aztán a vigyora el is halványult. - Jimin miatt sajnállak. 

-Miért? - tettem csípőre a kezemet. 

-Mert régebb óta vagyok itt, mint azok a lányok. Mondhatjuk, hogy olyan alap felszerelés vagyok itt, mint a vakolat. Láttam már sok mindent, s nem irigységből, vagy féltékenységből szólok hozzád. Vigyázz a sráccal. - mondta komolyan. 

-Miért? Mit tudsz róla? 

-Eleget ahhoz, hogy szóljak neked. Ha nem vigyázol, könnyen összetör. 

-Nem bántott még eddig. - vakartam meg a tarkóm. 

-Nem mondtam, hogy fizikálisan. - mosolygott és közelebb hajolt hozzám. - Láttad már mérgesnek? 

-Igen. - bólintottam. - Valamelyik nap úgy becsapta az ajtót, hogy leesett egy kép a falról. 

-Szóval már a képességeit is láttad. - bólogatott. - És gondolom feltűnt, mennyire könnyen begurul. 

-Igen. Nem értem miért változik olyan gyakran, szinte a semmiségeken. 

-Gondolkodj. - ütögette meg óvatosan a fejem. - A gyerek sérült belül. Dührohamai vannak, nem egyet láttam már. A többiek csak egy testet látnak és egy helyes arcot, de ha jobban megismered, észre fogod venni. Óvatosan vele, mert ha elborul az agya és te leszel a közelben, akkor rajtad csattan. Nem akartalak megijeszteni, de mivel látom, hogy ti nem csak "együtt dolgoztok", úgy érzem el kell ezt mondanom neked. Meg aztán szimpatikus vagy, remélem néha ütközünk. 

Ezzel fogta magát és kiment. Bennem rekedt szavakkal néztem utána, miközben agyam kattogott azon, amit mondott. Ha igazat beszél, az nagyon nagyon sok mindent megmagyarázna. Ki kell derítenem, hogy mennyire komoly amit mondott, ha pedig igaz, hogyan tudnék most én segíteni a fiúnak, és meg kell tudnom, mitől alakult ki nála ez.