Ami benned van(JM) ~ Befejezett

VI.

Csendben haladtam az idegen mögött, miközben azon gondolkodtam, vajon miért csinálja ezt, amit éppen csinál. Az egész terem kinevetett, de ő valamiért nem tette. Még a recepciós lány is csak hülyének nézett - habár nem mondta ki nyíltan, értettem a burkolt célzásait - de ő nem mondott semmilyen megjegyzést. Csak fogta a csuklómat s ki tudja merre húzott maga után, miközben megállíthatatlanul haladt előre. 

Azt sejtettem, hogy mindenki ismeri. Ahogyan elhallgattatott egy egész teremnyi embert, ahogyan mindenki elcsendesedett a hangjára, ahogyan nem kiabált, nyugodtan és halkan beszélt de mégis, olyan tekintélyt parancsolt magának pár szóval, hogy elképedtem rajta. Ez az idegen, aki nagyon népszerűnek tűnik megfogott és kihozott engem a kínos állapotomból. Ezt még meg kell majd köszönnöm neki. 

Nem sokáig meneteltünk, felmentünk vagy két lépcsőn és egy hosszabb folyosón, mígnem benyitott egy szobába és betolt maga előtt, majd becsukta az ajtót. Megszeppenve álldogáltam egy helyben, még akkor sem mozdultam meg, mikor megkerült és leült a szobában lévő egyik fotelba. Középen volt egy kisebb üvegasztal, azon pár üveg innivaló és pár tiszta pohár, lefelé fordítva. Csak a szememmel követtem a mozdulatait, ahogyan az egyik poharat felfordította, majd teletöltötte valamilyen furcsa színű, vitaminos innivalóval. Nem volt nagy cselekedet, a karjai mégis úgy megfeszültek tőle, hogy legszívesebben ujjammal végigvezettem volna erének a vonalát, ahogyan az kidomborult a bőre alól. 

-Ülj le. - mutatott a vele szemben lévő fotelra, én azonban egy centit sem mozdultam a helyemről, csak ott voltam magamnak, mint egy ottfelejtett csomag. - Mire vársz? Tapsra? - vonta fel a szemöldökét a fiú, mire végre megmozdultam, és lassan, nagyon óvatosan de letettem magamat a puha fotelbe. 

Miután kiitta a pohárban lévő löttyöt, letette az üveget ami halk koppanással ért talajt, és rám nézett. Semmi nem szólt, csak bámult rám, de nem csak az arcomra, tetőtől talpig végigmért. Nem is feltűnés nélkül, kifejezetten megnézett, miközben mintha bólogatott volna magának. 

-Miért vagy itt? - kérdezte csendben, míg hátradőlt. 

-Tessék? - kérdeztem vissza döbbenten, nem teljesen értettem a kérdését. - Mi az, hogy miért vagyok itt? 

-Miért jöttél konditerembe? - pontosította a dolgot. 

-Hát..miért jönnek ide az emberek? - nevettem fel kínosan, mert annyira abszurd és nevetséges volt a helyzet, maga a kérdés, hogy jobb cselekvés nem jutott eszembe. 

-Hát ennek több oka is van. - dőlt előre és megtámaszkodott a két térdén. - Vannak olyanok, akik nem tudnak máshol mozogni, így ide jönnek, hogy egy kicsit kordában tartsák magukat. Vannak olyanok, akiknek ez hobbi vagy egy jó kis elfoglatság és nincs szükségük rá, de azért néha eljönnek ide. Vannak akik fogyni szeretnének. 

-Igen. - bólintottam. - Én ebbe a csoportba tartozom. - mondtam ki kissé halkan, bár legszívesebben felnevettem volna, olyan nevetségesen hangzott, hogy egy akkora zsírtömlő, mint én eljöjjön és tegyen valamit azért, hogy fogyjon. 

-Miért? - kérdezte, de olyan hangsúllyal, mintha nekem természetesnek kellene lennie annak, hogy mások orrára kötöm, mit miért teszek. Felvont szemöldökkel pillantottam rá, valószínűleg a világ legidiótább arckifejezésével, míg elpillantottam oldalra, utána pedig vissza rá. 

-Hát..miért ne? - kérdeztem. - Ne haragudj, hogy megkérdezem, de...amúgy ki is vagy te? Miért kellene nekem elmondanom, miért jöttem konditerembe? Valami kötelesség, vagy feltétel, hogy ide járhassak? Csak mert most szólj, míg tudom, merre van az ajtó. 

-Félreértesz. - rázta meg a fejét. - Én nem kutakodni akarok az életedben, a döntéseidben vagy akár a cselekedeteidben. Én segíteni akarok neked, mert tudom, hogy valami bánt. Látom. Ne vedd sértésnek, mert tényleg nem annak szánom, de a kövér emberek nagyon kevés százaléka tesz tényleg azért, hogy ismét vékony legyen. A nagy rész úgy van vele, nekik már mindegy, és nem is akarnak változtatni, alakítani a testükön. De te, valamiért elhatároztad magad és betetted ide a lábad. Érdekel, mi az oka. Egyébként Jimin vagyok. Apámé ez az egész kóceráj. 

-Minji. - mutatkoztam be hamár ő is megtette, és ahogyan az arcát néztem, ami engem is vizslatott, úgy éreztem bízhatok benne. Valamiért olyan érzésem volt, hogy neki elmondhatom mi a problémám, talán ő megérti mit miért teszek. - Azért akarok lefogyni, hogy valakin bosszút álljak. 

-Valakin, akinek csak addig kellettél, amíg még jó voltál, nemcsak belül de kívül is? - kérdezte mindent tudóan, látva a döbbent arckifejezésemet pedig mosolyogva bólintott egyet magának. - Szóval igen. - válaszolt helyettem is és felpillantott rám. - Segítek neked. - mutatott rám, én pedig csak néztem rá, mint egy hal a szatyorban, és százszor feltettem a kérdést magamnak, vajon mennyire jó ötlet ez.