12.fejezet

3.2K 171 16
                                    

Lesokkoltan néztem a képernyőre.
Nem elég , hogy terhes vagyok egy istenétől , rögtön két gyereket is várok. Ez csak valami vicc lehet .

- Apa mondjátok , hogy csak a gép a rossz és azért látunk két babát. - néztem kétségbeesetten apára.

- Lydia attól tartok, hogy a gépnek semmi baja - válaszolta Bruce miközben levette a szemüvegét és felállt.

- Gratulálok öccsém - veregette meg Thor a lesokkolt Loki vállát- apa leszel, méghozzá két csodálatos gyermeknek!

- Már ha az anjukra ütnek persze.- mondta Clint és megvetően nézett Lokira. Attól tartok sosem fogják őt elfogadni, pedig kénytelenek lesznek.

- Hát kedvesem - szólalt meg Friga - most már biztos , hogy édesanya leszel.- mondta hatalmas mosollyal az arcán.

- Hát nagyon úgy néz ki- mondtam én is halvány mosollyal és a hasamra tettem a kezemet.

Később Thor vissza vitte Frigát Asgardba. A többiek elfoglalták magukat a saját dolgukkal ,Loki valami Asgardi könyvet bújt mint mindig én pedig felmentem a szobámba lepihenni mert fáradtnak éreztem magamat.

Pár órával később:

Mikor felébredtem már másnap reggel 8:30 volt. Kissé nehézkesen , de kikeltem az ágyból és elsétáltam a fürdőszobába. Mikor bele néztem a hatalmas tükrömbe kisebb sokkot kaptam. A hasam kétszer akkora volt mint tegnap! Kifutottam a fürdőből és a szobából egyenesen az étkezőbe.

-Srácok! - mondtam kétségbeesetten- asszem van egy ki gond. Vagy nem is olyan kicsi.

Erre a mondatomra mindenki abbahagyta az evést és rám néztek.
Bruce és Steve csak nagyokat pislogott, Nat és Wanda leolvashatatla arckifejezéssel néztek rám, apánk a villa amivel a rántottát ette meg ált a kezében , Thor és Loki pedig ilyedt arckifejezéssel néztek rám.

- Azonnal be kell mennünk a laborba! - mondta Bruce és előre ment apával.

Megszólalni sem volt időm sem nekem sem pedig a többieknek , mert egy hideg kezet éreztem az enyémen ami gyengéden a labor felé kezdett el húzni. Mikor oda értünk Loki felsegített az asztalra és nem mozdult el mellőlem , amit furcsálltam is mert eddig nem mutatott sok érdeklődést irántam , vagy a babák iránt. De ezzel nem volt sok időm foglalkozni , mert apa rögtön rákapcsolt a képre míg Bruce előkészítette a többit a vizsgálathoz.

Bekenték a hasamat a géllel ami egy kissé hideg volt így összerezzentem , mire Loki megnyugtatóan kezdte el simogatni a kezemet. Még mindig nem értem hogy mi üthette belé.

Bruce elkezdte az ultrahang vizsgálatot és amit láttam teljesen ledöbbentett.

- Egyáltalán ez lehetséges? - kérdezte apa a monitort bámulva.

- Mi az? - kérdezte Loki apró aggódással a hangjában.

- A babáknak még alig kéne látszódniuk. - mondta neki Bruce- de ezek, már csak nem teljesen kivehetőek.

- Ez, hogy lehet? - kérdeztem.

- Nem tudjuk- mondta apa - lehet köze ahhoz is, hogy a szülei nem teljesen emberek így nehéz megmondani, hogy mennyi a fejlődési idő.

- Tehát akkor bármikor megszülethetek?

- Így van! - mondták egyszerre- úgyhogy nem ártana lassan baba holmit utánna nézned.- mondta Bruce mosolyogva és magunkra hagyott apával a nyomában.



Little StarkDonde viven las historias. Descúbrelo ahora