Little Stark

38. fejezet

Nem tudom mennyi lehetett az idő, ahogy azt sem, hogy miért érzek annyira hideget, de kénytelen voltam nagy nehezem ki nyitni a szememet.
Körülöttem még minden homályos volt, így feltételezem, hogy még csak most fog pirkadni. De még mindig nem találatam választ a hidegre.

Mint egy emlék villantak be az előző éjszaka emlékei. Az ajka az ajkamon. Az érintése, ahogy minden centiméteremet felfedezi. A csókjainak mámorító íze.

Önkéntelenül is mosolyra húzódott az emléktől a szám, és hüvelyk ujjammal végig simítottam a már kevésbé duzzadt számon.
Először fel sem tűnt a vörös folyadék, csak mikor már le nyaltam az ujjamról. Ahogy meg éreztem a fémes izta a számban egyből tudtam mi az.

Vér.

Amint tudatosult bennem, automatikusan a mellettem lévő helyre néztem.
Loki nem volt ott, de ami még ijesztőbb volt az a véres lepedők voltak. De nem csak pár csepp. Az egész ágy vérben úszott, velem együtt.
A kezeimre már rá volt száradva, de az ágyon még tócsában gyülemlett.

Szinte azonnal ki ugrottam az ágyból. A talpamnak túl hideg volt a padló, de most ezt sem tudott érdekelni.
A fehér háló ruhámat be borította a vér és a hajam végeit is.

Már szinte a sírás és az elmebaj határán álltam mikor meg hallottam a sikolyokat.
A fejemet a hang irányába kapva sétáltam ki az erkélyre. Itt talán még hidegebb volt mint a szobában.
Le nézve az emberek mind fejvesztve menekültek. A levegőben hamu és füst gomolygott. A házak lángokban álltak, nők és gyerekek holtestei voltak az utcákon.

Megsemmisülve néztem végig Asgardon. Hol vannak az őrök? Hol van Odin ilyenkor? Hol van Loki? Hol vannak a gyermekeim?

A kérdések csak úgy cikáztak a fejembe. Majd meg láttam. Ott állt mindennek a közepén. Fekete haja lobogott a szélben és az ajkán egy ördögi mosoly játszott.
Sosem láttam még azelőtt, de valahogy még is ismerős volt.

"Lydia "

"Lydia gyerünk!"

Hallottam, ahogy valaki a nevemen hív. A szobába visszapillantva senkit sem láttam és kint is csak a sikolyok voltak.

"Lydia"

A hangok egyre hangosabbak lettek és már be kellett fognom a fülem, hogy el nyomjam őket.

"Lydia"

A fejem szinte dübörgött. A sikolyok, az idegen és a személy aki a nevemet ismétli.

Sikolyok.

Az idegen.

A nevem.

"Lydia"

- Elég! - suttogtam magam elé, de a hangok nem maradtak abba.

"Lydia"

A könnyek már patakokban folytak az arcomon a fájdalomtól. Mintha ezer tőrrel döfködték volna a fejemet.
Majd már nem bírtam tovább.
El vettem a kezeimet a fülemtől és egy vérfagyasztó sikoly tört fel a torkomból, majd minden el sötétült.

Sziasztok!
Végre meg hoztam az új részt!😁🙏 Igaz ez most elég rövidre sikerült, de a következőt már hosszabbra terveztem. 
Továbbá szeretnék elnézést kérni a hosszú kihagyásért, csak más történeteket is el kezdtem írni, és annyi minden van egyszerre a fejemben, hogy már azt sem tudom hol áll. 😅
De szeretném meg köszönni, hogy továbbra is itt vagytok és várjátok az új részeket. Nagyon sokat jelent nekem. Főleg mikor olvasom a kommentjeiteket. 🙏
Még egyszer hálás vagyok és köszönöm a pozitív vissza jelzéseket, további szép napot nektek! 💋❤️