Little Stark

15. fejezet

Lydia:

Reggel mikor fel keltem Loki már nem volt mellettem amit nem bántam mert tudtam, hogy egész éjjel velem volt.
Jó apa lesz mégha nem is hiszi el magáról . Már csak azért is mert nem akar olyanná válni mint az apja.
Már épp fel akartam kelni , hogy le tusolok mikor egy éles fájdalom hasított a hasamba.

- Péntek azonnal szólj apának!

- Igen Miss Stark .

Nem telt el pár perc apa már be is nyitott a szobámba őt pedig Bruce követte.

- Kincsem mi a baj?- sietett oda hozzám apa .
Válaszolni már nem tudtam ugyan is még egy ellés fájdalom jött rám amitől fel kiáltottam.

- Kezdődik - mondta ki a nyilvánvalót Bruce - azonnal vigyük a laborba , Péntek te szólj Lokinak és a többieknek , hogy valószínűleg Lydia szülni fog már most.

- Igen doki - jött egyből a válasz a mesterséges intelligenciától.

Apa az ölébe vett és úgy siettek velem a laborba közben pedig egyre csak nagyobb lett a fájdalom.

- Tedd az asztalra - utasította Bruce - meg kell néznem ultrahangal , hogy mi válthatta ezt ki.

Bruce gyorsan rá kapcsolt a gépekre és apával az oldalán figyelmesen tanulmányozták.

- Le vált a méhlepény sietnünk kell - ált fel a géptől Bruce.

- Doki a többiek a bázison vannak jönnek amint tudnak de két esélyes , hogy ide e érnek.

- Apa nagyon fáj - mondtam mert már a fájdalom elviselhetetlen volt.

- Bruce csinálj valamit - fogta meg apa a kezem aggódva.

- Kórházba kéne vinni de erre már nincs idő itt kell csinálni . Lydia figyelj rám- jött oda mellém- nem fogod tudni természetes úton világra hozni őket - mondta- mivel nekem nincs olyan felszerelésem mint kellene egy ilyen beavatkozáshoz , ezért csak fájdalom csillapítót tudok neked adni .
De valószínűleg ez lesz a legfájdalmasabb dolog amit valaha át éltél.

- Csak mentsd meg őket nem számít ha fáj- mondtam mert tudtam ,hogy már fogy az időnk.

Bruce gyorsan elő készült apa pedig végig nyugtatgatott , hogy minden rendben lesz de egyikünk sem lehetett benne biztos . Azt kívántam bárcsak Loki itt lenne mellettem mint éjjel , de ezen egyedül kell most át esnem

- Rendben akkor kezdjük - mondta Bruce - most be kötöm az infúziót és be adom a morfiumot - mondta miközben elővette a tűt és bele szúrta a karomba.

- Előre is sajnálom ami most jön - mondta és a szemében sajnálatot láttam - de ki kell bírod próbálj meg ébren maradni bár mennyire is fáj.

És akkor meg éreztem. Ahogy a szike át vágta a bőröm és a húsom . Szinte elviselhetetlen volt . Tudtam , hogy nem szabad fel adnom de egyre jobban kezdtem el tompulni a fájdalomtól és már csak annyit hallottam , hogy apa még Brucehoz intézte a szavait.

- Le áll a szíve!