Fogaid Nyoma

Lemaradtam valamiről?

|Ezra|

"El se hiszem, hogy ennyi vér folyt itthon és semmi közöd nem volt hozzá." jegyezte meg Brian gyanakvóan, de ugyanakkor lágy mosoly volt felfedezhető arcán. Tekintete majdnem büszkeséget sugallt, de nem akartam naív lenni mert valószínűleg nemsokára úgyis mond valamit amivel kompenzálja kétértelmű utalását.

"Hát pedig tényleg nem volt. Nem értem miért olyan hihetetlen." válaszoltam távolságtartóan a bizalmatlanságáért.

Ezt követően a szobám felé vettem az irányt, de a lépcsőhöz érve eszembe jutott valami, ami már nem hagyott nyugodni.

"Hogyhogy az én kocsimmal mentél?" kérdeztem ismét a bátyám felé fordulva.

"Semmi közöd hozzá." mondta elmosolyodva, majd –szemmel láthatóan– elveszett a gondolataiban.

Ez a magatartás viszont egyáltalán nem rá vallt.

"Már hogy ne lenne?" néztem rá egy szórakozott, már-már röhelyes mosollyal az arcomon, mely tökéletesen tükrözte míly ostobának tartottam válaszát "Még ha semmi közöm nem is lenne hozzád...de akkor is az én kocsimmal mentél." magyaráztam, de Brian vállrántásából és az ezt követő, szokatlanul boldog arckifejezéséből láttam, hogy nem kíván válaszolni.

Egy szemvillanás alatt körbejártam az említett személyt és a lépcsősor aljához visszaérve elkezdtem azon gondolkodni, hogy kihez tartozhat ez az ismerős illat, de mikor rájöttem, a mosoly csaknem az arcomra fagyott.

"Mit kerestél te annak a boszorkánynak a közelében?" pásztáztam sápadt arcát szúrós tekintetemmel.

"Ez személyes ügy." forgatta kék szemeit, melyek láttán még a vártnál is ingerültebb lettem.

"SZEMÉLYES ÜGY A FASZOD!" csattantam fel idegesen "MOST AZONNAL MONDD EL!" lett elegem nyílt titkolózásából, melyet szokás szerint azért csinál, hogy bosszantson.

"Nyugodj már le! Nem kell kiabálnod. Itt állok melletted. A személyes ügy pedig nem véletlenül személyes...csak úgy mondom." folytatta.

Annyira de annyira ideges tudok lenni mikor ilyen tűntetőlegesen próbál elhallgatni valamit. Szinte az orrom alá dörgöli, hogy ő most éppen titkot tart.

"Inkább azt mondd, hogy megint miben mesterkedtek édeskettesben!?" kérdeztem szemtelenül hangsúlyozva egy –véleményem szerint– bosszantó megjegyzést aljas duójukról, miközben próbáltam a tárgyra térni.

A mondat végénél azonban észrevettem nála a zavartság apróbb jeleit. Gyorsabban vett levegőt és ide-oda kapkodta a tekintetét. Én, aki az idő nagy részében csak a magabiztos Briant látom, nem nagyon tudtam hova tenni ezt az ismeretlen oldalát, ezért úgy hittem végre magára veszi gúnyolódásom.

"Te csak ne pattogj! Nem tervezek ellened semmit, és Emma sem. De ha ennyi elpazarolni való energiád van akkor tényleg nem értem mit hisztizel, hogy egész nap fáradt vagy." majd a hátam mögött rámutatott valamire.

A repedező ablak felé fordulva pedig az üvegen visszatükröződni láttam a vörösen izzó szemeimet. Észre se vettem, hogy ennyire feldühített ez a boszorkány dolog. Vettem egy mély levegőt, és szemeim ismét visszatértek eredeti színükhöz, egy kis koncentrálás után pedig az üveg is a régi volt. A kedvem viszont végleg elment a bátyámmal való beszélgetéstől ezért ahelyett, hogy ismét felvettem volna vele a szemkontaktust, elindultam felfelé a lépcsőn.