Fogaid Nyoma

Forgószél

Mindhárman Noah asztalánál ültünk. Én a bátyám mellett, a boszorkány pedig vele szemben.

A legelején beszéltem Noahnak a támadásról, de a részletekben egyenlőre még nem volt alkalmunk elmerülni, mert órák óta próbáltuk megérttetni ezzel a szerencsétlennel, hogy mi is a valóság. De hiába...Brian szörnyen makacs ha boszorkányokról van szó.

Nem tudom továbbá, hogy csak a helyzet szokatlansága miatt, vagy egyéb okokból nézett-e azzal a gyanakvó tekintetével, de azt is vagy negyven percen keresztül kellett bizonygatnunk neki, hogy Noah ténylegesen Emma bátyja. Illetve, hogy ezt rajta kívül mindenki tudja. Azonban Brian hozzáállása már az elejétől fogva nem tetszett nekem.

"Most már hiszel nekünk?" kérdeztem Briantől.

Emma egy kétszínü alak és szinte biztos voltam benne, hogy valami hátsószándéka van drága bátyámmal kapcsolatban. Aki normál esetben már önmaga is gyanakodna, de ha erről a lányról van szó, megkockáztatom, hogy még azt is elnézné neki, ha szíven szúrná egy fakaróval.

"Nem!" vágta rá gondolkodás nélkül Brian.

Na erről beszéltem.

"És mégis miért nem?" kérdeztem egyre paprikásabban, mire Noah legyintett egyet.

Ezen a ponton már csodáltam a boszorkány türelmét és kitartását.

"Hagyd csak, Ezra. Ez most tényleg nem számít." magyarázta nekem, de ettől függetlenül jó okom volt dühösnek lenni. Annyi mindent csinálhatnék ezen a szép napon...akarom mondani éjjelen, de ehelyett itt vagyok és szívességet teszek a bátyámnak aki nem csak együttműködni képtelen, hanem ahogy észrevettem a felfogásával is komoly gondok vannak.
"Inkább azt mondjátok, miben segíthetek? Mert asszem nem csak egy kis story time révén vonszoltad idáig a bátyád."

Noah hozzászólásán nevettem egyet.

"És milyen igazad van! Tényleg nem kávézgatni jöttünk, hanem-" Brian azonban félbeszakított, mielőtt a lényegre térhettem volna.

"Majd biztos pont én fogok segítséget kérni egy magadfajta-" kezdte Brian élesen Noah felé fordulva, nem kevés undorral a hangjában, de nem hagyhattam, hogy ezt végigmondja.

"KI NE MONDD!!!" parancsoltam rá, izzó tekintettel, mire ő valamilyen csoda folytán elhallgatott.

Sose értettem igazán, miért ilyen lenéző a boszorkányokkal szemben. Vagy hogy honnan ez a nagy utálat? Azt viszont tudtam, hogy nagyon idegesít amiért ennyire nem bírja elviselni Noah jelenlétét akiről első kézből tudom, hogy teljesen ártalmatlan ránk nézve, és csak segíteni akar. De még szinte végig se szaladt ez a gondolat a fejemben, Brian szemmel láthatóan fuldokolni kezdett, ezért vettem egy mély levegőt és amint lenyugodtam, hallottam ahogy bátyám fellélegzik.

"Vegyél már vissza, Ezra! Már nem Olaszországban vagy!"

"Épp ez a gond! Amíg ott éltem, a túlzott vérszomjon kívül semmi bajom nem volt és nem kellett mondvacsinált okok miatt abban kételkednem, hogy tudom-e egyáltalán uralni az erőmet."

"Mintha tudnád uralni..." mondta Brian a homlokát ráncolva.

"Igenis tudom!" magyaráztam továbbra is idegesen.

"Ja...látom." mondta nyilvánvalóan provokatív hangnemmel.

"Jól látod, mert ha nem így lenne, már eltörtem volna a nyakad!"

Ekkor mindannyian elnémultunk. Egyikünk se szólalt meg, csak Noah szürcsölgette tovább a kávéját. Ez alatt Brian megsímította a torkát, megigazította a nyakkendőjét, és végül ő törte meg a csendet.