Fogaid Nyoma

Majdnem baleset

Egész órán csak ültem a padban és néztem ki a fejemből. Hol Emma üres helyét bámultam, hol az ablakon beszűrődő fényben táncoló porszemcséket. Láttam a telefonom kijelzőjén, hogy Ezra írt valamit, de jelenleg olyan kevés életkedvem volt, hogy még azt is képtelen voltam megnézni, mit írt. A könyv és a füzet is nyitva volt előttem, de amint írtam néhány betűt vagy elkezdtem egy számolást, rögtön elbambultam. A fáradtság csak most ütött be igazán. Egyáltalán nem tudtam figyelni. A szemeim konkrétan már csukódtak le, és azt is csak fél füllel hallottam, mikor Roberts elvette Ezra telefonját, amiért végig azt 'nyomkodta'. Amint meghallottam a csengőszót, odaszóltam a zöld szemű fiúnak, hogy hazafutok az igazolásért, amit Roberts mára követel, mert nem láttam túl nagy esélyt arra, hogy a következő óra után kipihentebb leszek.

|Ezra|

Kicsengettek óráról és mivel Blair hazament az igazolásáért, úgy döntöttem épp ideje lenne visszaszerezni a telefonomat attól a féregtől.
Felálltam az asztaltól és elsétáltam a tanáriba, ahol mondták, hogy Jamesnek külön helye van, egyel lejjebb a matekszertárban. Lementem hát oda, de annyira nem akartam azzal az árulóval találkozni, hogy végül csak nagy nehezen tudtam rávenni magam, hogy egyáltalán benyissak a szobába. Előtte azt tervezgettem, hogy berohanok, gyorsan megkeresem a telóm és kirohanok vele...de tekintve, hogy ma még lesz Jamesszel óránk és az egész nap előttem áll, nem biztos, hogy ez lett volna a legbölcsebb döntés részemről. Ahogy beértem az ajtón, megláttam a vadász borostás arcát, és persze, a bakancsát az asztalon. Kényelmesen, már-már túl kényelmesen ült ott és magát egy cseppet sem zavartatva, iskola ide vagy oda, egy régi kést forgatott jobb kezében, miközben a ballal épp dolgozatokat javított.

"Örülök, hogy eljöttél." mondta "Nehéz lett volna a huszonegyedik században a mobilod nélkül, nem?"

"Hát nem éppen." feleltem közömbösen "Na de most kurvára kérem vissza!"

"Micsoda türelmetlen valaki."

"Csak a mobilomért jöttem." sürgettem.

"Meghiszem azt. Ellenben nekem, van egy kis megbeszélnivalóm veled." tolt odébb egy papírkupacot "És ha már úgyis ott állsz, becsukhatnád az ajtót." Tudniillik még mindig az ajtóban álltam, a lehető legtávolabb a vadásztól.

"Nincs mit megbeszélnünk!"

"Ugyan már! Inkább helyezd magad kényelembe." de ekkor már éreztem, hogy hiába akarok minél előbb szabadulni, annál tovább fog feltartóztatni.

Becsuktam hát az ajtót és unottan leültem vele szembe, az asztal előtti székre.

"Mi ilyen fontos?"

"Megkínálhatlak valamivel?" kérdezte széles mosollyal az arcán.

"Nem." válaszoltam egyszerűen és tömören.

Mintha meg se hallotta volna amit mondtam, kinyitott egy fekete üveget és öntött belőle a tőle balra lévő pohárba, mikor megcsapott a vérszag és enyhén szólva elkezdtem szédülni tőle.

"Jólvan." válaszolta "De ha esetleg megszomjaznál....."

"Kénköves pokol! Bökd már ki mit akarsz!!!!" szólítottam fel türelmetlenül, fáradtan, és főként a vér után vágyakozva. Vettem egy nagy levegőt és közben elgondolkodtam azon, hogy mikor ettem utoljára. Ha jól emlékszem, tegnap előtt reggel. Tegnap például voltam vadászni, de csak állatvért ittam és hiába terveztem, hogy majd otthon iszom, Blair keresztülhúzta a számításaimat.