Fogaid Nyoma

A vér mámorító íze

A gyengébbek (azaz kedves A....) kedvéért.
Ebben a részben Ezra szemszögéből folytatódik tovább a történet. Onnan ahol az ő szemszögében abbamaradt. Bocsi ha ez valakit összezavar, de szerintem ettől lesz érdekes a történet. Ha viszont annyira nagyon, nagyon...nagyon nem tetszik ez a logika, akkor kérlek oszd meg velem véleményedet kommentben. <3

Üdv.:
G.G.

|Ezra|

Már jónéhány órája ebben a rohadt faházban lehettem, mikor egyre csak az járt a fejemben, hogy ha egyszer ennek vége lesz, akkor én tutira megölöm Briant.

Nem először fordult ez meg a fejemben életem során, de ezúttal tényleg komolyan is gondoltam. Nem tudom pontosan mennyi idő telhetett el azóta, hogy nemes egyszerűséggel átbaszott, de kicsivel azután, hogy jelentős vérveszteséget szenvedtem, a vérszomj kezdett elviselhetetlenné válni.

Az sem segített, hogy a szenteltvizes kötél –ahol csak a bőrömhöz ért– a csuklóim mentén, szörnyen égette annak minden centijét.

A barna hajú lány épp hátat fordított nekem, mikor egy jött-ment ötletemnek hála a képességeim egyikét használva sikerült a levegőbe emelnem azt a bizonyos kést az asztalról, amellyel korábban több vágást is ejtett rajtam ez a boszorkány.

A szín ezüst kés nem messze tőlem, már a levegőben lebegve forgolódott, de még nem tudtam fogást találni rajta, mert a különféle –a fajtámra bódító hatású– gyógynövények tömény szaga terjengett a levegőben. Ami teljesen elhomályosította a látásom és eltompította az érzékszerveimet.

Arról nem beszélve, hogy mindezek által már szörnyen legyengültem, de egy pillanatra mintha sikerült volna erőt vennem magamon.

Láttam, hogy az asztal felett lebegő kés segítségével olyan szögből tudnám elvágni a lány torkát, hogy még csak észre se vegye mi történik. Tökéletes ötletnek tűnt, és én tökéletesen meg is valósítottam volna, ha Brian közbe nem lép, mert pont mikor a kést irányba állítottam volna, a drágalátos testvérem nyakon öntött egy vödör szenteltvízzel.

Melynek hatására már nem voltam képes a késre összpontosítani az égető fájdalomtól.

"BASZD MEG BRIAN!!!" kiáltottam fájdalmamban.

"Hogy beszélsz, Ezra?" kérdezte Brian csaknem játékosan. De én cseppet se voltam vicces kedvemben, mert a –mostanra már a földön kallódó– ezüstkéssel a testemen ejtett vágásokba beszivárgó szenteltvíztől hólyagos égési sérülések jelentek meg a bőrömön mindenfelé. Persze a szenteltvíz okozta sérülések néhány másodperc múlva, kezdtek is regenerálódni. De attól ez még rohadtul fájt.

Arról nem beszélve, hogy a ruhám vizes maradt, ami továbbra is égetett.

"Bekaphatod!" mondtam egy fokkal halkabban, de még mindig épp elég hangosan ahhoz, hogy mindenki aki ebben a rozoga viskóban volt, tisztán hallhassa.

Rajtam és Brianen kívül itt volt még a boszorkány és 5-6 másik szürkeruhás alak, akik fogalmam sincs miféle lények lehettek, mert nem volt szívverésük és a járásukkal is volt valami. Mellesleg mindnek ugyan olyan arca volt. Viszont azon kívül, hogy négyen az ajtó előtt és a többi meg a boszorkány mellett állt, nem csináltak sok mindent. A korábban történt elfogásomat leszámítva.