Fogaid Nyoma

Három méter távolság!

Hajnali 5:00-kor a szó szoros értelmében felriadtam az ébresztő hangjára, mikor részben az előbbi álom láttán termelődött adrenalintól, részben pedig a telefonom szörnyen idegesítő csörgésétől, egyszerűen kipattantak a szemeim. Egy pillanatra eltűnődtem azon, hogy miért álmodhatok mostanában minden éjjel Ezráról, és már kezdtem attól tartani, hogy nagy valószínűséggel Ezra túladagolásban szenvedek, de ez ellen igazán nem volt mit tennem. Felállítottam hát a diagnózist, majd megdörzsölgettem fáradt szemeimet és kikeltem végre az ágyból, de akármilyen gyorsan sikerült is felkelnem, azt követően már koránt sem ilyen gördülékenyen mentek a dolgok.

A fürdőbe vezető úton majdnem leestem a lépcsőn, véletlenül belerúgtam az ajtó sarkába és közben magamra rántottam a szennyeskosarat. Az egészet az a mozdulatom koronázta meg, amikor fogmosás közben a kád szélén ülve elvesztettem az egyensúlyom és hátrafelé beleszédültem az üres kádba. Mit ne mondjak...jól indul a reggel.

Kimásztam a kádból és odasétáltam a mosdókagylóhoz, hogy kiöblítsem a szám, majd a tükör előtt állva egy pillanatig a neszeszeremmel szemezgettem.

Elkezdtem kisminkelni magam. Mindössze a hidratálásig jutottam, mikor végül úgy döntöttem, hogy a történtek után inkább nem kísérlem meg a sminkelést. Féltem ugyanis, hogy a végén még kiszúrnám a szemem a szempillaspirállal, vagy belefulladnék a highlighterbe. Szintén bölcsnek tartottam ezt a döntésemet, mikor a telefonom képernyőjére pillantva megláttam a pontos időt 5:12 volt.

Felrohantam a lépcsőn, bedobtam a neszeszerem a fekete sporttáskámba a több cuccom mellé, majd becipzároztam azt. Villám gyorsasággal magamra kaptam a fekete, adidas melegítőnadrágom, sportmelltartóm, egy fehér hosszúujjú pólót és egy fekete pulcsit amit az XL-es mérete miatt elég ritkán hordtam hétköznapokon, de tudtam, hogy a buszra, aludni tökéletes lesz.

Pont belegyömöszöltem az összehajtható esőkabátom a hátizsákomba, mikor a telefonom csörögni kezdett. Ezra volt az és a hívásból tudtam, hogy itt vannak, ezért vállamra akasztottam hátizsákom, kezembe vettem a sporttáskám és leszaladtam a lépcsőn.

Lent belebújtam fehér Huarache-jaimba és kiérve a házból bezártam magam mögött az ajtót. Kint még nagyban világosodott és kissé csípte is az arcom a hideg, de szerencsére tudtam, hogy ha nagyon fáznék, akkor a táskámban van még egy pulcsi amit fel tudok venni ez alá.

Kiérve az utcára, az első dolog amit megláttam, egy G Merci volt amit csodával határos módon nem Ezra vezetett. Ő az anyósülésen ült és épp akkor húzta le az ablakot mikor elindultam feléjük.

"Siess Blair! A bátyám úgy vezet mint egy nagymami." mondta szórakozott tekintettel, mire Brian drámaian megforgatta szemeit, de nem szólt semmit Ezra sértő megjegyzésére.

"Szia Blair." mondta Brian, mikor átértem az út másik oldalára.

"Szia Brian." válaszoltam a fáradtságtól rekedtes hangon, majd megköszörültem a torkom.

"Csak ugorj be." mondta Brian mire beszálltam hátra és bekötöttem magam.

"Na, végül aludtál az éjjel?" kérdezte Ezra, fejét hátrafordítva, és kérdésének hallatán az okosórám kijelzőjére pillantottam.

Ezt a vacakot, amit okosórának neveznek, általában csak futáshoz szoktam felvenni, de mivel a következő három napban nem keveset fogunk sétálni az unolmasabbnál unalmasabb 'látványosságokat' sorba vége, úgy gondoltam jól jöhet még valamikor és voilà, most pont hasznomra válik.