Fogaid Nyoma

Hallucinálsz

|Blair|

Ahogy beléptem az ajtón, szembe jött velem az egyetlen olyan ember akire jelenleg a legkevésbé se számítottam. Viszont a reakciója láttán, őt legalább annyira meglepte a jelenlétem mint engem az övé.

"Szia." köszöntem Ezrának, aki azóta szótlanul szemlélgetett, hogy összeakadt a tekintetünk.

De néhány néma másodperc elteltével, mikor már úgy éreztem elég időt adtam neki arra, hogy legalább egy Sziát kinyögjön válaszként, már épp mondani akartam, hogy 'Jó tudni, hogy már élőben se válaszolsz.' mire hirtelen megszólalt.

"Mesésen nézel ki." mondta a zöld szemű fiú egy számomra ismeretlen arckifejezéssel, ami rendkívül váratlanul érintett.

"Köszi...?" mondtam –vagyis sokkal inkább kérdeztem– Ezra tekintetét fürkészve, mire eszembe jutott, hogy most épp haragudnom kéne rá "Kedves tőled, hogy visszaírtál." tettem hozzá szarkasztikusan, melynek hatására egy rövid kacaj hagyta el ajkait.

"A nők miért csinálnak mindig ekkora ügyet abból, ha egy férfi két percig nem ír vissza?"

"Először is, te csak ne gyárts a nőkről sztereotípiákat 17 évesen! Másodszor meg, nem két percig nem írtál vissza hanem majdnem két napig." erre viszont Ezra csupán megforgatta méregzöld szemeit "Máskor alig telik el pár perc, mire válaszolsz. Most meg kb azt se tudtam, hogy élsz-e még egyáltalán."

"Mint látod, sajnos még élek." mondta egy fáradt sóhaj kíséretében, mintha már megbánta volna, hogy egyáltalán hozzám szólt.

"Tudod...az egy dolog, hogy szombat hajnalban még nem nézted meg amit írtam. Holott megbízható forrásból tudom, hogy még javában fent voltál. De biztos nagyon fáradt lehettél az egész éjszakás tábortüzezés után, ezért inkább ignoráltad az üzeneteimet." mondtam, mire Ezra egy pillanatra furcsálló tekintettel nézett felém, és épp beszédre nyitotta a száját, de mielőtt megszólalhatott volna, folytattam a mondandómat "Azt viszont már képtelen vagyok felfogni, hogy az azóta küldött üzeneteimre, amiknek egy részét meg is nyitottad, miért nem voltál képes válaszolni? Rengeteg üzenetet küldtem neked...egész nap...de még csak annyit se mondtál, hogy 'bocs most épp nem érek rá' vagy valami. És tegnap még csak hozzám se szóltál."

"Mert egész hazaúton aludtál." mentegetőzött.

"Igazán felkelthettél volna!" vágtam rá, de ezt szerintem én se gondoltam komolyan.

"És mit kezdtem volna veled, nyűgösen?" kérdezte jogosan, de jelenleg teljesen máshol jártak a gondolataim.

"Szerinted tényleg ez az oka annak, hogy nem tudtunk beszélni? Inkább mondd, mit csináltál egész eddig, ha már nem tudtál visszaírni?"

"Aludtam." válaszolta a legnagyobb egyszerűséggel, amitől nagyon pipa lettem.

"Jó, tudod mit, hagyjuk! Nem érdekel, és már nem is akarlak látni." kezdtem idegesen, majd vettem egy mély levegőt, és az élet pozitív dolgaira gondolva megnyugtattam magam.

"Szóval ezek szerint eddig látni akartál?" kérdezte Ezra kíváncsian, bal szemöldökét felhúzva.

"Ne forgasd ki a szavaimat!"