Fogaid Nyoma

Megzavartam valamit?

"Blair!" szólalt meg Ezra egy pillanatra zavartan, és még annál is rémültebben, ahogy egyenesen a vérvörösen izzó szemeinek tükörképébe néztem.

A megmagyarázhatatlan kinézet még hagyján, de ez a viselkedés egyáltalán nem vallott pont rá, akit a hidegvérű magatartás és az örökös összeszedettség jellemzett...egészen addig, amíg –egy ügyefogyott véletlenektől sűrű nap végén szintén csak egy hasonló véletlen folytán– rá nem nyitottam abban a vízgőztől duzzadó, lelakott fürdőszobában. Ahol Ezra rendkívüli látványától valósággal lefagytam.

"Nálatok nem szokás kopogni?" kérdezte Ezra hirtelen összeszorítva a szemeit ahogy jobb kezét fáradtan az orrnyergére helyezte majd vett egy mély levegőt. Ezt követően pedig lassan felém fordult és mikor rám nézett, megdöbbenten láttam viszont méregzöld íriszeit, melyek mint mindig, most is épp olyan haragos árnyalatot öltöttek akár csak a nyári fák egy hosszú esőzés után.

Ennek láttán pedig egy pillanatra elállt a lélegzetem.

Észre se vettem, de csak teltek a percek ahogy önkívületi állapotban azon agyaltam, hogy most tényleg jól láttam amit láttam vagy csak ennyire fáradt volnék? Ez a kérdés kétség kívül komoly gondolkodást igényelt, de abban a másodpercben mikor megpillantottam azokat a méregzöld szemeket, Ezra szemeinek színével ellentétben –szintén csak megdöbbentő módon– egyáltalán nem foglalkoztattak a kockás hasának rendkívüli vonásai sem. Holott ez utóbbi se volt éppen 'hétköznapi' látvány, mert a srác hasizmain valósággal sajtot lehetett volna reszelni. Még Andrew –általam tökéletesnek hitt– felsőteste se vehette volna fel a versenyt Ezra kinézetével, de valamiért engem most ez az egész...egyáltalán nem érdekelt. Én ugyanis végig csak a szemeit néztem, miközben nem hittem a sajátjaimnak.

"Hmm?" kérdezte Ezra türelmetlenül, bal szemöldökét felhúzva, melynek következménye képpen hirtelen leszálltam gondolataim fellegéből.

"É-én öhm..." kezdtem kiegyensúlyozatlan hanglejtéssel "hát tudod...én-" folytattam bizonytalanul, ami valamiért olyan hatást keltett mintha egy kitalált történetet próbálnék előadni "-csak fogat mosni jöttem." mondtam tanácstalanul az ajtó felé mutatva "Nyitva volt az ajtó." magyaráztam próbálván valami értelmet adni az egésznek "És egyáltalán nem számítottam arra hogy itt talállak majd. Vagy akárhol..." érveltem a szín tiszta igazsággal, mert ha valamire, akkor arra egyáltalán nem számítottam hogy lesz itt valaki...pláne nem ő "Azt hittem már rég alszol, mert Valentínóval nem voltatok semerre és én meg csak-" hadartam mintha legalább is valamiféle kihallgatáson lennék mikor ráeszméltem hogy nekem is lenne pár kérdésem hozzá "Egyébként meg mik azok a sebek a hátadon?" tértem rögtön a lényegre és a 180°-os témaváltásom következtében Ezra tekintete hirtelen megváltozott.

"Miféle sebek?" kérdezte csodálkozva, mintha valami oltári hülyeséget mondanék.

Ezra reakciója pedig enyhén szólva dühítő volt számomra.

"Hát a sebek a-" kezdtem magabiztosan, de ahogy közelebb mentem hozzá és a háta mögé kerültem, meglepetten láttam hogy a hatalmas sebhelyek melyek eddig a tökéletes hátizmait takargatták...úgy ahogy voltak eltűntek onnan...mint a kámfor "-hátadon." fejeztem be a mondatot már közel sem akkora magabiztossággal.

Nem azt mondom, hogy Ezra nem nézett ki ezerszer jobban ép bőrrel –és ha már itt tartunk normális szemekkel– de ez az egész akkor is meglehetősen furcsa volt.