Fogaid Nyoma

Crush?

Ezrának tényleg igaza volt, mikor azt mondta, hogy Mrs. Smith nem bírja őt.

Életemben nem ültem még 5-6 percnél tovább az igazgatói irodában, de most már több mint fél órája itt rostokoltunk és nem hallgattunk mást csak, hogy Ezra így meg Ezra úgy. A végére már nekem volt bűntudatom amiért nem vitatkoztunk tovább Mr. Robertsszel.

Én ugyan már rég távozhattam volna, de a helyzetet elnézve nem akartam Ezrát magára hagyni. Arról nem is beszélve, hogy én rángattan ide és ennél fogva ez az én hibám volt.

"Van fogalmad róla, hogy mennyit hiányoztál? Még két hónap se telt el, de neked már betelt az éves igazolható hiányzások maximális óraszáma. Ha így folytatod tovább, akkor már nem csak az osztályozó vizsgáktól kell tartanod, hanem attól is, hogy évet kell ismételned." mondta Mrs. Smith roppant mérgesen, mire Ezra unottan sóhajtott egyet.

"Akkor ismét magántanuló leszek és gond megoldva." válaszolta egyszerűen, majd hátrahajtotta fejét és így a plafont bámulta tovább.

A fiú válaszától azonban valamiért összerándult a gyomrom. Nem akarom, hogy Ezra magántanuló legyen, és azt se, hogy évet kelljen ismételnie. Az elmúlt időszakban túlságosan megkedveltem, és nagyon élvezem az együtt töltött időnket ahhoz, hogy a mostani átlagnál –ami a napi rendszeresség– csak egy perccel is kevesebbet lássam.

"Az apád nem véletlenül iratott be ebbe a gimnáziumba. Azt akarta, hogy szocializálódj." folytatta Mrs. Smith annak ellenére, hogy szavai szemmel láthatóan hidegen hagyták Ezrát.

"Nem szeretem az embereket." válaszolta egyszerűen.

"Ez engem nem érdekel! Megértem, hogy egész eddig magántanuló voltál és azt is, hogy Olaszország egy teljesen más környezet, de most itt vagy és itt kell megtanulnod beilleszkedni."

"És mi van akkor, ha nem akarok beilleszkedni?" kérdezte Ezra unottan.

"Egy ilyen tehetséges diáknak mint te, nem kéne, hogy ez gondot okozzon. Ha viszont továbbra sem sikerülne, akkor beilleszkedés ide vagy oda, évet kell ismételned! Értsd meg, hogy nem hiányozhatsz többet!"

Ekkor Ezra felkapta a fejét.

"Három évet beszéltünk meg!" mondta felháborodottan, de ezt valamiért nem értettem.

Mi az, hogy három évet beszéltünk meg? Az iskolai évek mennyisége tudtommal nem megbeszélés kérdése.

"Ahogy mondod. Három teljes évet. Nem felet vagy negyedet!" nézett Mrs. Smith mélyen Ezra szemébe.

A fiú beszédre nyitotta száját, mikor az igazgatónő hirtelen felállt a székéről.

"De igazgatónő-" kezdte Ezra.

"Semmi de! Kezdd azzal, hogy elmész az osztálykirándulásra és jól érzed magad! Most pedig menjetek órára." mondta Mrs. Smith a fiú szavába vágva, majd az ajtó felé mutatott, mire Ezra felpattant a székről.

Láttam rajta, hogy mondani akar valamit, de végül állkapcsát megfeszítve kiviharzott az irodából.

Én is épp indultam volna, mikor Mrs. Smith a nevemen szólított.

"Blair, egy szóra." mutatott ismét az ajtó felé –melyet Ezra nyitva hagyott– hogy csukjam be.

Ennek következtében felálltam, és finoman becsuktam az ajtót. Ekkor Mrs. Smith suttogni kezdett a zárt, bőr borítású ajtó mögött.

"Tudod Blair, az elmúlt időszakban volt szerencsém rendkívül jól megismerni téged a közösség érdekében elkövetett cselekedeteid révén. Tudom, hogy az osztályban kulcsfontosságú, közösségformáló szerepet töltesz be, ami csodálatra méltó. Roberts tanár úrral is többször beszéltünk már a kiemelkedő szorgalmadról, és épp ezért szeretnék segítséget kérni tőled egy rendkívüli dologban." kezdte bizalmasan.