Fogaid Nyoma

Vámpírfogak

|Blair|

Mikor felébredtem, hirtelen azt se tudtam, hogy hol vagyok. Arra keltem, hogy csörög a telefonom és az ablakon kinézve szokatlanul világos van odakint. A tegnap reggelhez képest. Nem volt sok erőm felkelni, és nagyon furcsálltam, hogy a telóm nem az éjjeliszekrényen –ahol általában lenni szokott– hanem az asztalon csörög. Ettől pont úgy éreztem magam, mint mikor egy egész éjszakás 'all you can drink' után másnaposan felébredek a mobilom csörgésére, mert anya a hollétemről érdeklődik.
Rászántam magam, hogy kikeljek az ágyból, és nagy nehezen odavánszorogtam az asztalhoz, hogy felvegyem a telefont. Nem néztem meg, hogy ki hív, mert túl fáradt voltam hozzá, ezért csak reflexből megnyomtam a fogadás gombot és a fülemhez tartottam a telefont.

"Igen?" szóltam bele rekedtes hangon, és hogy őszinte legyek, nem is tudtam kire számítottam, mikor felvettem.

"Hol vagy?" kérdezte egy ismerősen csengő, férfias hang a vonal másik oldalán.

Azt legalább már tudtam, hogy nem anyával beszélek.

"Ez jó kérdés..." válaszoltam kómásan.

"Blair?!?" kérdezte enyhe aggodalommal a hangjában, bárkivel is beszéltem.

"Kivel is beszélek?" érdeklődtem egy halk ásítás kíséretében.

"Ezra vagyok." mondta a srác, és ekkor esett le, hogy tényleg.....neki van ilyen hangja.

"Szia, Ezra...miért hívtál?" kérdeztem továbbra is fáradtan, de ezúttal egy fokkal összeszedettebben.

"Miért nem vagy még suliban?"

"Te miért vagy már ott?" vakarásztam a fejem azon tűnődve, hogy miért ment be ilyen korán? Nem szólt az ébresztőm, ami azt jelenti, hogy még biztos nincs hét óra. Ezra pedig tipikusan az, aki nyolc előtt nem esik be az iskolába...már ha egyáltalán beesik.

"Mert háromnegyed tizenegy van....?" mondta ezt úgy, mintha kérdezné.

"Hogy lenne már-" kezdtem egy nagy nyújtózkodás közben, majd a faliórára pillantottam és ahogy megláttam a pontos időt, ott helyben lefagytam.
A nyújtózkodás félbeszakadt és szemeim elkerekedtek "-AZT A KURVA!" fejeztem be a mondatot döbbenten.

Azt se tudom, hogy mi lett volna az első három órám, vagy hogy milyen nap van ma. Csak úgy átaludtam az egészet... Miért nem szólt az ébresztőm?

"Elaludtál?" kérdezte, és közben hallottam a hangján, hogy mosolyog.

"El..." válaszoltam csodálkozva, majd ismét lefagytam.

A naptáromra pillantva láttam, hogy csütörtök van és a falamra ragasztott cetliről leolvastam az órarendet. A nulladik matekkal együtt nem három, hanem négy órát is átaludtam és ma már csak egy rajzom, művészettörténetem és egy tesim lett volna hátra. Az ilyen napokon viszont hálát adtam az égnek, hogy anya orvos, mert az lesz a mai teendőm, hogy megírom anyának mi történt és visszafekszem aludni. Anya valószínűleg ír majd egy igazolást valami kamu dologra hivatkozva és kész is. Egy nap igazolt hiányzás. Már kezdtem örülni, hogy ma nem megyek suliba, mikor Ezra ismét megszólalt.

"Öltözz fel, öt perc múlva ott vagyok érted." mondta a zöld szemű srác, és még mielőtt tiltakozhattam volna, letette a telefont.