Fogaid Nyoma

Vérvörös szempár

"Én.....nem tudom miről beszélsz." mondta Ezra zavartan, és ezt követően sietősre vette a lépteit.

Mielőtt azonban a karjai közt émelyegve megszólalhattam volna, megláttam a fényt a hosszú barlangjárat legvégén és ebből rögtön tudtam, hogy nincs már messze a kiút. A végtelennek tűnő feketelyuk végéhez közeledve pedig éreztem, ahogy lassan visszaszáll belém az életerő és ez olyannyira elvonta a figyelmemet, hogy teljesen elfelejtettem miről beszélgettünk addig.

Kiérve a barlangból Ezra megtartotta a szavát és épségben letett a földre. Ismét a lábaimon állva, távolt a sötét barlangtól pedig valósággal fellélegeztem. Örültem neki hogy ezúttal már nem szédülök el, de az kevésbé volt ínyemre, hogy mielőtt még komolyabban kérdőre vonhattam volna a fiút, ő csak úgy felszívódott mellőlem. A csaknem szó szerinti eltűnését viszont betudtam annak, hogy kellett nekem néhány perc odakint –mire ténylegesen magamhoz tértem– és eközben nem foglalkoztattak a közvetlen környezetemben történő dolgok.

Ugyan így, azt se hallottam meg, ahogy Mr. Moor beterelgette a szana széjjel lézengő diáksereget a buszba. Szóval ha nem Alexen múlt volna akkor legfeljebb a névsorolvasásnál szembesülnek a hiányommal.

Alex jóvoltából tehát én is összeszedtem magam és felszálltam a buszra, hogy egy nem egészen egy órás út után ismét leszálljunk és a szállás 'elfoglalását' követően a nap hátralévő részében csaknem a végkimerülésig túrázzunk.

A csodálatos programtól pedig a nap végére már a lábaimat se éreztem, de valamiért megnyugtató volt látni, hogy a többieket legalább annyira megviseli a hosszas gyaloglás –ebben a szokatlan, mocsaras környezetben– mint engem. Nem azt mondom, hogy én nem fáradtam el, de mások bukdácsolását elnézve néha úgy éreztem mintha zsírral kenegetnének. Főleg olyankor, mikor a számomra...kevésbé kívánatos személyek nyafogásától zengett az erdő.

A lépésszámlálóm a túra befejeztével egy szép számot mutatott, de a végösszeg még csak meg se haladta annak a mennyiségnek a felét amit én általában futni szoktam. Szóval nekem főként az egyeletlen talaj jelentett gondot, mert a barlang okozta trauma után épp a tartalék energiámat éltem fel és eléggé nehezemre esett a lábam elé nézni, nehogy felbukjak...megint.

~Később~

Megérkeztünk a szállásra –ezúttal véglegesen– és a csajokkal csak akkor tudtuk meg, hogy a három létező legutálatosabb embert is meg kell tűrnünk magunk mellett ma éjszakára. A drága Mr. Roberts ugyanis elfelejtette megemlíteni, hogy az első szálláson hat ágyas szobákban leszünk, ezért Lucinda, Allegra és Tiffany is a mi szobánkban lesz elszállásolva.

Emellett szembesülnünk kellett a ténnyel, hogy vegyes fürdőszobánk lesz. Ami azt jelentette, hogy ha nem akartunk a fiúkkal együtt zuhanyozni, akkor meg kellett beszélnünk valami beosztást. Ez szerencsére gyorsan megtörtént, mikor a többségben lévő fiúk megszavazták hogy a lányok fürödjenek először amíg ők –klikkesedve– vagy fociznak, vagy a földszinti társalgóban lévő, ütött-kopott biliárdasztalt bitorolják.

Jessyvel és Vikivel épp lezuhanyoztunk és indultunk volna vissza a szobánkhoz, mikor Jessy véletlenül elcsúszott, és –csaknem rám valló ügyességgel– leborította a mosdókagylók peremére pakolt neszeszereket. A fürdőben lévő lányok persze csak nevettek ezen Allegrával ellentétben, aki a legnagyobb sértődés közepette kezdett vitatkozni Jessyvel mondván, hogy 'Mi igen okosok összetörtük a Kylie Jenner palettáját!' melyet ezen hisztérikus kijelentését követően drámaian a szemétbe hajított. Bár mondjuk ezt legalább jól tette, mert annak a szarnak ott is van a helye. De mikor a személyes véleményemet a márkáról odasúgtam Vikinek, ő szimpla egyetértésből, egy igazi Jeffree Star rajongó módjára oktatta ki Allegrát a hanyag ízléséről.