The Wolf

23. fejezet

Sziasztok!

Sajnálom, amiért sokáig kellett várnotok az új fejezetre, de most meghoztam. Okokat nem igazán tudnék mondani, így ezt inkább el is hagyom.

Jó olvasást a legújabb fejezethez Puppyk!

*Amber szemszöge*

- Ilyen nem létezik – álltam fel az asztaltól.

- Hova készülsz, Amber? – kérdezte párom meglepetten.

- Megyek és beszélek Nina fejével. Nem lehet véletlen, hogy eltűnt Jimin anyja azután, hogy én felvetettem ezt a lehetőséget. És az sem lehet véletlen, hogy Jay is feltűnt pont abban a pillanatban. Vagy talán tévednék?

- Végig gondolva... igazad van. Szerintem már számítottak arra, hogy eljön az a pillanat, amikor lépnünk kell. Lehet, hogy titokban már Jay is ismét tagja a falkának – csillant fel a szeme, amin akaratlanul is elmosolyodtam. – Vagy az is lehet, hogy ők már ezt eltervezték egy ideje, csak nem voltak teljes mértékben biztosak a végkifejletben – filozofált tovább, amin nem lepődtem meg. Trix mindig is az az ember volt, aki nem félt kimondani a véleményét és ez az ötleteire is igaz volt. – Szerintem Jay terve volt az egész. Beszélt Nina-val és Jiminnel, de nem léptek, mert hiába volt színtisztán látható, hogy ez az egyetlen járható út, nem akarták kockára tenni azt, hogy a rendőrök tudomást szerezzenek a tervükről. Az pedig, hogy nem csak ők vették észre ezt a kiskaput bizonyosságot nyert számukra, hogy itt az ideje lépni, mielőtt a vadászok teszik meg az első lépést.

- Ezek után tényleg beszélünk velük – határoztam el magam. – És imádom, amikor ennyire gyors gondolkodásod van – öleltem magamhoz a vámpírlányt.

- Ha beszélni akarsz velük, akkor először kellene Yoongi engedélye – nevetett. – Tudod, hogy kerülnünk kell a feltűnést, amíg nem hívnak.

- Azzal, hogy kimegyünk a házból, nem keltünk feltűnést. A szomszédok tudják, hogy nap, mint nap sokáig elvagyunk itthonról, de most... már tíz óra van, mi meg még itthon ülünk azon gondolkodva, hogy mi történt pontosan tegnap. A szomszédoknak ez lesz a furcsa. Nem gondolod?

- Erre nem is gondoltam. Akkor menjünk sétálni. Addig beszélek Yoongival az egészről, hogy mikor tudnánk kikérdezni Nináékat is.

- Nem fogsz séta közben Yoongival beszélni. Előtte beszélsz vele, mert nem szeretném, ha az egész sétánk abból állna, hogy te telefonálsz, én meg akarva-akaratlanul hallom miről van szó. És ezt ne vedd sértésnek. Tudom, hogy Yoongi nagyon figyelmes veled, talán pont azért, amiért vámpír lettél, talán nem, de a lényeg az, hogy nagyon figyel rád, így tudom, hogy órákig el tudtok beszélgetni még telefonon is.

- Akkor amíg te rendbe szeded magad, addig telefonálok és utána megyünk sétálunk egyet. Így rendben lesz? – kérdezte kissé sértetten, mire lelkiismeretem nyugtalankodni kezdett.

- Nem akartalak megbántani, Trix – szólaltam meg bűnbánó hangon. – Nem is tudom mi ütött belém. Az egésznek ez az elcseszett helyzet az oka. Ha nem lennének a Park-ok, akkor nem kellene félnünk a haláltól. Nem akarlak elveszíteni és ez még frusztráltabbá tesz – túrtam hajamba.

- Szerinted én nem vagyok frusztrált? – kérdezett vissza kissé ingerülten. – A lábam még mindig fáj és ez nem segít a helyzetünkön. Amber... Az egész helyzetet csak nehezíti, hogy nem tudok arra figyelni, mi van veled. Félek, hogy te még rosszabbul jársz, mint én. Félek, hogy elveszítelek – nézett rám. Szemeiben könnyek csillantak, mire nekem még jobban összetört abban a pillanatban a szívem. El akartam ezt kerülni. Nem akartam, hogy miattam sírjon. – El sem tudod hinni, mennyire aggódom érted, amióta megjelentek a Park-ok. Attól félek, hogy egyszer nem jössz haza. A Park-ok bármikor levadászhatnak titeket és nem tudok nyugodtan leülni, amíg haza nem érsz. Ez nem normális és ezt te is tudod.