The Wolf

29. fejezet

*Mrs. Park szemszöge*

Meglepően könnyen ment az életem férjem nélkül. Jay folyamatosan figyelte minden kérésem és eleget is tett annak, még akkor is, amikor épp fejben máshol járt. Néha úgy tűnt teljesen elmerült a gondolataiban, mégis mindent tökéletesen meg tudott csinálni így is. Nina és Jimin pedig sűrűn látogatták a házat, mert nagy valószínűséggel nem igazán tudtak bízni Jayben, amit nem igazán tudtam megérteni még annak ellenére sem, hogy ismertem azokat a történeteket, amik az idősebb farkas száműzéséhez vezettek.

Eltelt két hét, mire a média feladta az eltűnésemmel kapcsolatos információk keresését, a rendőrség pedig utolsó nyilatkozatában öngyilkosságként beszélt az esetről. Jay ezt ki is használta arra, hogy üzentet hagyjon a férjemnek, amiben azt állította, tudja hol van a holttestem. Én teljesen meglepődtem azon, hogy a rendőrség nyilatkozatát használta fel indoknak a találkozóra. Ennek ellenére valami keserű érzés kerített hatalmába azon az estén, amikor a béta elvitte a levelet és a sálamat egykori lakásomhoz.

Mivel az érzés másnap reggel sem tűnt el, követtem egy ideig Jayt, majd az erdőn átérve belevetettem magam a kisváros sűrűjébe azzal a céllal, hogy megtaláljam Sindbadot. Meg akartam találni és beszélni vele arról a keserű érzésről, ami nem hagyott nyugodni. Ekkor még olyan tizenegy óra lehetett.

Beletelt úgy egy órába, mire megtaláltam az orvost. Mikor meglátott rögtön behúzott a rendelőjébe.

- Nem tudom mit keres itt, Mrs. Park, de nagyon remélem jó oka volt visszajönni a városba – vágott rögtön a közepébe a vámpír.

- Jay ma találkozik a férjemmel, de egy furcsa érzés nem hagy nyugodni tegnap este óta – mondtam gondterhelten. – Valami történni fog ma. Olyan, ami nem lenne szükséges.

- Mikor és hol fognak találkozni? – kérdezte a vámpír rögtön aggódva. – Tudom milyen Jay természete, ami miatt hiszek önnek, Mrs. Park. Jay nagyon meggondolatlan tud lenni, főleg akkor, ha valamit a fejébe vesz. Most pedig azt hiszem ez a valami Mr. Park megölése.

- Azt mondod, hogy jó a megérzésem? – kérdeztem kiragadva a lényeget.

- Igen – bólintott. – Hol van most?

- Már valószínűleg az iskola mögötti erdőben, a tónál. Két órát írt az üzenetbe a férjemnek.

- Akkor sietnünk kell – mondta határozottan. – Ha nem sietünk, ma nem csupán azt látjuk a híradóban, hogy meghalt a férje, de Jay is ott lesz. Vagy pedig azon a részen, ahol sokkoló felfedezésről számolnak be az orvosok, amikor egy eszméletlen ember farkassá változik az intenzív osztályon.

- Biztos vagy benne, hogy most azonnal mennünk kell? Nagyon sokan vannak a váróban és már akkor is dühösek voltak, amikor soron kívül bejöttem.

- Meg fogják érteni. Az itt lévők fele mindennapos látogató a rendelőmben – nyitott ki egy kisméretű hűtőt, ami csordultig volt tasakokkal. Rögtön tudtam, mire céloz. – A maradéka a kint várakozóknak tud várni pár órát, amíg visszaérek. Csak időben érjünk oda – kapta fel a kabátját, majd kinyitva az ajtót megállt a kint várakozók előtt. – Mindenkitől elnézést kérek, de fontos esethez kell sietnem, mert ha nem sietek, hatalmas probléma is kerekedhet az egészből. Pár órán belül visszaérek. Addig is, akinek fontos a mai látogatása, keresse fel Min Yoongit – nézett a váró egyik felébe tömörül csoportra, akik értették a célzást. Egyikük megindult felénk, majd megállt Sindbad előtt.

- Mit mondjunk neki, miért kellett hozzá mennünk? – kérdezte.

- Elég annyi, hogy Jay elvégezte a feladatát – sóhajtott az orvos, mire a vele szemben álló megszeppent és minden további kérdés nélkül visszasétált a csoporthoz, mondott pár szót nekik, majd távoztak is. – Indulhatunk, Mrs. Park?