The Wolf

2. fejezet

*Jimin szemszöge*

Mióta ismét Amerikában vagyok, teljesen más érzések kerítettek hatalmukba. Egyszerre voltam megkönnyebbült, izgatott, ideges és féltem is, mivel épp egy olyan városba költöztem, ahol a hírek szerint sok volt a farkastámadás az elmúlt években. Hogy pontosan miért is féltem? Nem a farkasok miatt. Azért féltem mert, ha nem is nagyon láthatóan, de felismerhetőek az ázsiai vonásaim és nem tudom, hogy mennyire fognak befogadni a leendő osztálytársaim.

Egyik nap épp a maradék papírmunkát végeztem a beiratkozáshoz, amikor a folyosóról egy tanár hangját hallottam, majd egy lány is csatlakozott ehhez a beszélgetésnek nem igazán nevezhető eszmecseréhez. Aztán a semmiből egy újabb hang csatlakozott az előző kettőhöz, majd mindegyik elhallgatott és léptek hangja csendült fel a tanári folyosóján. Puha léptek, akárcsak egy macskáé. Ennyit tudtam leszűrni a lépésekből, mert közben nekem is figyelnem kellett a titkárnőre.

- Elmondaná a nevét még egyszer? – kérdezte unottan.

- Park Jimin – mondtam lassan, remélve, hogy megértette már tizedjére. – De már elmondtam tízszer. Más már rég megértette volna.

- Bocsánat, hogy nem értek a kínai nevekhez – mondta gúnytól csöpögő hangon.

- Koreai vagyok – mondtam nyugodtan. – Van egy árnyalatnyi különbség.

- Nekem mindegy – rántott vállat. „Pont ettől féltem. Muszáj lesz keresnem egy tánctermet." jegyeztem meg magamban. – Az igazgatónő már biztos várja, menjen be hozzá. Viszlát – azzal már el is fordult.

Nem szóltam semmit, csak az igazgatói felé vettem az irányt. Az ajtó előtt vettem egy mély levegőt, majd óvatosan bekopogtam. Amint meghallottam az igazgató hangját, lenyomtam a kilincset és beléptem a szobába, ahol egy lány még volt az igazgató nőn kívül.

- Jó napot, igazgató asszony – hajoltam meg kicsit. – Ha zavarok, visszajöhetek később.

- Nem zavarsz – mondta a negyvenes nő. „Milyen fura, hogy meg tudom mondani milyen idős" elmélkedtem. – Ő itt Nina. Azért van itt, mert ő fog neked segíteni az elkövetkezendő hetekben.

- Nina Dragneel – biccentett. Lázadó típusnak tűnik. Aranyos, de egyben sexy is. „Jól van Park Jimin. Tapsot neked. Te is a lényeget fogod meg."

- Park Jimin – követtem a lány példáját. Nem futotta többre. – Nem mindennapi neved van. Dragneel – ízlelgettem nevét. – Hogy hívhatlak?

- Mivel a Dragneel a vezetéknevem, így csak a Nina marad – mosolygott. Kedves, őszinte mosoly. Tetszik, ahogy a piercing-jén megcsillan a fény. – Nem kaptam még soha becenevet. Viszont te hasonlítasz egy herceghez, szóval ne lepődj meg, ha néha Jimin helyett Prince-t mondok majd.

- Ez új – nevettem fel. – Senki nem hívott még így. De tetszik, szóval maradhat. De csak te hívhatsz így – kacsintottam rá.

- Rendben – bólintott döbbenten. – Is... Igazgató nő, ma már nincs több órám, körbe vezethetem a környéken Jimint? – nézett az említettre kiskutya szemekkel. Akár egy kölyökkutya.

- Persze – bólintott. – De lehetőleg vigyázz a veszélyes helyekkel – második mondatát nem tudtam mire vélni, így inkább elengedtem a fülem mellett.

- Ez az! – ugrott fel örömében. Könnyen mutatja ki az érzelmeit. – Köszönöm igazgató nő – vigyorgott.

- Olyan vagy, mint az egyik haverom kutyája – mondtam mosolyogva. – Aranyos és hiperaktív. Biztos a környék összes fiúja utánad fut.