The Wolf

22. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam az új fejezetet. Nem tudok semmilyen okot mondani a kései fejezetre, de a lényeg, hogy ez a pillanat is elérkezett ebben a hónapban.

Jó olvasást Puppyk!

*Jimin szemszöge*

A vadászok meglepetés támadása után két hétig pattanásig feszült volt a hangulat otthon. Mivel még javában iskolaidő volt, így nem tudtuk kihúzni magunkat az iskolába járás kötelessége alól, de ettől függetlenül mindenki nyugodt volt... Már, ha azt nyugodtságnak lehet nevezni, hogy minden nap veszekedésre keltem az elmúlt napokban. És ez két héttel és három nappal az eset után ismét így történt.

- Nem értem miért kellene elmennünk innen – kiabált Nina. – Ez a falka otthona, tudod jól, hogy nem lenne jó váltanunk. De ti mehettek. Persze, ha Yoongi engedi. Gondolom őt erről még nem tájékoztattátok.

- Képzeld, Trix pont most beszél vele – jött a válasz Ambertől, amin meglepődtem, hisz eddig semmilyen veszekedés nem történt köztük. Félve, hogy nagyobb baj is lehet ebből az összezörrenésből, felkapva egy pólót siettem le a konyhába, ahol épp abban a pillanatban tört darabokra egy üvegpohár.

- Mi folyik itt már megint? – léptem be megemelve hangom. – Nem tudnátok akkor legalább odakinn veszekedni? Szívem, napok óta nem aludtuk ki magunkat és ez rajtad is kezd meglátszani. Amber... - sóhajtottam. – Nem tudom miről van szó, de abból, amit hallottam arra tippelek, hogy máshova szeretnéd vinni a falkát és a vámpírklánt is. Vagy másról van szó?

- Arról van szó, hogy tegnap Trix megsérült – kezdte halkabban. – És mindez azért történt, mert a Park-ok csapdákat raktak ki az erdőben.

- Melyikben? – kérdeztem pontosítást várva.

- Mindegyikben. Az iskola mögött, itt – mutatott a ház mögötti erdőre – és a város másik végében lévő erdőben. Épp az iskola mögött sétáltunk...

- Pontosan minden részletet – néztem a vérfarkas lány szemébe jelentőségteljesen.

- Szóval én épp vadásztam, Trix pedig vacsorázott... délben... és utána elindult a tóhoz, mert tudta, hogy oda fogok menni. Én vártam rá olyan fél órát, de nem jött és kezdtem aggódni. Nem volt még olyan, hogy fél órát kelljen várnom Trixre. Ő mindig előttem ért a tóhoz. Így persze, hogy ideges lettem, mert féltem, hogy valami baja esett. Aztán amikor már majdnem kiértem az erdőből, meghallottam Trix sírását.

- A vámpírok tudnak sírni? – szakítottam félbe a történetet döbbenten.

- Nem ez a lényeg most – kuncogott Nina, amit jó jelnek vettem. Volt egy olyan érzésem, hogy az egész történetet ő sem hallotta és most, hogy kezd kirajzolódni előtte a lényeg, mindent átérez, amin Amber átment.

- Bocsánat – vakartam tarkómat.

- Semmi gond – rázta a fejét Amber. – Szóval... Amikor meghallottam, hogy Trix sír, rögtön odasiettem hozzá, mert először azt hittem, megint előtörtek az emlékei, amit az apád... mármint a vadászok feje felszaggatott, de amikor megláttam, hogy... - a lány keze ökölbe szorult és állkapcsa megfeszült már csak az emléktől is. – A Park-ok kegyetlenebbek, mint azt tudjuk. Medvecsapdákat raktak ki mindenfele. Csoda, hogy én egybe se botlottam bele. De Trix igen... Még szerencse, hogy ő vámpír. Ha egy embert kap el az a csapda... Az én szívem csücskének is kis híján múlott, hogy nagyobb baj történt volna. Csak pár perccel kellett volna később odaérnem... Így még sikerült Sindbad és a saját erejéből felgyógyulnia.