The Wolf

20. fejezet

Sziasztok!

Kicsit hosszabb időt kellett várnotok erre a részre, de remélem megérte várnotok. Szívesen fogadok kommenteket arra vonatkozóan, hogy ti hogyan képzeltétek el Rachel alakját az előző és a mostani fejezet alapján, ugyanis én az istenért nem találtam olyan képet, ami illett volna hozzá.

Jó olvasást Puppyk és továbbra is várom a csillagokat és a kommenteket.

*Rachel szemszöge*

Miután Jimin elhagyta a termet, Nina felvette a földről a táskámat és hozzám vágta.

- Neked tényleg elmentek otthonról – szűrte a fogai közül. – Egy francos iskolában vagyunk. Bárki más beléphetett volna a terembe, úgy ahogy én is tettem. Mégis mit gondoltak volna? Egy rossz kurva vagy, aki bárkinek odaadja magát. Mégis honnan jött az a remek ötlet, hogy pont velem kezdj ki?

- Még te beszélsz? – nevetettem fel hisztérikusan, miközben legszívesebben sírtam volna, mivel tudtam, igaza van. – Az apád annyiba se vette a falkáját, hogy onnan válasszon magának valakit. Neki egy ember csavarta el a fejét. De úgy látom, hogy ez örökletes – vigyorogtam gúnyosan, pedig semmit nem tudtam róla. Csupán azokat a dolgokat, amiket a falkája kitaszított részétől hallottam. – Az pedig csak hab a tortán, hogy pont egy vadász-ivadékot fogtál ki magadnak. Rosszabb vagy, mint az apád.

- Vedd fel a ruháidat, mielőtt itt rendezek vérfürdőt és ismét bezárják az iskolát – mordult rám. Ekkor vettem észre, hogy hiába tűnik nyugodtnak, teste reagált az adrenalin hatásaira és fogai, főként szemfogai, megnövekedtek. Már teljes farkas mivoltukban díszelegtek szájában. Emiatt követtem utasításait, és eldobált ruháimat magamra kapkodtam. – Ha készen vagy, indulás. Bemutatom neked a falkát, akik nem tűrik el, ha valaki megsérti a területünket. Azt pedig egy falka sem szíveli, ha egy magányos farkas, aki – szagolt körbe – amúgy elég emberi szagot áraszt megsérti az alfa területét. Csakhogy tudd, kedveském. Jimin az enyém és nem lesz senki másé. Csakis az enyém.

- Honnan tudod... - akadtam ki, megjegyzésére. – Honnan tudod, hogy ember voltam?

- Csak annyit mondtam, hogy emberszagod van. Egy szóval nem mondtam, hogy ember voltál. Erre gondolni sem gondoltam. De ha már így felfedted magad, dalolj szépen madárka. Lesz időd, amíg a falkához érünk – indult el a folyosó felé.

- Miért akarnád tudni?

- Tudni szeretném, miért is érdemes megölni téged. Bár nekem elég ok, hogy rámásztál Jiminre, de kíváncsi vagyok, hogy lehet egy emberből farkas. Ilyet még nem pipáltam.

- Gondolom egy alfának nem mondhatok ellent – motyogtam az orrom alatt. – Az egész három éve történt. A családommal épp kempingezni mentünk egy kevésbé használt túraútvonal mentén, amikor a semmiből feltűnt egy farkas és ránk támadt. A szüleim rögtön maguk mögé parancsoltak engem és az ikertestvérem, de arra nem számítottunk, hogy már mögöttünk is ott vannak. Hárman voltak és az, amelyik a szüleinkkel állt szemben, pillanatok alatt végzett az anyámmal. A másik kettő pedig apámra és a testvéremre támadt, amíg az, amelyik anyámmal végzett, nekem rontott, mire én ösztönösen a földre rogytam és összegömbölyödtem, hogy védjem a fejem...

- Ha már egy farkassal állsz szembe, akkor ajánld fel a sebezhetőséged – motyogta Nina rám se nézve. – A torkod és a hasad felfedése egy jó pont lett volna arra, hogy megúszd.

- Megúsztam! Bár a farkas elkezdett harapdálni és karmolászni, hogy megadjam magam, de én kitartottam. Három órán át játszott, aztán egyszerűen csak eltűntek. Addigra már felállni sem bírtam a földről, csak sírtam és remegtem, miközben imádkoztam, hogy valaki megtaláljon még azelőtt, hogy elájulnék. Bár nem talált meg senki, én túléltem és egyetlen sérülésem sem maradt meg, ami pedig még furcsább volt, hogy úgy éreztem, mintha minden érzékszervem a háromszorosára élesedett volna. Amikor visszamentem a kocsihoz, teljesen lesokkolódtam, mert az körbe volt kerítve rendőrségi szalaggal. Addig, amíg egy rendőr meg nem jelent előttem, azt sem vettem észre, hogy nem ott mentem ki az erdőből, ahol bementem. Megtudtam azt is, hogy a szüleimet és a testvéremet szétmarcangolva találták meg az ösvényen és azt is, hogy engem mindenhol kerestek, de valamilyen oknál fogva nem találtak. Ezt követően meghallgatták a vallomásomat és rögtön a kórházba szállítottak, ahol azt mondták, semmi bajom nincs és a korábbi betegségeim is eltűntek, amit nem tudtak mire vélni, de nem igazán foglalkoztak vele. Azt mondták, csoda, hogy élek. Még aznap haza is mehettem és onnantól kezdve egyedül éltem. Addig, amíg ide nem jöttem csak azt tudtam, hogy valami nincs rendben a testemmel. Sokszor vicsorogtam vagy morogtam az előző iskolámban, ami miatt kicsaptak, mondván segítségre van szükségem. Ezzel persze arra gondoltak, hogy sárga házba kellene zárni engem, mert megőrültem.