𝐓𝐡𝐞 𝐔𝐧𝐭𝐨𝐮𝐜𝐡𝐚𝐛𝐥𝐞 |✅

1.rész✴️

Jimin szemszöge:

Ma reggel, mint mindig edzeni indultam. Felöltöztem és óvatosan bezárva az ajtót elindultam hosszú utamon.

Itt Ikomaruban a világítás csak hajnali 4 és 22 óra között működik. Ezt mindig azzal magyarázták hogy aludni kell és nem akarják hogy bárki este lézengjen a nyílt utcán nehogy baja essen. Ja én meg b*zi vagyok....

Gyorsan szedtem vékony lábaim a még kihalt és megvilágítatlan utcán. Nem mondom hogy félek, mert nem hiába edzem magam évek óta, de volt már rá példa hogy egy hústorony állt nekem és csak az volt a szerencsém hogy a helyi katonaság tagjai épp arra tivornyáztak. Persze miután "megmentettek" az egyikük el kezdte mondani hogy meghálálhatnám neki ezt valahogy.... Maradjunk annyiban hogy megháláltam neki egy monoklival.

Soha nem voltam az a fajta ember aki könnyen adja magát. Ezt bizonyítja a tény is, miszerint még nem volt senkim. Ez, itt lent elég nagy szó, hiszen az ilyen fiatal "gyerekeket",mint én nagyon sokan szeretik és előszeretettel használják mocskos és undorító dolgokra. És elérkeztünk egy másik jellemvonásomhoz:nem bírom az érintéseket. Egyszerűen undorodom már a gondolattól is miszerint egy másik ember keze vagy bármilyen testrésze hozzám érjen. Ez pedig magyarázza azt is hogy még soha nem volt barátnőm. Érdekes igaz?

Ahogy haladok a kihalt utcán, az egyik sikátorból zajokat hallok. Előrántom késem és közelebb megyek oda ahonnan a hangot hallottam. Mikor már olyan 5 méterre vagyok a csörömpölés abba marad. Csend van.

Ez nekem gyanús... Nyugodtan szólalok meg:
- Azonnal gyere elő!- semmi.
- Ha bármivel is mersz próbálkozni a minimium hogy ma egy kézzel kevesebbel érsz haza.. Már ha egyáltalán haza érsz. - semmi.

Nem mondanám hogy egy türelmetlen fazon vagyok, de azért ilyen kedvesen még egy emberrel sem beszéltem életem során. A minimum az lenne ha legalább előmászna a rohadt kuka mögül.

- Nem fogok mégegyszer szólni :AZONNAL MÁSSZ ELŐ! - fejezem be mondatom.
Egy kis mocorgás után egy alak rajzolódik ki előttem.

Elemlámpámmal, amelyet örökre kölcsönvettem a szomszédomtól, megvilágítom testét. Vadonatúj cipő, amelyet csak fent, a Felszínen lehet kapni, szaggatott farmer nadrág, fekete póló, kockás ing. Mind új.

Feljebb emelem lámpámat.Egy fiatal fiú eléggé ijedt arca tekint vissza rám. Fején baseball sapka.
Ezekből, ahogyan kinéz ez a gyerek egyértelműen le tudom szűrni :a Felszínről jött. Itt lent, a Felszín alatti "világban" nem lehet ilyen dolgokat kapni, de ha mégis találunk vagy lopunk egyet az is szakadt, lyukas de legalábbis koszos.

- Hogy hívnak? - kérdezem esti látogatómtól.
- Ki-kim Tae-taehyung - motyogja lehajtott fejjel.
- Téged soha nem tanítottak meg arra a szüleid hogy a másik szemébe nézel miközben beszéltek? - emelem fel fejét zseblámpámmal amikor is könnyeket veszek észre szemeiben.
- Ké-kérlek ne sz-szólj senkinek h-hogy itt va-vagyok!! - mondta könyörögve miközben a kezeimért nyúlt.

Nem gondolkodtam, azonnal hátraléptem aminek a következmény az lett, hogy Taehyung orra bukott nagy csörömpöléssel.

Ekkor lépések zaját hallottam meg. Gyorsan megfogtam a fiút és bebujtam a kuka mögé. A lépések zaja egyre csak erősödött míg a kuka melletti résen kinézve meg nem láttam egy csapat behemótot felénk közeledni. A szívem őrült dobogásba kezdett ahogy szinte már futó lépésben közelítették meg kis rejtekhelyünket.

Huhh.. Remélem tetszett😅
A következő részt a napokban hozom💜
~dark0997 💜