𝐓𝐡𝐞 𝐔𝐧𝐭𝐨𝐮𝐜𝐡𝐚𝐛𝐥𝐞 |✅

44.rész✴️

Jimin szemszöge :

Istenem, de puha a haja!

Szerelmem éjfekete tincseivel játszadozom, ujjaim köré csavargatom őket majd néhol - néhol beletúrok loboncába. Az utóbbi időben elég rendesen megnőtt a haja, ami valamiért jobban tetszik, mint mikor órákig pörögtek - forogtak körülötte a mester fodrászok és igazából amit ők műveltek, egy ollóval 5 perc alatt képes lettem volna megcsinálni. Már elnézést.

- Jobb már a sebed? - néz rám a visszapillantó tükörből Kwanhyung. Megpróbálom kissé feljebb tornászni magam az ülésen, ami az ölemben fekvő Jungkook miatt eléggé nehezen megy. Kiemelem fejét a kényelmes pozícióból, majd a még ájult fiút "ülésbe rendezem".
Ezután lenézve a kötésemre konstatálom, hogy bizony ez a rohadt géz darab átázott.

- Várj! Segítek! - hajol hátra Jaehyun az anyósülésről. Kibontja az anyagot, majd megpróbálja felitatni vele a kicsorduló vérem nagyját. Lefertőtlenítí, majd pólójából letépve számomra egy nagyobbik darabot, mivel a gézből csak egy vékony csík volt nálunk és azt már elhasználtuk, körbetekeri mellkasom.

Egy köszönöm elmotyogása után, újból ölembe helyezem Kook buksiját.
Lefogadom, hogy ha most felkelne  nem tudná abba hagyni a kérdezgetést, csak beszélne egyfolytában.
Erre a gondolatra csendesen elkuncogom magam, majd újra átfuttatom későbbiekben megosztani való emlékeimet fejemben.

Már az elején sejtettem, hogy ez a terv egy hatalmas kudarc lesz, mikor meghallottam a géppuskák által kiadott hangokat. Túl kevesen, túlságosan is rossz fegyverekkel nem lehet legyőzni egy olyan csapatot, akik majdnem kétszer akkorák egyenként mint mi.
A megsebesülésem, sem ért váratlanul, de a sötétben borzalmasan nehéz volt még a feketeséghez hozzá szokott szememnek is észre venni a lövések irányát.
Jungkook hevessége és meggondolatlansága ebben a helyzetben egy végzetes hiba lett volna, amit egy elég ügyes módszerrel próbáltam elterelni.

Amint, szó szerint, belebotlottam egy hullába, lábára húztam a cipőm, mivel tudtam hogy ha Kook észre veszi miszerint "én" megsebesültem , azonnal az irányomba eredve próbált volna meg segíteni. Csakhogy azzal nem számoltam, hogy a drágalátos apukája a torkára mar és majdnem megfojtja. Így tehát, a cipőm hiányában hangtalanul settenkedtem oda hozzájuk, majd egy filmbe illő giccses mondattal rávetettem magam. Eközben a még életben maradt katonái folyamatosan tüzeltek, így hátamat is elég rendesen érték a találatok. Szerencsére, a legtöbb mellettem süvített el, de kettő még így is eltalált.

Közben megláttam egy első ránézésre 5 fős csapatot felénk közeledni, és itt hittem azt hogy mi itt, a föld alatt fogunk megdögleni. Ám, Jaehyun arcát ezer közül is felismerném, Kwanhyungéval együtt. Csak az a rejtélyes 3 ember vibráló szemeim előtt tisztázatlan maradt. Engem is elnyelt egy kisebb időre az ájulás sötétsége, de egy erősebb ütés hatására felkaptam fejem, majd egy mosolygós Taeminnel találtam szembe magam.

Így tehát heten ültünk a terepjárókban. Én, Jungkook, Jaehyun, Kwanhyung,Taemin, Jackson és Namjoon.
Amint később megtudtam, ők utánpótlásként jöttek Junghyun "seregéhez". Mivel őket még nem ismerte az a szemét, simán ki tudták játszani az embereit is. Eléggé meglepődtem Namjoon meglenésén, ugyanis ő nem volt a maffia tagja, sőt katonai kiképzést sem kapott. Mikor erre rákérdeztem, csak egy mosolygós szemforgatást és egy nagy ölelést kaptam.

Junghyun terve szerint, ami majdnem teljesen meg is valósult, azaz még előttünk bejöttek a "liftbe", megbeszélték a pozíciókat és beszereltek egy lámpát is, hogy ha majd az akció végére érnek, ne sötétben tapogatózzanak.

Eme megszerzett tudásomat elraktároztam magamban, hogy később a mindig kíváncsi Jungkooknak is eláruljam.
A történet vége ezer százalék hogy dühbe fogja hozni, ugyanis mivel csak Junghyunt és két emberét hagytuk életben nem öltük meg őket, hanem a Felszín alatt hagytuk. Elvettük Junghyuntól az átutazókártyát, mindegyikőjük iratait és fegyvereiket és beülve a kocsikba vártuk, hogy végre megpillantsuk a felszíni ellenőrzőpontot.

Közben karjaim közt, elkezdett ébredezni Csipkerózsika. Nyammogva kezdte el ökleivel szemét dörzsölni, mintha csak egy jót aludt volna a pihe - puha ágyikójában.
- Hmm.. De megtudnám szokni.. - fordult felém teljes testével, majd aludt is vissza rögtön.

Kikerekedett szemekkel figyeltem az ölemben fetrengő, szuszogó férfit, majd elkezdtem óvatosan arcát ütögetni.
Nem, nem haltam meg, szívem nyugi! Ne is aggódj, majd én elbánok a rosszfiúkkal! Te csak csicsikálj addig nyugodtan!

- Kook, ne merj vissza aludni, hallod? - csapok egy erősebbet jobb oldalára arcának.
- Ezaz Jiminie, erősebben... - motyogja, miközben kezeit meztelen derekamra vezeti.
Egy darabig sokkos állapotban meredek az előttem röhögcsélő megmentőinkre, majd visszavezetve tekintetem, egy huncutul mosolygó szemétláda néz fel rám.
- Te kis... - kezdeném el, de ő csak hasamat puszilgatva kezdi el sorolni mondandóját.
- Mi? Édes, szexi, huncut..
- Hú, Jungkook most nagyon kihúztad a gyufát! - lesz egyre vörösebb a fejem. Azt hogy a kínos helyzettől, vagy a méregtől, nem tudom.
- Büntess meg apuci.

Ennyi kellett és a kocsi vezetője majd a mellette ülő is, akár csak az ölemben lévő végeláthatatlan nyihogásba kezdenek.
Számomra ez a helyzet felettébb nem vicces, ezért egy nagyot taszítva kedvesemen lököm le a kocsi padlójára.
Nevetését abba hagyva (az elöl ülők nem) kezdi el simogatni fejét.
- Nahát, szívem nem hittem volna, hogy így fogsz engem ápolgatni azok után amit érted tettem.. - konyítja le száját, de engem nem nagyon érint meg viselkedése.

- Esküszöm, a következő pirosnál kiszállok és itt hagylak a francba. - nézek ki komoran az ablakon, mintha csak tényleg ezen morfondíroznék.
Lenézve Jungkook kétségbeesett tekintetével vizslat. Ilyenkor eléggé aranyos, de valójában maga a megtestesült perverzség.

- Ugye most csak viccelsz? - ül fel, már amennyire a kis helyen tud.
- Nem is tudom. - vonom meg a vállam, majd folytatva a színlelést próbálom magam nem elnevetni.
- Figyelj, hogyha... - fogja meg a kezem, mire én nem bírom és kiszakad belőlem a már régóta tartogatott röhögőgörcs.

Megérkezve régen látott otthonunk elé, szívem összeszorul. Képtelenség elhinnem, hogy ennek az egésznek, ami veszélybe sodort minket, majndem szétszakított és megölt, végre vége. Vagy legalábbis, remélem.
Most már csak arra tudok gondolni, hogy találjak egy kellemes munkahelyet és hogy helyre hozzam a kapcsolatunkat. Emellett szeretnék a jövőben elköltözni egy aranyos kis vidéki házba, messze az emberektől.

Ahogy megcsapott a régen érzett otthoni levegő, a szemembe könnyek szöktek, habár nem akartam sírni.
Derekamon megéreztem társam nagy tenyerét, mely lassan magához húzott. Megfordultam ölelésében, hogy végre megtehessem azt, amit már régen nem tehettünk meg : megcsókoltam.

Mindketten belenyőgtünk ajakink egyesülésébe, hisz ezt az érzést nem lehet szavakkal helyettesíteni. Olyan sok minden választott szét minket az elmúlt hónapokban, hogy remélem, a kapcsolatunk sértetlenül kibírta ezeket a hullámvölgyeket és végre megtalálhatjuk azt az utat, ami újra egyesít minket.

Már csak egy rész ❤️
~dark0997 💜