𝐓𝐡𝐞 𝐔𝐧𝐭𝐨𝐮𝐜𝐡𝐚𝐛𝐥𝐞 |✅

18.rész✴️

Jungkook szemszöge :

Miután megérkeztem az értekezletre, szemeimmel az összegyűlt tömeget kezdtem vizslatni. Ahogy látom egyik maffiatag sem hiányzik így a mellettem ülő Jacksonnak intek hogy halkítsa le az itt lévőket.
- Üdvözlöm Önöket. Köszönöm hogy eljöttek. - állok fel helyemről, majd komor tekintetemet végigjáratom a jelenlévőkön. Egy hatalmas asztal foglal helyet a nagy hall közepén. Körülötte nagyjából 60-an ülnek. Nem mindenkit hívok meg az értekezletre, pusztán az első 2 szakaszt. Suga és Jackson van mellettem, kiknek legalább 5 féle fegyvert takar ruházata. Az ördög sosem alszik.

- A mai értekezlet különleges. Eddig úgy véltem hogy mi az Assasini vagyunk a legerősebb maffia itt, Dél - Koreában, de sajnos rosszul itéltem meg helyzetünket. Sajnos egy másik maffia, nevén nevezve a  Moonlight, egy egyre erősebb szervezet itt, a Felszínen. Amint kinyomoztuk ez a csoport a Felszín alatt szervezkedik. Embercsempészettel és drogüzletekkel kezdték, mégis veszélyt jelentenek ránk. Így amondó vagyok hogy... Le kell velük számolnunk, minél hamarabb. - fejezem be eszmefuttatásom. Helyet foglalok székemben, majd várom a reakciókat.

- Ez biztos? - kérdezi Taeyang falfehéren. Ő a második szakasz vezetője. Soha nem veszem le róla a szemem, mivel eléggé meggondolatlanul tud cselekedni, ettől függetlenül remek harcos. Egy bólintással válaszolok.
- Mikor megyünk? - kérdezte szokásos jókedvével Taemin.
- Te megőrültél?! Ezt még hetek mire meg tudjuk szervezni! - mordul rá Wonho.
- Ugyan. Mindent túlreagálsz.
- Hogy mi van?! Te vadbarom ha nem vennéd észre egy másik maffia leszámolásáról beszélünk!
- Tudom miről beszélünk te észlény!
- Francokat! Azt se tudod hogy mi a szar a neve a maffiának!
- Dehogynem!
- Na akkor mondjad!
- Woonlight. Még hogy én nem figyelek.
- Mekkora egy fasz vagy?! Az Moonlight..
- Fogjátok be a pofátokat!! - ordítja el magát Suga, ezzel néma csendet parancsolva. Egy torokköszörülés után megszólalok.
- Úgy gondoltam hogy két hét múlva indulunk. Annyi idő kell is hogy újra formába hozzuk magunkat. Nagyjából 120 emberre lesz szükség. A többiről később beszélünk. Akinek van kérdése Sugához és Jacksonhoz fordulhat. - tekintettem lezártnak a témát, majd éppen fordultam volna meg hogy végre haza menjek, mikor egy halk hangot hallottam meg.
-... És ha legyőznek? - mindenki a hang irányába fordult. A sarokban helyet foglaló Kihyun volt az. Őt nem az eszéért vagy a harcedzettségéért vettem fel. A mi történetünk teljesen más.

Középiskolás koromban én voltam a nagymenőgyerek, akinek mindene megvolt. Pénz, háttér, nők. Az már mind másik kérdés hogy milyen háttér, honnan való pénz és hány nő. Sajnos akkoriban nem tudtam felfogni azt hogy nem mindenki olyan mint az átlag. Volt aki duci volt, volt aki szegény... Nekem mindegy volt. Zaklattam őket.
Az egyiküket Kihyunnak hívták. Árvaházban nevelkedett, mégis kitűnő volt minden tantárgyból. Ő sokkal érettebb volt bármelyikünknél. Irigy voltam rá.
Míg nekem "volt hátterem" addig rosszabbnál rosszabb jegyeket vittem haza. Buliztam, nőztem, casinókba jártam.
Eközben neki nem volt senkije, még igazi otthona sem. Viszont ami neki volt azt senki nem vehette el: kitartása. A semmiből építette fel az életét, ami miatt irigyeltem. Irigyeltem mert ő képes volt erre.

Minden egyes nap megvertem. Nem sírt, nem kiabált. Tűrte csukott szemekkel. Ám az egyik nap, miután megvertem véres lett a kezem, ezért úgy döntöttem hogy elmegyek a fiú mosdóba megmosni kezem.
Ott volt. A sarokban zokogott némán. Érkezésemre felkapta a fejét, de amit szemeiben láttam megrémisztett.
Nem volt tekintetében sem düh sem harag. Üveges tekintete elérte szívem, mely e látványra összeszorult.

Felkapta táskáját majd épp kiment volna mikor kezemmel elálltam az útját.
- Engedj ki, Jeon. - hallottam meg halk hangját.
- Nem.
- Nem viccelek, engedj ki.
- Nem.
- A kurva életbe! - fordult felém- mégis mit akarsz még ha??!! - ütött bele mellkasomba. Elkezdett püfölni kicsi kezeivel miközben zokogott és ezt ismételgette "miért, Jeon, miért?". Észre sem vettem, de akaratlanul is könnycsepjeim utat törtek maguknak. Kezeimmel körbeöleltem a fiút. Próbált kiszabadulni. Rugdalt, ütött ahol csak ért. Nem érdekelt. Csak szorítottam magamhoz kis testét, míg meg nem nyugodott.

Azóta eltelt 4 év. Kihyunnal azóta elválaszthatatlanok lettünk. Olyan nekem mint az öcsém. Nem, ő sokkal fontosabb. Azután ami a mosdóba történt, elmondtam neki mindent. Hogy azért vertem meg minden egyes áldott nap, mert irigy voltam rá. Az ő kitartására, eszére mindenére. Aznap haza vittem. Miután befejeztük a gimit neki semmi pénze sem volt arra hogy tovább tanuljon. Egy nap elmentünk sétálni, majd bejelentette nekem hogy felvették a legnevesebb iskolába, ahol teljesülhet az álma. De azt mondta hogy nem mehet. Tisztában voltam vele hogy sem családja sem pénze sincs ahoz hogy egyetemre járhasson. De esze volt.
Könnyek között mondta el nekem hogy nem képes többet dolgozni. Így is 3 műszakos állásban dolgozott már. Miután befejezte, nem bírtam tovább. Elbőgtem magam.
Aznap megígértem Kihyunnak hogy rám mindig számíthat. Kifizettem neki az összes költséget. Lakást vettem neki. Meg kifizettem a jogsiját,az autóját is én vettem. Hogy megbántam - e? Nem. Ennél jobb helyre nem is kerülhetett volna.

Egy mosolyt villantottam rá, majd intettem neki hogy menjünk ki egy kicsit ketten.

Mikor már mindketten az erkélyen voltunk, elővettem cigis dobozom, majd rágyújtottam egy szálra. A nikotin szétáradt bensőmben, melyre egy jóleső sóhaj kíséretében kiengedtem a füstöt.
- Tehát, szerinted le fognak minket győzni? - fordultam felé egy pimasz mosoly kíséretében. Láttam hogy valamin nagyon gondolkodik. Barna hajába bele bele kapott a szél így meglebegtette selymes tincseit. Soha nem tekintettem rá úgy,de el kellett ismernem hogy vonzó. Sokkal nőiesebb, mint a férfiak többsége. Amikor néha elmentünk együtt sétálni, rengetegen megbámulták feminim kinézetéért. Nem kell mondanom hogy legtöbbjük férfi volt.
- Ezt egy szóval sem mondtam, Jungoo- használta,általa kitalált becenevem, mely mindig mosolyt csalt arcomra. - csak tudod, ők nagyom erősek.... És a legutolsó bevetés sem úgy sikerült ahogy terveztük. - emeli rám mogyoró barna íriszeit. A feltörő emlékek miatt komoran bólintok egyet kijelentésére. Aznap 46-an haltak meg azon a bevetésen, köztük jó páran nagyon közel álltak hozzám.
- De érzem hogy ez sikerülni fog, Hyuni- szorítom ökölbe kezem egy bíztató mosoly kíséretében. - Tudod van egy aduászom.

Miután hazadobtam Kihyunt, elindulok haza.
Gyorsan felmegyek a lifttel és belépek lakásomba, melyet még 2 emberrel osztok meg. A nappaliban megtalálom Tae - t ahogy a kanapén egy természetellenes pózban fekszik és alszik. Egy mosoly kíséretében megcsóválom fejem, majd a szekrényből elővéve egy plédet takarom be ezt a nagy gyereket. Elindulok szobánk felé, hogy végre bebújhassak alvó szerelmem mellé. Útközben leveszem pólóm majd nadrágom is kicsatolom. Kinyitom az ajtót, majd szemeimmel az ágyat találom meg azonnal,ami üresnel bizonyul. Benézek a fürdőbe is, de ott sem találom. Lehet visszament a régi szobájába, gondolom.

Ott sem találom. Egyre jobban kétségbeesek, majd nevét kezdem egyre hangosabban mondani. Visszamegyek a nappaliba és a még alvó Taehyungot veszem célba, majd keltegetni kezdem, de nem kell fel. Rázogatom össze vissza, de semmi. Gyorsan megnézem hogy van e pulzusa és szerencsére érzem ahogy lüktet. De csak ekkor veszem észre fején a száradt vért. Valamivel leüthették és elájult.
- Bassza meg! - kiáltok fel.
Azonnal az előszoba felé veszem utam, ahol azonban egy nem várt meglepetést találok.
Egy cetli van a tükrön, melyen az alábbi üzenet szerepel:

A Nap fénye betölti a földet, de éjszaka a Holdé a főszerep.
~ Ml.

~dark0997 💜