𝐓𝐡𝐞 𝐔𝐧𝐭𝐨𝐮𝐜𝐡𝐚𝐛𝐥𝐞 |✅

20.rész✴️

Jimin szemszöge :

Könnyeim megállás nélkül folynak, hiába hogy nem akarom kimutatni érzéseimet.

Miután Jungkook elment arra az értekezletre, Taevel úgy döntöttünk, filmezünk egy kicsit. Le is feküdtünk egy tál pattogatott kukorica társaságában a kanapéra. Már vagy fél órája néztük, mikor meghallottuk hogy valaki az ajtóval babrál.

Egy nagy mosoly kíséretében rohantam a nyílászáróhoz, miszerint Kook az.

Milyen naiv voltam.

Bentről elfordítottam a kulcsot, majd nyitottam is volna ki. De az illető berontott a lakásba, az ajtót kicsapva, mely miatt a falnak estem. Ijedten néztem szembe a betolakodóval.

Gyorsan végig mértem, hogy milyenek lennének az esélyeim. Egy fejjel lehettett magasabb nálam, de jóval izmosabb. Akkor rögtönözzünk.

- Ohh.. Nem hittem volna hogy Jeongguknak van egy kurvája is... - mosolyodott el undorítóan, miközben száját nyalva mért végig.

Kezeim ökölbe szorultak az undor miatt. Nem tétlenkedett.
Pulcsimat megfogva kapott el mire én térdeimet felhuzva ütöttem egyet hasába. Ruhámat elengedve, fogott testrészére.
- Úgy tűnik Jeon nem tanított meg téged viselkedni. Majd én megfoglak. - öklével egy hatalmasat ütött arcomba. A fájdalomtól összegörnyedtem és bekövetkezett az amitől a legjobban féltem. Mocskos kezeivel megfogta enyéimet, majd egy bilincset kattintott rá. De még így is tudtam neki ártani.

Eközben láttam ahogy mögötte még bejön vagy két hatalmas pasas és besétálnak a lakásba. Hallottam ahogy Tae  a nevemet kezdi kiabálni de már csak egy tompa puffanást hallottam miközben abban reménykedtem semmi baja sem lesz.

A faszit eközben megpróbáltam kigáncsolni, mely sikerült is, elvégre nem kezdő vagyok.
Azzal sajnos nem számoltam hogy mivel a bilincs össze volt kötve egy kötéllel és az az ő kezében volt, így én is estem vele együtt. Arcom a kemény padlón landolt, pont azon a része arcomnak melyet ez a balfasz ütött meg.

- Mi a kurva anyádat művelsz te kis buzi?! - kapok egy rúgást hasamba, majd mégegyet és mégegyet. Még párszor megrúg majd hajamnál fogva ráncigál fel a földről.

Idő közben elájulhattam, mert már csak arra ébredek hogy egy furgon belsejében találom magam. Számon kendő van, mely miatt még levegőt vennem is nehéz.

Egyedül vagyok, ami kicsit érdekes. Ha nekem tuszom lenne aki jól tud harcolni, biztos hogy nem hagynám egyedül. De ez pont kapóra jön.

Miközben a sötétben próbálok tájékozódni, megpróbálok felállni, amely többé kevésbé sikerül is, mivel a lábaim kurvára el vannak zsibbadva, így úgy döntök inkább térden állva csoszogok tovább. Ám egy idő után érzékelem hogy a furgon végéhez érkezem, melyet próbálok kinyitni de nem megy összekötött kezeim miatt.

Még egy kicsit rángatom azt a szart, de egyszer csak ajtócsapódásra leszek figyelmes. Hallgatózom és reménykedem hogy ne elrablóm legyen az.

- Jungkook, mi a faszt csinálsz?! - hallok meg egy halk de ideges hangot. Úristen.... Jungkook itt van!
Próbálok kiabálni neki, amely nem sikerül a kendő miatt. A kocsit kezdem ütögetni, de az is hiába. Tehetetlenségem miatt egy könnycsepp hullik ki szememből.

Úgy 10 - 15 perc múlva lövések hangjára leszek figyelmes. Istenem csak ne legyen semmi baja...
Egy kis mozgolódást hallok odakintről, majd futó lépéseket. Az egyik ahoz a furgonhoz közeledik melyben én is vagyok. Bárcsak Kook lenne az...

Reményem azonban hamar elszáll, mikor is a nyitódó ajtóban az egyik gorilla áll. Engem beljebb löködve húz be mellém egy halott embert majd bebaszva a kocsi ajtaját szalad előre a vezető ülés felé.

A sötétség miatt nem látom az illetőt, de hallom ahogy még utolsó lélegzetvételeit hallatja. Érzem hogy gyomrom utat akar törni magának, mivel lehet hogy egy halottal leszek összezárva több órán keresztül.

Nagyon hosszú idő múlva a még mindig valamilyen szinten élő "utastársammal" megérkezünk úticélunkhoz. Hallom ahogy az eddig vezető pasi (akit utam során elneveztem Bobnak) nehéz lépteivel közelít felénk. Kulcsaival gyorsan kinyitja az ajtót. A hirtelen fény miatt szemeim, még az eddiginél is kisebbre szűkülnek, ami egyébként szinte lehetetlen. A mellettem tespedő valakit, óvatosan kiemeli majd megindul valamerre. Eközben mire felfogom hogy felügyelet nélkül lettem hagyva, elgémberedett végtagjaimmal próbálok előre kuszni. Lassan rakom le aszfaltra zsibbadt lábam. El sem hiszem hogy ilyen könnyű volt. Amint meglátom hogy egy erdő szélén vagyok, azonnal a fák irányába kezdtem el futni.

Csak az élni akarás és Jungkook lebegett a szemem előtt. Fogalmam sincs mikor lettem ennyire érzelmes. Amióta Jungkookot megismertem teljesen megváltoztam. Soha nem gondoltam volna hogy egyetlen egy emberhez is fűznek majd efféle érzelmek mint hozzá. Így belegondolva eléggé irreális a mi történetünk. Egy Felszín alatti fiatal, érintésektől iszonyodó, fiatal, érzelemmentes fiú és egy felszíni cég és maffiatulajdonos férfi története.

Kifulladva érkezek meg egy rétre, ahol térdre rogyva kapkodom a levegőt. Sajnos amióta itt vagyok "fent" nem edzettem semmit. Sőt amikor Azon a napon találkoztam Taevel, akkor is épp edzeni indultam. Milyen jó döntés is volt hogy meg néztem, mi is mocorog a kuka mögött...

Lefekszem a friss fűbe, hisz vagy 3 km-t biztos hogy végigfutottam eddig. Csak nézem ahogy a már fent lévő nap bevilágítja az erdőt. A madarak szép alakzatot formálva szállnak együtt az égen, ahol a felhők is különböző alakokat öltenek magukra. Elmosolyodom, hisz ez az első hogy egy ilyen helyen vagyok. Régen csak lopott könyvekben láttam ehez hasonló képeket, vagy az idős koldusoktól hallottam egy két történetet. Nagyon szerettem őket hallgatni, hisz attól még hogy az utcán éltek, sokkal jobb emberek voltak mint a legtöbben.

Egy poros, gubancos, csapzott hajú õrült kereste a varázskövet. Teste már árnyékká soványodott, ajka szorosra zárult, mint szívének örökre bezárult kapuja, szemei világítottak, mint párjukat keresõ szentjánosbogarak. Lábainál a végtelen tenger morajlott.
    A fecsegõ hullámok rejtett kincseikkel dicsekedtek és gúnyolták az õrült vándor süket fülét, aki nem értette beszédüket.
    Talán már maga az örült sem reménykedett, de mert a keresés életévé vált, nem pihenhetett.
    Ahogy a tenger sem pihen, örökké az elérhetetlen ég felé nyújtogatva karját.
    Ahogy egy soha el nem érhetõ célt kergetve a körbenjáró csillag sem pihen.
    Poros, csapzott hajfürtjeivel az õrült is tovább kóborolt a magányos parton keresve varázsköveit.
Egy napon egy gyermek lépett hozzá és megkérdezte: "Mondd, hol szerezted ezt az aranyláncot?" - s derekára mutatott.
    Az õrült rábámult - a lánc, mely egykor valóban vas volt, most színarany - nem, nem álom, arannyá változott, csak azt nem tudta, hogy hol, s mikor.
    Az õrült vadul öklözte homlokát - hol, ó hol talált rá - tudtán kívül - a varázskõre?
    Régi szokása volt, hogy fölszedett minden kavicsot, aztán megérintette vele a láncot, ismét eldobta, anélkül, hogy ügyelt volná a változásra. Így talált rá és vesztette el az õrült a varázskövet.
    A Nap lassan leáldozott az égen. Az õrült eszeveszetten, görnyedt testtel, s porba hullt szívvel, mint a gyökerestül kitépett fa visszafordult, hogy megtalálja az elveszett kincset.

Kinyitom szemeim, majd újra körbe nézek. Az idő alatt míg itt voltam, elbóbiskoltam de jól esett. A nap már lemenőben volt, így úgy döntöttem hogy ma estére még itt maradok az erdőben. Holnap hajnalban útra kelek.

Hogy megtaláljalak, Jungkook.

~dark0997 💜