Jimin haptefóbiával éli mindennapjait.
Nem könnyű kivetettnek lenni egy olyan helyen, ahol az életben maradás a fő cél.
Egy nap lehetősége nyílik feljutni egy teljesen másik világba.
Az már más kérdés hogy hogyan.
(Ez az első könyvem itt, szeret...
Látom rajta, hogy nagyon ideges. Mert mintha én nem lennék az. Szemei a földet vizslatják, gondolatai ezerfele cikáznak. Hiába hogy zavarban van, nekiáll mondanivalójának.
- Figyelj, Jimin. Nagyon nehéz ez most nekem, hiába hogy rólad van szó. Én még sosem éreztem ilyet és valószínűleg nem is fogok. Más iránt. Öhmm.. Hogy is mondjam... - hatalmasakat nyel, miközben arca már teljesen piros mint aki lázas - igazából már egyszer szerelmet vallottam neked, de az nem volt az igazi. Akkor még nem voltam teljesen tisztában azzal, hogy mit is érzek irántad. De mostmár tudom. - és ekkor rámemeli gyönyörű fekete íriszet, melyekben egy-két szabadulni vágyó könnycseppet veszek észre.
Ne, ne, ne. Ugye most nem szakítani akar? Istenem, mond hogy nem! Hiába, arcomon már elindult a megállíthatatlan zuhatag, és belekapaszkodok az előttem térdelő kabátjába, úgy próbálom elmondani neki sírásom közben mondandómat. - Kookh neh h-hagyj el! - hüppögök bele mondatomba. Fejemet vállába furom, miközben görcsösen szorongatom bőrdzsekijét. Érzem hogy teste megfeszül, és hirtelen még levegőt is elfelejt venni. Már várom hogy mikor lök el magától, mondván nem kellek neki és vége mindennek, de valami olyat tesz amin nem kissé lepődök meg.
Felnevet.
- Chim mégis miről beszélsz? Én egyáltalán nem ezt akartam mondani! - ültet rá térdére. Hát elég érdekesen nézünk ki.. Főleg hogy perifériás látásomnak köszönhetően látom hogy két néni áll tőlünk nem messze. - Nem akarsz kidobni, vagy elhagyni? - nézek rá kissé bizonytalanul. Ekkor megfogja derekam, majd elkezdi felfele húzni, ami miatt hamar két lábon találom magam. Ő viszont még mindig térdel. Kezdenek nagyon fura gondolataim lenni... Mit akar ez itt csinálni a nyílt utcán, két néni előtt?
- Na tehát, most hallgass végig szívem. Szeretném ha hivatalosan is csak az enyém lennél. Ha minden reggel melletted kelhetnék, ha melléd feküdhetnék le minden nap végén és minden napomat veled tölthetném. Életem végéig. Tehát, Park Jimin hozzám jössz? - vett elő a bőrdzsekije zsebéből egy bársonyos kis kék dobozkát.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Ez. Egy. Gyűrű. Anyám.
Lefagytam. Szemem rátapadt arra a ránézésre is méreg drága eljegyzési gyűrűre. Most Jungkook megkérte a kezem? Basszus válaszolni kéne! - Ja. - bravó Jimin, de tényleg. Gyorsan megráztam fejem, hogy agysejtjeim újra működésbe lendüljenek. Azonnal Kook nyakába vetettem magam majd elordítottam válaszom. - IGEN! IGEN! IGEN! - vetődésemnek köszönhetően hátraestünk. Pontosabban én Kookra. Hallottam ahogy jóízűen elneveti magát, majd miután feltornáztam magam a mellkasán ujjamra húzza azt a gyönyörűséget. Egy darabig csak bámulja kezemet, majd megszólal. - Istenem, de cukik az ujjaid. - kulcsolja össze kezeinket, így megakadályozva hogy jól mellkason csapjam. És könnyeim letörölgetése után, végre valahára ajkaimra tapad.
