𝐓𝐡𝐞 𝐔𝐧𝐭𝐨𝐮𝐜𝐡𝐚𝐛𝐥𝐞 |✅

40.rész✴️

Jimin szemszöge :

- Fordulj el. Ez túl nehéz lenne a lelkednek. - hosszú ujjai a pisztoly köré fonódnak, én pedig bódultságomból feleszmélve tépem is ki azokat rögtön.

Miután elhurcoltak, egyenesen a Felszín alatti világba érkeztünk. A szememről 3 napig le sem vették a szemfedőt, úgy próbáltak meg minél jobban megsebezni. Mind lelkileg, mind testileg. Igazából, mindkettő sikerült nekik.
Tudtam, hogy Jungkook is hasonló helyzetben van, de próbáltam magam hitegetni, hogy nem, mert Kook olyan erős és eszes hogy félholtan is képes velük megküzdeni. Hogyisne..

Kellett vagy 2 nap mire felfogtam a dolgokat. Abban már akkor, vakon teljesen biztos voltam hogy a szülőhelyemen vagyok. Az a szokásos levegő, már kezdett hiányozni. Mint diáknak a matek témazáró.

Persze, amíg lent voltam (mint most is), hozzám is bejött az a szemét. Igen, egyszerűen képtelen voltam felfogni, hogy akit elméletileg a párom még egy jó féléve megölt, a bordáimat próbálja szilánkosra törni. Biztos, hogy az elmúlt pár napban olyan sebeket is szereztem amik már a büdös életben nem múlnak el. De hát, ennek is hamar vége lesz...

- Jimin, add vissza. Vagy szeretnél te lepuffantani? - nyúlt volna a kezemben lévő fegyver felé, de elrántottam. Itt, senki nem fog senkit sem megölni!
- Egyikünk sem fog ma meghalni, Jungkook! - erélyes hangom az egész pincerészben visszhangzik. Remélhetőleg rajtunk kívül senki nincs itt,aki hallhatná.

Hitetlenkedve emeli rám fekete szembogarait, melyben simán el tudnék veszni, ha nem éppen egy ehhez hasonló szituáciában lennénk.
- Ha azt szeretnéd, hogy még utolj...
- Itt nincs semmi utoljára, Jungkook! - remegve dobom a földre az életeket elvevő tárgyat, majd két kezemmel megkapaszkodva az egyetlen bent lévő tárgyon hagyom hogy könnycseppjeim végre szabad utat nyerhessenek.
- Kincsem, tudom hogy ez nehéz. De, ha én meghalok lehet hogy téged elengednek, tudod? - ölel át hátulról. Ebbe csak még jobban belerokkanok, mivel azt hiszi hogy képes lennék ezzel a tudattal tovább élni. Nélküle.
- Nehehem! - kezdek el hisztizni, öklömet beleütve a bomladozó faasztalba.
- De igen, most pedig fordulj el, Chim.

Erőm cserben hagy, és Kook ezt az időt kihasználva lehajol a pisztolyért és megnézi a tárát.
- A rohadt életbe, tedd már le azt a szart! - fordulok felé. Ő csak a magasba emelve kezét villantja meg általam olyannyira imádott mosolyát.
- Bízz bennem.

Az író szemszöge :

A csapat kiképzett katona kint a hűvös és bűzös levegőn várja az újabb parancsot. Dideregve húzzák feljebb fekete felsőjükön a cipzárt. Van aki a földön ülve szívja cigarettáját, van aki fel alá sétálgat a kikövezett - néhol még véres - földúton. Por és verejtékszag uralja területüket. Néha hallani lehet az arra kóborló kéregetők krákogásait,vagy néhány tehetetlen asszony sikolyait. A katonákat - hiába oly' erősek és félelmetesek - jobban az árnyékba bújva, fegyverüket jó erősen magukhoz szorítva szemlélik a járókelőket. A legtöbben megbámulják őket, hisz ott lent nem divat az ilyesféle emberek jelenléte.

Eközben ennek az egésznek kitervelője, egy számára kialakított jelenlegi szobában koptatta cipőtalpát. Fejében ezer és ezer gondolat cikázott át. Mi lett volna ha...
Minden eddigi cselekedetét átgondolva lépett a bárpulthoz, hogy egy újabb üveg whiskeyt legurítva, az égesse szét már így is eléggé szétmart torkát.

Velejéig gonosz és megátalkodott személy volt. Szülei érdekházasságba köttették egy alig 18 esztendős lánnyal. Házasságuk gyümölcse egy fiú lett. Soha nem érdekelte mi van vele, megvan e mindene. Az idő gyorsan eltelt és fia borzalmas élete rendeződni látszott, aztán újra mélyvízbe került.

Apja látásmódja szerint, ama sok dolog melyet még igaziból buta kamaszfejjel tett megbocsáthatatlan és nem örököshöz méltó volt. Ám eközben rátalált a szerelem. Szeretője az ő általa megtervezett tökéletesség volt : magas, mégis kisebb mint ő, okos, de nem annyira mint ő és gyönyörű. Ebből a kapcsolatból egy lány utód született. A férfi, borzalmasan lesújtva érezte magát. Emellett, mivel már nem mai csirke volt akkor sem, muszáj volt egyetlen szem fiát kinevezni örökésül.

Arra sosem számított volna, hogy saját fia fogja majd a későbbiekben elvenni életét. Csoda, hogy a kórház egy elit emberért mit nem képes megtenni, nem?
Attól kezdve, minden egyes nap megfogadta magában : saját kezével fogja elvenni fia életét.
Sok mindennel próbálkozott az évek alatt : bérgyilkosok, a saját emberei, ám amikor tudtára jutott, hogy egy Felszín alatti kisfiú vette el eszét, bosszúja még gátlásait is felülmúlta.
Egyezkedett az egyik legnagyobb maffia vezérrel, hogy mindkettőt és Jungkook embereit is küldje a másvilágra. Ám drága örököse kifogott a papán.

Keserű mosoly kúszott ráncos bőrére, majd lehörpintve maradék alkoholos italát indult meg összeszedni embereit és végre látni fia és szeretője holttestét.
Zubbonya a szokásos, érdektelen színben pompázott. Őszes hajába bele túrva robogott le a lépcsőn testőreivel. A "bérelt" ház előtt lévő katonái azonnal vigyázba vágták didergő tagjaikat meglátva főnökük. Jobban is tették, hisz egy csettintésére a föld alatt találhatták magukat. Még jó hogy a Felszín alatt voltak, nem igaz?

Útjuk a közeli iskola alaksora felé vezetett. Mr. Jeon teljesen tisztában volt vele, hogy egyrészről butaság volt egyedül, felügyelet nélkül otthagyni őket, másrészt viszont okos ötlet, hisz fia nemcsak kívülről, hanem belülről is az ő génjeit örökölte. Beszélőkéje olyannyira hatással tud lenni az emberekre, hogy meggyőzve a buta ügyfelet /társat /alkalmazottat, egyszóval bárkit azonnal teljesíti kérését. És ha ehhez még felajánlanak egy tetemes pénzösszeget, az emberünk se szó se beszéd rabszolgája lesz.

Éppen ezért lábait egyre gyorsabban cserélgette mozgásukban, a minél hamarabbi előre jutás érdekében. Katonái jó fizikumuknak köszönhetően tartották vele a tempót.

Kívülről nézve elég ijesztő látványt nyújtottak : mintha csak egy kivégző osztag tagjai lettek volna, vezetőjükkel az élen. Bár, ez sem áll messze a valóságtól. Főleg, hogy valóban egy kivégzésre készülődtek.
Cipőjük kopogása az üres utcában szinte fülsiketítően hangosnak hatott. Voltak, akik még eme késői órákon is függönyüket félrehúzva szemlélték meg az új jövevényeket. Egyesek még a kapualjakba is kimerészkedtek.

Mind a 10 katonának majd lefagytak testrészeik, mivel az ő egyenruhájuk nem ilyen időre lett tervezve. Ezzel szemben vezetőjük puha béléses kabátja az áthatoló hideget is ki zárta.

Az ajtó nyikorogva adta tudtukra az idő múlását. A párás levegő némelyiküknek fintorra húzta száját, de csak néma csendben és készenlétben haladtak előre.
Eközben Mr. Jeonnak egyre furcsább lett a helyzet. Elöntötte az aggodalom, hogy netalántán fia eszével a kicsi mozgékonyságával képesek lesznek őket megtámadni, de egy kárörvendő kuncogás kíséretében elvetette ötletét.

Kulcsait egyikük kezébe adva mondta neki, hogy nyissa ki a nyílászárót. Betolván a fémet igen örvendetes látvány terült szeme elé.
- Ma bizony ünneplünk fiúk!

~dark0997 💜