𝐓𝐡𝐞 𝐔𝐧𝐭𝐨𝐮𝐜𝐡𝐚𝐛𝐥𝐞 |✅

23.rész✴️

Jimin szemszöge :

Egész éjszaka csak forgolódtam. Nem tudtam aludni. Az hogy Wonho lelket öntött belém tegnap, nagyon sokat segített. De sajnos a pesszimitásom egy percig sem hagy nyugodni : mi van ha Jungkook már nem él? Vagy ha él is egyáltalán, találkozunk mi még valaha?

Ezek a keserű gondolatok egész végig ott keringtek a fejemben. Fel ültem helyemen és körül néztem a kis faházban. Wonho tőlem nem messze még húzta a lóbőrt úgyhogy megpróbáltam a lehető leghalkabban felkelni. Úgy gondoltam nem ártana egy kis séta.

Miután bezártam a ház ajtaját, egy mélyet szippantottam a hideg és friss levegőből. Kint nem volt már annyira sötét, körül belül hajnali 4 fele járhat az idő. Még tegnap este felmentünk Wonhoval a padlásra ahol szerencsénkre jó sok megfelelő ruhadarabot találtunk. Akik valószínűleg itt laktak, vagy éltek elég tehetősek lehettek. A ruhák között kutatva találtam egy olyan fekete inget, amelyhez hasonlót még Jungkookon láttam. Azonnal felvettem, és azóta is abban vagyok. Egyszerűen nem tudom levenni...

Lassan elindulok a kikövezett föld úton az erdő belseje felé. A nap már egyre fentebb ér az égen, így gyönyörű sárgás fény borítja be a növényeket. A szél hűvös, de nagyon frissítő így kora reggel. Mosolyogva tűröm ahogy tincseim közé furakszik a levegő. Hamar egy kisebb réthez érek, ahonnan lehet látni a messzebb elterülő szántóföldeket. Vajon milyen lehet mindentől távol élni? Ahogy elnézem, csak ez az egyetlen tanya van itt, tőlünk nem messze. Lehet beszélni kellene Wonhoval hogy menjünk oda, mert amit tegnap este ettünk konzerv így három nap után, kicsit kevés volt...

Visszafele veszem utam, hogy megkérdezzem társam. Ahogy megyek az erdőben és nézelődök látok egy bokrot, amelyen mintha lenne valami színes. Csak nem bogyók? Azonnal futni kezdek az előbb látott bokor felé. Mire oda érek, teljesen megbizonyosodom arról hogy ez goji bogyó. Hála az égnek!

Az ingem alját fenntartva rakom el a rengeteg finom bogyót. Miután ezzel is végeztem, újra útnak indulok, közben csipegetek a gyümölcsből. Nagyon finom!

Mikor a házhoz érek látom hogy Wonho egy csomó vizes vödröt hoz magával a folyó irányából. Eddigi mosolyom még nagyobb lesz (ha ez egyáltalán lehetséges), arra a tudatra hogy végre "tiszta" lehetek. Ennél jobban nem is indulhatna a reggel!

- Oh látom találtál kaját. - csillognak fel Wonho szemei, mire elkuncogom magam. Odaadtam neki a bogyók nagyobb részét, hisz neki alapból sokat kell ennie (csak a teste méreteiből kiindulva) én pedig mindig is hozzá voltam szokva az éhezéshez. Mondtam neki hogy amíg ő eszik én megfürdök. Ő egy bólintással jelezte hogy neki oké. Persze mondani nem tudta mert már tele volt a szája a bogyókkal. Ahoz képest hogy az elején milyen ijesztő volt, most inkább egy kisgyerekre hasonlít. Hatalmas muszklikkal persze.

Mivel itt ugye nincs fürdő, muszáj voltam egy öntöző kanna tetejét használva zuhanyt készíteni, a ház oldalánál. Ruháimat levettem majd össze is hajtogattam. A vödröt feltettem az ereszre így lassan kezdett folyni a víz, amely egyenesen a  "zuhanyfej" be ment. Fantasztikus érzés volt, mikor megéreztem a tiszta vizet piszkos bőrömön. A bent talált kefével dörzsöltem a testem, miközben egy megkövült szappannal köröztem testemen. Egy 5 perc után, mikor már kicsit tisztábban éreztem magam, a vödröt levettem és leraktam a ház oldalához. Visszavettem ruháim, majd megindultam Wonhohoz.

Nem találtam sehol és már éppen kezdtem kétségbe esni, hogy mégis hol a francban lehet, mikor az erdő felől láttam hogy valaki belép a ház udvarára. Egy nyugodt sóhajt engedtem ki ajkaim közül, mikor megláttam hogy csak Wonho az. A kezében volt valami alkatrész is. Csak nem a kocsinál volt?

- Nézd mit találtam? - mosolygott rám. Kezét felemelve vettem észre hogy kiszedte a kocsiból a rádiót, mellyel telefonálni is lehet. Istenem mekkora egy balfasz vagyok!
- A rohadt életbe.... - suttogom miközben egy jó erőset vágok az arcomra.
- Na, nyugi. Nem ártott meg nekünk ez a kis pihenés. Csak legközelebb légyszi szólj ha van egy B tervünk is. - röhögte el magát. Uhh de bele fogom folytani a folyóba...
- Na okoska, akkor mondjad mégis kit akarsz felhivni itt ahol nincs is térerő? - fontam kezem keresztbe mellkasom előtt. Egy fölényes mosolyt villantva erre a balfékre.
Arcáról azonnal eltűnt minden érzelem és látszott rajta hogy valamin nagyon gondolkodik.

Egy kis idő után (ami kb 10 perc lehetett) Wonho odajött hozzám. Én éppen a maradék bogyót zabáltam nagyon igényesen, mikor elő állt zseniális ötletével.
- Hallod, azon gondolkodtam hogy mivel te sokkal vékonyabb vagy mint én, és mivel nincs ismétlem NINCS másik tervünk, fel kéne másznod egy fára... Pontosabban arra a fára - mutatott egy bazi nagy (kb 5 méteres) fára, minek hatásárára félrenyeltem az egyik bogyót így egy "kisebb" köhögő roham jött rám - Ó azt kérdezed hogy miért? Mert tudod én okos voltam és eszembe jutott hogy fent lehet térerő, így fel tudunk hívni bárkit!

- Felejtsd el. - jelentettem ki, miközben újabb adag bogyót nyomtam számba.

Úgy kb 2 óra után meguntam Wonho állandó bámulását és egy nagyom intelligens mondattal fordultam hozzá.
- A faszt kell bámulnod, már! - emeltem meg a hangom, mire ő meg se rezzent. Oh igen... Azt mondta hogy addig fog engem szugerálni amíg fel nem mászok arra a szarra. Na meg még mit nem!
- Ahh jó. - egyeztem bele mikor már a személyes terem határát feszegette közelségével. Eskü így némán engem bámulva, rohadt ijesztő.

- Ne félj én itt leszek és elkaplak ha leesel! Ja és ne nézz le! - kösz bazdmeg. Szívem a torkomban dobogott ahogy egyre messzebb kerültem a biztonságot adó felszíntől. Szerencsére mikor még "lent" éltem, nagyon sokszor kellett falakon és épületeken át jutnom, így a mászással nem volt nagyobb gondom. De ez a magasság...

Kb 15 perc múlva már fent voltam a fa tetején, melynek kimondhatatlanul örültem. Na és akkor most azt a számot kell bepötyögnöm ebbe  a szarba amit Wonho mondott...
Egy két szerencsétlen perc múlva már tárcsáztam is a megadott számot, miközben körbenéztem az alattam elterülő tájon. Innen mégjobban ki tudtam venni a tanya körvonalait, mely nem lehetett messzebb tőlünk mint 7 km. Majd beszélnem kell erről Wonhoval..

- Igen? - hallottam meg egy férfi hangját a vonal túlsó feléről. Nem mondanám annyira férfiasnak, de nőiesnek sem.
- Seokjin? - kérdezem komoran. Egy kis szünetet tart gondolom meglephettem kérdésemmel.
- Attól függ ki kérdezi. - keményedett meg hangja. Wonho mondta hogy nem lesz könnyű menet, de erre nem számítottam.
- Hajj... Jimin vagyok. Park Ji Min. Jungkook... Jungkook barátja vagyok... És segítségre lenne szükségem... Minél hamarabb...
-..... hallgatlak.

Miután elmondtam Seokjinnek mindent, amit tudnia kell, mondta hogy kapcsoljuk be a rádión a helymeghatározást így valószínüleg hamar meg tudnak majd minket találni.

Már két órája ülünk Wonhoval a porban, arra várva hogy Seokjin újra hívjon, mely meg is történik.
- Figyeljetek. Én minél hamarabb el szeretném ezt indítani, de ahogy néztük... Nagyjából 800 km-re vagytok tőlünk, ami nem kis távolság... Azt tudom mondani hogy kérlek még bírjátok ki ezt a pár napot és megtalálunk titeket.-kiveszem Wonho kezéből és bele kezdek ötletem felvázolásába- Jin,amikor fent voltam a fán láttam tőlünk nem olyan messze egy tanyát, ahol valószínűleg élelmet is találnánk. Szerintem oda megyünk és lehet hogy jobb lesz a vétel is. Mert most is alig értettünk.
- Remek ötlet Jimin. - hallom hangján hogy mosolyog. Hiába hogy nem ismerem már most érzem hogy egy csupa szív ember lehet. - akkor menjetek oda és amint tudtok értesítsetek! Vigyázzatok magatokra!

Miután az összes cókmókunkat összeszedtük, el is indultunk. Már bőven be volt sötétedve indulásunkkor. A hold bevilágította utunkat, így nem kellett vakoskodnunk. Mintha a természet is azt akarná hogy életben maradjunk...

~dark0997 💜