𝐓𝐡𝐞 𝐔𝐧𝐭𝐨𝐮𝐜𝐡𝐚𝐛𝐥𝐞 |✅

43.rész✴️

Jungkook szemszöge :

- Hogy érted, hogy szükségünk lesz rá... - nem tudom végig mondani Kwanhyunghoz szánt kérdésem, mivel a kocsi oldalához apró tárgyak csapódnak.
- Mi a bánat... - suttogja Jaehyun miközben a zsebében kezd kétségbeesetten kotorászni. Egy röpke pillanat után már a jól ismert kattogó hangot hallom és meg is pillantom a kis sárga lángot.

- Valakik vannak itt rajtunk kívül. És tudom, hogy kik azok. - Jimin arcát belengi a fény és komoly arckifejezése felnőttesebbé teszi alapból kisfiús arcát.

- Abba hagyták. - hallgatózom. Mind a négyen néma csendbe burkolózva figyeljük elkövetkezendő lépéseik hangját. Fogalmam sincs mennyi idő telik el, de még mindig nem történik semmi. Miért hiszem azt, hogy ez a vihar előtti csend?

- Ki kéne menni megnézni, hogy mi van. - áll fel barátom és óvatosan, fejét kissé lehajtva indul meg a kijárat felé.
- Nem, nem, nem. - kap Jimin lábára Jaehyun. - Ha most kimész, akkor valószínűleg szitává lőnek egy pillanat alatt.

- Szóval, ez lenne a nagy tervünk? - hangom gúnyossága visszatükrözi nemtetszésemet.
- Miért, van jobb ötleted okoskám? - Kwanhyung ideges hangja megcsapja fülemet.
- Nincs, de az még mindig jobb, ha itt benn maradunk, mint hogy megölessük magunkat az első adandó alkalommal. - sziszegem én is hasonló hangulattal. Esküszöm, ha valaki nem állítja le ezt a pojácát...

- Nem érted, Jeongguk. - Jaehyun nyugodt hanglejtése még inkább lekezelőnek hangzik számomra. - Ha követed a tervet és nem leszel önfejű, van rá esély hogy még élve jussunk a Felszínre.

Pisztolyainkat újra töltve a maradék töltényekkel próbálom magam lenyugtatni. Egyedül csak Jiminért aggódom. Már hamarabb is észre vettem, de "fehér" felsője miatt mindegyikünk láthatta az oldalánál lévő nagy piros foltot. Nem, nem ment bele a lövedék, "csak" megsebesítette. És tudom, hogy semmiképpen sem akarja kimutatni a fájdalmat ezért csak néha hallom ahogy egyszer - egyszer felszisszen.

Az én fegyveremben 5, Jaehyunéban is 5, Kwanhyungéban 7 és Jiminében is 7 töltény van. Tartalékunk nincs. Tehát, 24 lövési lehetőségünk van, apám és az emberei ellen.

- Oké. Mindenkinek megvan, hogy mit kell csinálnia? - bólintás - ha a terv rendben halad, mindnyájan a fő kocsinál találkozunk. Ha nem, és felérünk a Felszínre, futnunk kell. Világos? - bólintás.

Kwanhyung elkezd a hátsó ajtónál babrálni, majd egy kis idő elteltével hallani lehetett a zár kattanását. Istenem, csak éljük túl...

- Háromra.
- Egy.
- Kettő.
- Három.

Mint az íjból kilőtt nyílvessző, úgy rontunk rá vaksötétben az ellenségre. A kocsiban talált egyetlen zseblámpa, Jaehyun zsebében lapul.

A pisztolyok csak úgy ontották magukból a rengeteg lövedéket, de az itt lévő egyik kocsi mögött sikerült fedezékbe húzódnunk.
- A francba... - szisszen fel mellőlem Chim. Fejem azonnal feléje fordítom, hiába nem látom. Biztos felszakadt a seb... Basszameg.

- Hé, fiúk! - a gúnyos és ismerős hangra állkapcsom megfeszül és öklöm összezáródik.
- Lenne egy ajánlatom.
- Nem kérünk az ajánlataidból! - ordítom neki vissza.
- Baszki, Jeongguk! Legalább hall...
- Mondom, nem! - ha szemeimet a fény megvilágítanák valószínűleg csak az utálatot és makacsságot látnák benne.

- Pedig én a helyedben elfogadnám, kisfiam. - olyan megvetéssel és tömény undorral ejti ki száján az utolsó szót, hogy legszívesebben azonnal kifutnék és az összes töltényemmel átzúznám a teste minden egyes porcikáját. Igen, pont annyire szeretem, mint ő engem.

- És mégis mi lenne az a híres ajánlat? - Kwanhyung érdeklődő hangja, még jobban kihoz a sodromból. Persze, teadélutánt ne csapjunk?!

- Ha odaadjátok az összes fegyvereteket, töltényeteket és a kocsit, emellett amint felértünka a Felszínre... Külön folytatjátok útjaitokat. Mind....Elfeledkezhetünk egymásról egy életre. Jungkookie szépen visszakapja a maffiát és a céget, Kwanhyung tovább élheted az életedet a teljes családoddal, Jaehyun tovább tanulhat az egyetemen és Jimin találhat magának egy másik kanos marhát, a fiam helyett.

- Meg az anyád picsáját.. - nyöszörgi mellettem kedvesem. Egy félmosoly kúszik ajkaimra, miközben combjára helyezem kezem.

- Na, mi a válaszotok? Mert, ha igen, akkor most a feltételek betartása mellett elmehettek, de ha nem... Akkor itt és most vége lesz mindennek.

Egy kis ideig azt tettetem hogy gondolkozok, majd Jaehyun felé fordulok és elárulom a "beszélgetés" alatt elmémbe ötlött B tervet. Egy halk "ajánlom, hogy működjön Jeon" után végigsimítok Jimin arcán, majd kitörve a menedék mögül rohamozzuk meg a majdnem ötször akkora létszámú csoportot.

Testembe fúródik egy golyó, de a hatalmas adrenalin löket miatt csak futok és sorban lövöm ki a pisztolyomban lévő összesen 5 töltényt.
Ahogy, hallottam a már eddigi négy sikeresen célba talált, így egy darab maradt nálam. Egy nagy durranást hallottam, majd valami spriccelő hangot, de figyelmen kívül hagytam.
A többiek is szép számmal lőttek le embereket, de ahogy füleltem, az ismerős cipő kopogás hangja egy idő után elhalkult.

Azonnal megfordultam tengelyem körül, de ekkor a hátam mögött egy rikító fényű lámpa kapcsolt be. Valószínűleg az egyik terepjárót indíthatták be.

Szemeimmel azonnal Jimint kezdem el keresni, hiába éreztem hogy valaki a hátam mögött egyre közelebb ér hozzám. Meg is láttam az ismerős lábat, egy autó mögött a földön. Mintha feküdne...

- Jimin! Jimin! - indultam meg az említett felé, de valaki a nyakamra fogva húzott vissza.
- Megmondtam, Jeongguk. Ezt itt és most befejezzük. - szorította fejemhez a gyilkoló eszközt. Kivert a veríték és kezeimmel a torkomat szorongató végtagját kezdtem el lefeszegetni magamról, de valamiféle édes illat szívta be magát a testembe orromon keresztül és testem egyre gyengébb lett.

- Játszunk filmeset? - kacagott fel - Mik az utolsó szavaid, kisfiam? - mondta bele fülembe, mire nem tudtam válaszolni, hisz addigra már csillagokat láttam.

Halk motoszkálás csapta meg még ép hallójáratomat, majd egy számomra mindennél többet jelentő mondat visszhangzott az életem talán utolsót perceit töltő teremben.
- Vedd le a kezedet a pasimról! Most megmutatom, hogy mit tud egy Felszín alatti kis buzi!

Mosolyogva ölelt körbe az ájulás már jól ismert sötétsége. Utolsó ébren maradt pillanatomban is csak az Ő épségén járt az eszem. Te jó isten... Hogy én mennyire szeretem...

Most így belegondolva, ezerszer jobbat érdelemelne nálam. A kapcsolatunk elején, pusztán a testi adottságaira figyeltem fel, és hogy őszinte legyek ez az első kb. 3 hónapban így volt. Míg el nem mentünk arra a híres vacsorára. Az akkori délutánon, hogy végre nem a Felszín alatti kemény legényt játszotta, hanem megmutatta a valódi Jimint, a bensőjébe is beleszerettem. De, az utolsó pár hónap félreértései, az elrablás, a túl sok munka és Jimin álláskeresése teljesen felbolygatta a kapcsolatunkat. Ha anno, nem basztam volna el mindent apámmal, most nem lenne ez az egész szarság. Most nem feküdnék ájultan egy koszos padlón. Most nem lenne Jimin élet és halál között. Mindenkinek jobb lett volna, ha nem teszem meg akkor azt. És szerintem minden jobb lenne, ha már nem ébrednék fel.

~dark0997 💜