Hold fénye |Taekook| ✓

1 fejezet

Taehyung szemszögéből:

Belefutva a rengeteg növényzetbe észre se veszem azt a bukkanót, ami a földből áll ki, ezzel megadva azt a lehetőséget, hogy egy gyönyörűt hasra vágódjak a koszos földön.
Amióta egy baleset során elvesztettem a falkámat azóta, tengetem a szabadba az összes időmet és nem tudom merre keresem őket. Igaz, hogy én voltam az egyetlen omega köztük akkor, de úgy vigyáztunk egymásra, hogy azt a legtöbb falka irigykedve nézte. De megtámadtak minket, én pedig pont akkor voltam lesérülve, így könnyebb volt engem más ösvényre terelni, ezzel azt elérve, hogy szem elől tévesszem őket. Viszont annak a falkának az alfája nem hagyta abba a kergetésemet, így majdnem egy napig folyamatosan futottam, bujdokoltam és imádkoztam, hogy nem találjon rám egyik se, mert akkor nekem végem lesz.

Mostanra sikerült leráznom őket és talán reménykedhetek abba, hogy keresnek valaki mást aki érdekesebb. Farkas alakomba állva állok meg egy patak előtt, hogy tudjak inni és csak akkor tűnik fel, hogy elülső lábam már megint vérzik. Piros vérem a patakba esve színezi át a folyó átlagosan átlátszó színét, halvány rózsaszíné.
-A kötés is leeset – jegyzem meg halkan, majd vissza változva a pulcsim ujjából egy darabot letépve tekerem rá a jobb csuklómra. Felöltözve nézek körbe, de hiába tekintek körbe többször is, nem ugrik be ennek a helynek a neve, az se, hogy egyáltalán hol vagyok. Az idegen szagokra felkapom a fejem és egy kisebb farkas csoportot láttok meg. Vezetőjük dús fekete bundával rendelkezik, vörös szempárral, amik találkoztak az én égszínkék szempárommal. Olyan mélyre hatoló pillantása van, hogy egy pillanatra megijedek, főként mikor hatalmas mancsát lépésre emeli, majd a másikat utána, egyre közelebb kerülve gyenge, véres testemhez. Lassan, észrevétlenül kezdek el hátrálni, de tudom nagyon jól, hogy nem lenne erőm elfutni olyan messzire, seperc alatt találnám magam az alfa hatalmas, éles fogai közt, amik szinte azonnal össze roppantanának. De mit tegyek? Ez a hatalmas állat mindjárt elém ér és nekem nem úgy tűnik mint aki barátkozni akar. Az a világító, vad szempár beleéget szinte egyből a retinám közé, teljesen olyan varázst kifejtve magából, mintha valami történt volna aközött az idő közt, míg mi egymás szemébe néztünk.
-ENGEDELMESKEDJ AZ ALFÁNAK! – a belső alfájának a hangja, mint a részecske a levegőbe úgy vonul végig ez a hanghullám, hogy szerintem még a szomszédos országok is hallották.
De mégis mit művel a testem? A lábaim magától kezdenek el mozogni és ahol az alfa áll, abba az irányba indulnak el. Szemeim bekönnyesednek miközben a hatalmas farkas erős valója előtt állok meg és térdelek le elé. A belsőm ordít, de a testem az tehetetlenül van a földön, nem vagyok ura önmagamnak. Mindent ez a farkas irányít, akiről csak úgy sugárzik a dominancia. Miért vagyok vele szembe ilyen engedelmes? Ki ő, hogy ezzel az tettével képes megbabonázni és az uralma alá venni a testem?
Vissza változva egy dús fekete hajú és sötét szemű férfi néz vissza rám. Felső testét nem takarja semmi, így tisztán látszik az összes izom ami elképesztően jól rajzolódik ki felső testén. Fekete farmer takarja alsó felét,  combja tökéletes vonalakban látszódik, lábán pedig fekete bakancs található. Emberként is ugyanolyan vad, szenvedélyt tükrözően, már szinte tekintélyt parancsolóan néz ki, aki bárkit képes lenne az ágyába csalni, de biztos van már társa.
-Jungkook mit akarsz kezdeni azzal az omegával? Idáig bűzlik ettől az undorítóan kedves és aranyos vanília illattól, felfordul a gyomrom – egy kissé, az alfánál sokkal alacsonyabb fiú mondta ezeket a szavakat, nagyon úgy tűnik, hogy sértegetni próbál mivel az alfák és a többiek nem akarják elfogadni, hogy létezik férfi omega is. A legritkább fajta az egész világon. Azóta ha véletlenül látnak egyet, akkor megölik, megerőszakolják, vagy pedig végső esetben rabszolgává teszik és szerencsétlenek kötelező az alfának minden parancsát teljesítenie.
Az alfa csak morogva néz a másikra, majd egy enyhén perverz mosollyal néz újra rám. Mint aki képtelen, vagy nem is akarja rólam levenni a tekintetét. Ez valahogy olyan kellemes meleg érzést vált ki belőlem, mint egy kellemes nyári szellő, ami a perzselő melegben egy óriási kincsként hat az ember szervezetére és hangulatára. Olyan furcsa!
-Mi a neved? – szavai lágy szellőként érinti a belsömet, borzongva teszem a sebes karomat a hátam mögé, nehogy vérszemet kapva essen nekem.
-K-Kim Taehyung – úgy dadogok, mint egy kisiskolás, aki most van első napján és ki kell állnia bemutatkozni. Első rossz pont egy alfánál, nem szereti ha az egyén gyenge és hasznavehetetlen, első dolga, hogy elzavarja, legrosszabb esetben saját kezűleg ölje meg.
-Hogy kerültél az én területemre? – két izmos karját mellkasa elé teszi keresztbe és úgy néz rám, várva válaszomat. – Ne merj hazudni.
Fejemhez kapva nézek az alfára aki csak vigyorogva tekint rám, mintha most valami hú de vicces dolog történt volna. Képes a fejembe látni, vagy mi volt ez?!
-Nem fogok hazudni, nem szoktam – válaszolok vissza fejbe, miközben szemeimet szorosan lehunyva tartom. Csak hümmög egyet én pedig újra rá vezetem tekintetemet. – Elvesztettem a falkámat.
Mintha valami más futott volna át arcán, egy kis aggódás, mivel a vért is érzi ami a karomból folyik még mindig, nem nagyon akar elállni, inkább mintha tovább szakadt volna. Gondolom azt hiszi, hogy bántott egy közelben lévő alfa, ami egy kicsit valamennyire igaz hiszen amikor megtámadtak minket akkor a sebem már gyógyuló félbe volt, tehát biztos azaz agresszív alfa csinálta ezt velem.
-Add a kezed! – nyújtja felém övét én pedig hezitálok és hátra nézek társaira akik csak lélegzet vissza fojtva figyelnek, hogy mire is készül az uralkodó felük. Én se tudom mire készül, ezért nagyon lassan kezdem felé tolni már vérbe tocsogó kezemet, a rajta lévő kötés teljesen átázott, ezzel a vérnek a bódító illatát, mint egy ventilátor tovább engedi, hogy a körülöttem lévők megbolonduljanak. Nem elég azaz illat amit magamból áraztok, még ez is rá tesz egy lapáttal.
-Jungkook – hangja kedves, nincs benne indulat, lágyan, szinte már túl lágyan mondja ki a nevét. Jungkook, valahogy tökéletesen illik rá. Miközben vizsgálja a kezem kicsit közelebb ránt magához, így mellkasa érintkezik az enyémmel, rendesen mutatva a méret arány különbséget. De mégse érzek féltékenységet azért, mert ő sokkal izmosabb nálam, inkább hasonlít biztonság érzetre amit az nyújt, ahogy magához ölel és takar az egyre éhesebb tekintetűektől.
-Mostantól az enyém vagy – cirógatja meg a fülem mögötti részt, ami egy kis időre elfeledteti velem, hogy mit ejtett ki most azokon a gyönyörű, cseresznye piros ajkakon. Valaki végre úgy ölel magához, mint eddig soha senki. Kaptam már öleléseket, de ez semmihez se fogható ahogyan Jungkook ölel. Nem merem hátára tenni a kezem, nem mocskolhatom be szánalmas omega véremmel. – Érints meg – suttog alig hallhatóan fülembe, ami apró remegést vált ki testemből, amit ő is érez hiszen testem teljesen az övének van passzírozva.
-Nem tehetem – próbálom olyan halkan mondani, hogy csak ő hallja, de tudom nagyon jól, hogy ez lehetetlen.
-De igen, az alfád vagyok, engedelmeskedj az alfádnak! – kezemet automatikusan teszem a hátára, testének melege pedig az enyémbe kúszik, mintha csak áram ütött volna meg. – Látod megy ez neked édesem – kuncog fülembe én pedig hirtelen érzem az ájulás előjátékát de még az utolsó mondatot hallom Jungkooktól – Az enyém vagy, én pedig a tiéd – olyan túlfűtött szenvedéllyel mondja, hogy az ájulás mint a pofon csapás úgy kapja a testem, ennek eredményeként, testem erőtlenül, mint egy zsák krumpli Jungkook izmos karjába esik össze.