Hold fénye |Taekook| ✓

14 fejezet

Taehyung szemszögéből:

Másnap reggel hatalmas fájdalmakra keltem, s nem tudom eldönteni, hogy honnan jön erősebben ez a kegyetlen fájdalom. Szinte, mint a villám úgy csapódik a testem különböző pontjaira. Mocorgásra figyelek fel, s akkor is ugrik be az egész tegnap este. Az tényleg én voltam!?
-Igen drága Tae, olyan szenvedélyes voltál, hogy hímtagom szinte újra készen állna egy ugyanolyan menet sorozatra, mint tegnap éjjel – Jungkook egyáltalán nem gúnyosan szól hozzám, s ez már egy kis megnyugvást ad szapora szívemnek. Már arra is mertem gondolni, hogy elhord minden féle útszélinek, hiába vagyok a párja; ahogy tegnap viselkedtem, az egyáltalán nem én vagyok normális esetben!
-Ne mondj ilyeneket! – piros arcomat próbálom takarni, de ez a szemét mindkét kezemet lefogja, sőt, hogy tetőzze a dolgokat, újra a hátamon fekve találom magamat. Viszont egyikünk se számít a nyilalló fájdalomra, ami inkább az alsó részemet találja meg magának.
-Oh, csak nem zavarba vagy? – húzza fel szemöldökét egy apró mosollyal az arcán, miközben kezével lágyan simogatja piros pozsgás arcomat. – Tegnap, mint ha nem zavart volna – úgy tesz, mint aki vissza emlékszik, még olyan az arc mimikája is, s sejtem, hogy ezt az én idegeim felkorbácsolása miatt teszi. Kezeire kapva tolnám félre, de ő gondolva egyet emelkedik teljes testtel fölém.
-Mit tervezel Jungkook? – kérdezem suttogva ajkaira

-Semmi rosszat – puszil orromra – Csak tovább akarlak szeretgetni – hajol mélyen a nyakamba, én meg hátára téve kezemet szorítóm magamhoz, pedig tudom, hogy nem nagyon tenne most jót egy újabb aktus. Hát de istenem... nem bírok ellenállni neki!

~°~

-Ma szeretnék neked két fontos embert bemutatni – Jungkook össze kulcsolja ujjainkat, s úgy haladunk végig a még kihalt kert köves útvonalán. Bicegve teszem meg a lépéseket, de a párom egy percre se hagy magamra – magát hibáztatja, hogy most fájdalmam van, s szeretne ma hercegnők módján bánni velem; nem mintha eddig nem úgy lettem volna kezelve, hála Jungkook édesanyjának!
-Akikről beszéltél? – kérdezem meg, közbe reménykedem, hogy esetleg talán másokról van szó. De lelkem mélyén tudom, hogy azokról van szó, akikről hetekkel ezelőtt beszélt. Bár ne jött volna el ilyen hamar az idő.
-Igen, délután érkezik Kang WoJin a szomszéd falka alfája és a lánya Kang Nara – Na igen, a lány akire már úgy vagyok féltékeny, hogy nem is ismerem. Nem tehetek róla, valahogy meghallom ezt a nevet és már feláll a nem létező szőr a hátamon. – Baj van Tae? – kérdezi aggódva Kook, de én kuncogva rázom meg a fejem nemlegesen.
-Csak nem tudom, olyan rossz előérzetem van – fogok rá a hasamra, ami már reggel óta eléggé furcsán viselkedik; talán éhes leszek.
-Ne félj édes, nem lesz semmi baj, engem csak te érdekelsz, te vagy a párom és te leszel az, aki majd kölyköt fog adni nekem – hajol lassan ajkaimra, s lágyan kezdi el ízlelgetni mire a lepkék a gyomromba újra életre kelnek. Édes csókunkat egy köhögés szakítja meg. Az én drága alfám pedig idegesen fordul a hang irányába. Junho, Jungkook apja zavart meg minket, aki mintha örülne, hogy bosszankodik a fia. Mi van ezzel a férfival? Nem is értem.
-Nem akartam megszakítani a romantikus pillanatot, de anyád szeretné látni Taet és tudod milyen ha megvárakoztatják – Mina látni akar? De hát mit csináltam?
Utolsó csókot nyomok Jungkook ajkaira, majd elindulva vissza a házba kezdek el azon gondolkodni, hogy mit szeretne tőlem Mina. Mielőtt az ajtót kinyitnám egy erős nyilalló fájdalmat érzek meg a hasamnál, s ennek hatására össze görnyedve állok meg egy pillanatra az ajtó előtt. Szeretkeztem már Jungkookal, de még így sosem fájt a hasam utána.
Miután egy kicsit össze szedem magam, s erőt szerzek a testemnek, határozott léptekkel megyek végig a hatalmas ház folyosóján, majd megyek fel az emeletre ahol a szobák találhatóak. Egyszer voltam a pár szobájába, de mikor az alfa belépett, jobb volt távozni onnan – hiába, még mindig nem bízok Jungkook apjában.
Halkan kopogva kérek engedélyt a belépésre és mikor azt meg is kapom, akkor óvatosan nyitom ki az ajtót, majd miután beléptem ugyanolyan óvatossággal teszem vissza a nyílászáróba a világos színű ajtót.
-Szia Tae – Jungkook édesanyja megint ragyog, sőt a mai napon talán jobban. Feláll, majd miután ide ér hozzám egy kedves, lágy ölelésbe részesít. Ilyenkor mindig anyám jut eszembe; amikor ő is így ölelt, s tudtam ő rá mindig számíthatok és nem fog egyedül hagyni. Bárcsak itt lenne velem! – Nem véletlenül hívtalak ide – enged el, majd a hatalmas, hófehér szekrény előtt áll meg, majd két erős mozdulattal nyitja ki azt. Szemeim csak úgy csillognak, mikor meglátják a temérdek szebbnél, szebb ruhákat. – Ugyanis a fiam mellé elegánsan kell, hogy ki néz, s ne aggódj majd én segítek – vesz ki egy karfát amin rajta lóg valami, de a szürke ruha tartó miatt nem nagyon látom, hogy milyen ruhával is lesz dolgom.
-Ez nem szükséges – kezdenék egyből tiltakozásba, de a fájdalom a hasamba és Mina szigorú tekintette megakadályozz, hogy bármit is tegyek. Mina pillantásai enyhülnek, viszont a fájdalom nem nagyon akar. Igazitok arcomon, hogy ne lehessen látni mennyire is fáj. Nem akarok még több gondot okozni, majd talán az ünnepség után megemlítem Kook-nak, hiszen neki kell először tudnia, hogy ha valami bajom van.
Majdnem egy teljes óráig tűröm, hogy Mina a ruhámat, hajamat és azt a pici sminkemet az arcomon folyamatosan, percenként igazgassa. Már kezdem úgy érezni magam, mint valami kezdő modell, aki most fog először kifutóra lépni.
-Olyan gyönyörű vagy Taehyung, légy büszke magadra! – lép hátam mögé és mint egy büszke anyuka úgy néz végig rajtam.
-Köszönöm szépen! – mondom meghatódva, ugyanis itt most nem csak a ruhát köszönöm meg, hanem úgy az egészet.
Vissza érve a kertbe már ott van egy pár ember, de ismeretlenek nekem, hiszen senki sincs itt a falkából, egyedül a Jeon család, a többi farkast nem is tudom hova tenni.
-Szia édes – Jungkook csókjára kapok észbe, s akkor tűnik fel, hogy mindenki minket bámul. Jaj, de nem szeretek a középpontban lenni. Főként, hogy azt bámulják ahogy a párommal esetleg épp nyálat cserélünk. – Egyszerűen gyönyörű vagy, maradj mellettem vagy különben egy két itt lévő alfa nem haza, hanem kórházba megy – suttogja fülembe. S, hogy hangot is adjon szavának, erősen fog derekamra és úgy vezet be a tömegbe. A fiatal alfák éhes tekintettel néznek rám az elején, de ahogy megérzik, hogy megvagyok jelölve már nem is próbálnak flörtölni velem, aminek kifejezetten örülök.
-Már csak nekik mutatlak be utána pihenünk, kicsit sápadt vagy – Na igen többször is megkellet, hogy álljak, mert különben valamelyik pökhendi kis farkas lányra hánytam volna, aminek szerintem nem örült volna senki.
Bólintok egyet, s egy középkorú férfihoz és egy fiatal lányhoz vezet az utunk. A fiatal lány ahogy meglátja páromat, csinosba vágva magát áll direkt úgy, hogy még azt a kis dekoltázsát is kitudja tenni, hátha erre vérszemet kap Jungkook. De ahogy látom Jungkook nem foglalkozik a kis fiatal lánykával, csak köszön neki, majd ismét felém fordul.
-Édesem, be szeretnélek mutatni Kang WoJin-ek a szomszéd falka alfájának – meghajolok az idősebb előtt ő pedig csak egyet biccentve néz elismerően Jungkookra.
-Gyönyörű párod van Jungkook, gratulálok! – meglep, hogy nem kezdi el egyből a lányát reklámozni. Mert ahogy látom ennek a lánynak nincs párja, de még csak jelenlegi pasija sincsen.
-És végül Kang Nara, az alfa lánya – mutatja be a lányt is, én pedig már most tudom, hogy nem lesz a kedvenceim közé sorolva.
-Nagyon örülök – próbálok mosolyt erőltetni magamra, de inkább hasonlít egy viccsora, ami nálam ez nem gyakori, így Jungkook is felkuncog halkan a látványomon. – Nem ülünk le? – kérdezem páromat, aki csak bólogatva helyesel, majd derekamra téve kezét indulunk el én viszont, hogy szítsam egy kicsit a tüzet, fogom magam és Jungkook karjai közé simulok. Nem mintha a kis hárpia nélkül nem tenném meg. Hiszen imádok Jungkook közelébe lenni, de így legalább jól is érzem magam, s a kislánynak is megmutatom hol a helye.
Sose voltam ilyen, nem voltam ennyire birtokló, de szeretem Jungkookot, plusz valami azt is súgja, hogy ne ereszem el magamtól.
-Jobban vagy? – combomra helyezi kezét, én pedig mosolyogva teszem fejem erős mellkasára, s combomon lévő kezére helyezem sajátomat.
-Most már igen – nézek fel rá vigyorogva – Elég, hogy itt vagy velem – hajolok ajkaira és nem nagyon érdekelve, hogy ki bámul vagy ki nem adok egy hosszú csókot párom piros ajkaira.
-Olyan más az illatod – szagol a hasam felé, de én álla alá teszem kezem, s újra ajkaira hajolok, de most sokkal hevesebben. – Valami más...
-Nemrég volt a lázam, talán még annak az utó hatása – teszem fejem újra mellkasára, de most feljebb egy kicsit, majdhogynem vállára, s közbe figyelem ahogy egyre többen lesznek.
Bár tényleg mostanában fura vagyok, de biztos azért, mert most volt a lázam. Alakul vissza a testem, s biztos történik bennem valami, azért érzi Jungkook azt amit.