Hold fénye |Taekook| ✓

2 évad 10 fejezet

Taehyung szemszögéből:

Futva teszem meg azt a távot, ami a kert és az orvosi szoba közt van. Két lihegés közt sikerül bejutnom a szobába, de amilyen gyorsan érek be, olyan gyorsan is találom kint magam a folyosón.
-Jackson, te meg mi a fenét csinálsz? – nézek az előttem álló bétára, aki csak karba tett kézzel áll az ajtó előtt, mögötte pedig a szerelmem fekszik, kitudja milyen fájdalmak közt. – Azonnal engedj be! – csapok mellkasára idegesen, viszont ő csak nevetve állja ütéseimet.
-Baek megkért, hogy ne engedjelek be, az alfa párja parancsolta, így tehát engedelmességgel tartozom felé – paskolja meg fejemet, majd, mint aki jól végezte dolgát vissza áll a fal elé, akárcsak egy biztonsági őr.
-Jackson, nem érdekel, hogy ki mit mondott neked. Követelem, hogy engedj be, az én párom fekszik bent, nem másé – direkt erősen emelem ki a „párom” szót, hátha sikerül Jackson agyának legmélyebb részeire is juttatnom egy kis információt, azzal kapcsolatban, hogy milyen fontos dologról is van szó.
-Én tisztába vagyok vele Tae édesem... – Na már megint az udvarlása – De amit az alfa párja mond az szent, s hiába vagy a gyerekük attól még a szüleid parancsolnak, neked pedig kötelező ezt követni.
-Engem pedig ez nem érdekel, nem fogod fel? – csapom félre a kezét, s indulatosan lökőm neki a falnak. Elkerekedett szemekkel néz fel rám, de nem szabad most megsajnálnom – Nincs kedvem veszekedni, tudod, hogy nem is szeretek, de a párom érdekébe mindenre képes vagyok! – miután látom, hogy többet nem fog az utamba állni, egy apró simítással teszem rendbe kósza tincseimet, majd, mint egy ártatlan kisfiú úgy lépkedek be a szobába.
Jó lehet, hogy durva voltam Jacksonnal, de hát istenem, ez a szituáció teljesen olyan volt, mintha szét akart volna minket választani; ezt viszont többet sose fogom hagyni, soha!
-Tae édesem megkértem Jacksont – Baek kissé idegesen néz rám, de egy apró mosoly azért látható az arcán, ami egyből megnyugtat.
-Igen tudom, de muszáj, hogy lássam Jungkookot – hajtom le fejemet, mint akit rajta kaptak valamin, de mikor meglátom, hogy Jungkook jól van, egyből mosoly szökik arcomra. – Jungkook – kerülöm ki az előttem állót, ki igazából nem is áll közvetlenül előttem, mert sejthette, hogy egyből hozzá fogok rohanni. Ezek a szoros omega érzések.
-Tae – a fekete hajú alfám fájdalmas nyögések közepette ül fel, hogy megához engedjen, de ahogy mellé érek nem azzal törődők leginkább, hogy mellé üljek hanem, hogy vörös ajkait újra megízleljem. Hallom ahogy záródik az ajtó így tudom, hogy Baek elhagyta a szobát, hogy kettesbe tudjunk lenni egy kicsit.
-Édesem – szakad el egy pillanatra ajkaimtól, engem viszont nem érdekelve hajolok újra vissza – Héj... nyugi... nyugi – minden egyes szava után ismét ajkaink vad táncot járnak ezzel is kimutatva felé, hogy mennyire hiányzott. Az már csak hab a tortán, hogy közbe ölelem, simogatom és érintései közé bújok.
-Nem tehetek róla – válok el tőle most már, közbe igyekszem normalizálni a légzésemet – Annyira hiányoztál – sírva temetem nyakának gödrébe arcomat, s mikor megérzem meleg tenyerét a hátamon, újra rá nézek össze kapcsolva ezzel tekintetünket.
-Nekem is Tae, nekem is – könnyei patakokban folynak végig arcán, mire az enyém is zápor szerűen kezdenek potyogni. Először látom így keservesen sírni, s szívem majd megszakad a látvány miatt; pedig ez most a boldogság könnyei. – Miért tűntél el Tae? Anya mondott valamit rá is akartam kérdezni, csak aztán...
-Shh – teszem mutató ujjamat ajkaira, majd közelebb bújok hozzá – Most pihenj, a legfontosabb, hogy rendbe gyere és akkor utána ígérem... – nyelek itt egy nagyot – mindent megfogsz tudni – suttogom el a végét, a szemem sarkán lévő könny pedig ebbe a pillanatban esik rá az ágyneműre. – Aludj szerelem, holnap jönni fogok, de most aludj – pihe könnyű puszikkal lepem el arcának minden szegletét, ő viszont két keze közé fogja arcomat és úgy hajol ajkaimra, amit egyből elmélyítek.
-Te is édesem, aludj jól – mosolyogva enged el, én pedig, hogy elfogom sírni magam ha nem megyek el innen most rögtön.
Miután kijöttem a szobából olyan keserves sírás tör rám, mint még soha. Annyira örülök, hogy itt van velem Jungkook, nem is lehetnék ennél boldogabb. Én, Jungkook és... Hana.

Na pont ez az. Mégis, hogy fogom Jungkooknak elmondani, hogy van egy lánya?