Hold fénye |Taekook| ✓

2 évad 2 fejezet

Taehyung szemszögéből:


Furcsa köd lepi körbe testemet, s az egész hely olyan ismeretlen, de valahogy nyugodtságot érzek.
-Mégis hol vagyok? – kérdezem hangosan, viszont válasz nem érkezik. Fejemet ide-oda kapkodom, lábaimmal pedig elindulok a nagy semmibe. A kopár hely nem épp bizalom gerjesztő: az ég bevan borulva, de olyan mintha a ködből egy izzó test szeretne kibújni; csak valami vissza tartja.
Sutyorgásra leszek figyelmes a mellettem elhelyezkedő bokor csokor mögül, viszont nem nézek oda csak megyek tovább ahová a szívem vezet. Még ha nem is tudom, hogy hova tartok, most az egyszer bízok az ösztöneimbe, s engedem had vezessenek.
Furcsa érzés fog el mikor is ismerős útra lépek. Hisz ez a falkám felé vezet!
Mikor is megérkezek nincs az a hangzavar, senki sincs kint. Egy kicsit furcsa így látnom ezt a helyet, hiszen ide bárki ha jön akkor első látásra azt mondja, hogy olyan, mint egy óvoda. Egy csomó kisebb kertes ház egymás mellet található, s ez mind az erdő mélyén, hogy az itt élő farkas családokat tökéletes erővel lehessen védeni, főként a kisebb farkas kölyköket. Ezt még annak idején az idősebb farkasok jól kitalálták. Ilyen helyiség az északi falka, a Jeon család birtoka is.
Az utam végeztével észre veszem, hogy Baekhyun és Chanyeol háza előtt vagyok. Ha ez egy álom akkor miért pont ide hozott? Nekem mi közöm van úgy hozzájuk?
Kopogás nélkül nyitnám ki az ajtót, de persze, mint a filmekben csak úgy beesek a házba, akár csak egy szellem. Hangokra leszek figyelmes, s így megcélzom az emeletet ahonnan jön a hang. Fájdalmas nyöszörgés, nyögés féle, amik egyre jobban hangosodnak ahogy közeledek. Az ajtó a folyosó végén félig nyitva van, a fény pedig a kinti falon tükröződik vissza. Ha már „szellem” vagyok akkor biztos nem fogok senkit se megijeszteni, ha egy kicsit bekukucskálok. A kis résen benézve a látvány konkrétan sokkol.
-Gyerünk Baek, nincs sok vissza édesem – Chan sírva könyörög párjának, akin már tisztán látszik mennyire elvan fáradva. Fáradt pillantásokkal néz fel, mintha csak ezzel jelezné, hogy képtelen tovább folytatni. Konkrétan egy szülésbe csöppentem bele, ami az elhangzottak alapján már a végét járja az omega.
-Kérem Baekhyun, ha nem teszi akkor a fia meghal! – az orvos durva hangjára még én is megijedek, hiszen nekem is ugyanezeket kellet átélnem, mikor az én gyönyörű kislányomat hoztam világra. Baek ordít egy nagyot miközben erősen erőlködik, könnyei  patakonként folynak izzadt arcán végig. Már nekem is fáj az ahogy látom miként szenvedi végig ezt a szülést. Az enyém se volt könnyű, de azért ez se, ahogy látom a szenvedést.
-Sikerült Baek – az orvos suttog, a kisbaba pedig sír. Az én szívem is megkönnyebbül, hogy hallom ezt az angyalt sírni. Rögtön Hana jut eszembe ahogyan ő is legelőször felsírt. – Megszületett az örököse Park Chanyeol alfa!
Chanyeol csak sír és miközben fogja a fiát egyfolytában köszönömöt suttog, amitől az én könnyeim is elkezdenek folyni, s egyből Jungkook ugrik be. Ahogy ő is ott lett volna velem, ahogy neki is mondják, hogy megszületett az örököse, aki igaz, hogy kislány, de ez őt nem érdekelné, csak bámulná a lányát, aki kiköpött mása. Milyen szép is lett volna. Kitudja mikor látja a lányát Jungkook, és persze, hogy én mikor látom újra. Annyira hiányzik, az ölelése, a védelmező pillantásai, amik bármikor átcsaptak szenvedélyes tekintetbe. Meg persze a csókja amiknek olyan hatásai voltak, mintha csak egy másik dimenzióba kerültem volna; egyszerűen fantasztikusak voltak.
-Mi lesz a kisfiú neve? – kérdezi az öreg orvos Baek-et, aki ugyanazt csinálja, mint amit én is csináltam, miután Hana megszületett; figyeli az apró babáját, s alig hiszi el, hogy ő is itt van most már ennyi idő után.
-Ta...

~°~

-Taehyung ébresztő! – Jimin hangját, majd Yoongi rázogatását ismerem fel. Amire viszont kinyílik a szemem, az az én drága hercegnőm sírása.
-Jajj, Hana itt vagyok – kapom ki az ágyból, rózsaszín takaróját pedig vissza dobom, ami hanyagul esik vissza a kiságyába – Köszönöm srácok az elő ébresztést – mosolygok két barátomra, majd a konyha felé veszem az irányt, hogy megcsináljam Hana tápszerét.
Miközben melegszik, addig a kis kíváncsi tekintetűmre nézek. Még a tekintette is Jungkook. Ha akarná se tudná letagadni, hogy az ő gyereke.
-Jól aludtál kicsim? – kérdezem vigyorogva, s pici orrára helyezek egy apró puszit, majd az arcára és szinte utána mindenhova. Olyan kis puha bőre van, hogy megzabálom.
Leülve a székre kezdek bele az etetésbe, majd egy pár perc után Baek alakját veszem észre, s beugrik az álmom. Muszáj, hogy rá kérdezek, hogy mi történt. Mert kellet, hogy történjen valami, hiszen akkor itt lenne a fia, s biztos, hogy ismerném, mert szerintem úgy velem egyidős lehet hacsak nem idősebb, de azt kétlem. De mi van ha egy régi sebet tépek fel ezzel? Baekhyun ugyanolyan érzékeny, mint én. Lehet, hogy megszületett a kisfiú... csak később viszont meghalt? Huh még belegondolni is rossz!
Most akkor mégis mit csináljak?
-Baek – szólok oda neki, ő meg egyből rám kapja tekintetét. – Később tudunk beszélni? – kérdezem meg, mire mosolyogva bólint egyet, így én is eleresztek egy kis mosoly félét, majd újra lányomra nézek, aki egészen idáig le se vette rólam tekintetét.

Nagyon remélem, hogy nem fogom megbánni ezt a beszélgetést Baekhyun-nal! Nagyon remélem!