Hold fénye |Taekook| ✓

2 évad 9 fejezet

Taehyung szemszögéből:

Ennyi idő után újra itt van, ha nem is szemtől szembe, de itt áll előttem egy pár méterre. Az én bátor fekete alfám.
-Taehyung! – belső alfája hozzám szól, miközben közeledik felém. Sírva mosolyodok el, s lépteimet én is meggyorsítom; a közelébe akarok lenni. – Végre megtaláltalak!
Végre itt vagy Jungkook, nem hiszem el!
Ahogy elé érek nem tudok csinálni hirtelen semmit, annyira megvagyok döbbenve, hogy újra itt van és ez a valóság, álomnak még nyoma sincs. Két kezem közé fogom selymes bundájú fejét és egy puszit hintek rózsaszín orrára.
-Itt vagyok Jungkook, itt vagyok – könnyeim zápor szerűen hagyják el szememet, s szavaimmal nem csak őt nyugtatom, hanem saját magamat is. Vörös íriszeibe nézve elfog az a mérhetetlen boldogság és a biztonság érzett, amit ő maga áraszt magából.
-Ez álom Taehyung?

Nem édesem nem az, ez a gyönyörű valóság! A valóság amibe végre te is szerepelsz.

Nevetve rázom nemlegesen fejemet, majd fekete bundájába temetem arcomat, miközben karjaimmal szorosan ölelem nyakánál fogva. Ez a meleg, ez az illat. Testemben a rég elfeledett pillangók egy szempillantás alatt kelnek életre, s heves szárnycsapásaikkal jelzik a boldogságot.
-Annyi mindent kell mesélnem Jungkook, hogy nem lesz elég egy nap se hozzá – Olyan gyorsan beszélek, hogy még én is alig bírom követni mondandómat; hát még Jungkook. Nem tehetek róla, olyan izgatott vagyok, végre egy család lehetünk. Ő, én és a kicsi Hana.
-Úristen, valaki segítsen! – hirtelen ordításra leszek figyelmes, ami a háztól jön és mikor megfordulok alig hiszek a szememnek; hiszen ez Jimin. – Jöjjön valaki, Taehyungot meg akarja támadni egy fekete alfa!! – micsoda? Jajj ne, ne, ne.
-Chim – ordítok oda barátomnak, aki sírva néz rám, s még egy pillanatra meg is sajnálom, de most fontosabb, hogy szóljak, Jungkook nem fog bántani. – Ne kiabálj, nincs semmi baj, ő Jungkook – de hiába kiabálok csak egy durranásra leszek figyelmes és egy fájdalmas üvöltésre, ami a szerelmem torkából szakad fel.
-Jackson, mégis mit művelsz? – Chanyeol és Baek futva érnek ki, s mikor Baek meglátja, hogy sírva kiabálok segítségért egyből hozzám fut.
-Jungkook... úristen Jungkook! – torkom szakadtából üvöltök, miközben a párom jobb hátsó lábát szorítóm, amiből patakokban folyik a vére. – Baek – könyörgően nézek az előttem guggoló omegára, aki igyekszik elállítani a vérzést, de látni lehet, hogy ehhez orvosi segítségre van szükség.
-Jungkook – szól az előttem fekvőre, s igyekszik úgy kötni a lábát, hogy a vérzés csillapodjon – Muszáj lesz, hogy vissza változz, csak így lehet rajtad segíteni – Baekhyun szavai emlékeztetnek engem Mina szavaira, ki ugyanezeket mondta nekem mikor ott azon a helyen, sérülten estem össze, s ő nem adta fel, jött és kérlelt, hogy változzak vissza. Talán az ő segítsége is benne volt, hogy akkor ott azon a helyen nem vetéltem el.
Jungkook csak gyengén bólint egyet, és mielőtt vissza változna, Jimin egy pokrócot terít rá, miközben folyamatosan a sajnálom különféle szinonimáit ismételi megállás nélkül. Chanyeol laza mozdulattal kapja fel Jungkookot és rohan be vele a házba Baek-kel együt, kezébe már a telefon és próbálja elérni az orvost.
Mozdulatlanul állok a kert közepén és képtelen vagyok elindítani a lábaimat, Jungkooknak szüksége van rád, indulj már meg!
-Itt meg mi történt? – fut ki idegesen Yoongi is és mikor meglátja ahogyan szerelme sír, egyből karjai közé zárja. – Édesem, te meg miért sírsz? – törli le könnyeit, ujjai viszont megállnak a mozgásában mikor is rám néz és a véres ruhámra – Jesszusom Tae, veled meg mi történt? – kérdez most már engem is, de én is pont, mint Chim képtelen vagyok megszólalni. – Na jó – túr mérgesen hajába az alfa, majd idegesen kérdez meg minket újra – Utoljára kérdezem... mi történt itt!?
-Egy borzalmas barát vagyok, az történt Yoongi! – csattan fel hirtelen a legjobb barátom és erre a kijelentésére én is felkapom a fejem. – Azt hittem, hogy az az alfa meg akarja támadni Taet, onnan úgy nézet ki, nem gondoltam volna, hogy az Jungkook. Én... úgy sajnálom Taehyung! – sírva fut be a házba engem kikerülve, és mielőtt én is utána futnék, hogy elmondjam ez nem az ő hibája, addigra Yoongi a karomra fog és szembe fordít magával.
-Most hagyd egy kicsit – hangja alapján most már sokkal nyugodtabb, de érezni rajta egy kicsit a feszültséget és ez csak azért, mert Jimin magát hibáztatja, ezáltal szomorú, Yoongi pedig nem tudja, hogy mit tegyen párjáért. – Megpróbálok vele beszélni, de most te is menj a párodhoz, szüksége van rád.

Igaza van Yoonginak, Jungkooknak most rám van szüksége! Muszáj, hogy mellette legyek, de attól még bánt, hogy Jimin így érez. Vele is beszélnem kell. Ahh úgy összejött minden, mint még soha!