Hold fénye |Taekook| ✓

5 fejezet

Taehyung szemszögéből:

-Taehyung oppa, gyere velem egy kicsit – Hayun apró kezeivel most erősebben szorítja az enyémet és egy teljesen másik ösvényre terel mindkettőnket. A fák egészen a kék égig magasodnak, a napot; ami már így is lassan nyugvásra tér eltakarja, így a talajon a levelek fény játéka látszódik vissza. Hayun elengedve kezemet kezdi el kergetni a táncoló leveleket ami én nevetve követek, majd mint egy kisgyerek úgy szállok be a kergetőzésbe. Hangosan nevetve, szinte csak tőlünk zeng a kis erdős rész, de minket ez nem érdekel. Csak az, hogy itt nincs senki aki megmondja, hogy ezt ne csináld, mert nem szabad. Itt ki is teljesedik a szabadság, amit már olyan régen éreztem emberi alakomba.
Kissé lihegve borulok el a földön a levél kupacra, Hayun pedig mellém fekszik, és elkezdi nézni a zárt égboltot aminek fénye nem is teljesedik ki a magas lombok miatt. Add árnyékot, de a nap melege is még tökéletesen érezhető, a napsugár csak úgy simogatja arcomat, bőröm szinte perzsel az érintése alatt.
-Jungkook is imádta ezt a helyet mikor még kicsi volt – A kis barna hajú nyugodt hangszínnel szólal meg, de apró ajkai megremegnek, mintha félne valamitől, talán a következményetektől, hogy mi lesz ha valaki megtudja, hogy nekem valamit elmondott Jungkook múltjával kapcsolatban. – Szerintem van jogod tudni mivel a párja vagy – fordul felém kis testével, én pedig ugyanígy teszek. Kezemet fejem alá teszem lábaimat egymásra.
-Honnan tudod ezeket a dolgokat Hayun? – Ez azért érdekel, hiszen a kislány sokkal fiatalabb, mint Jungkook. Nem hiszem, hogy a szüleik, vagy esetleg Jungkook mesélt volna neki.
-Egyszer a szobájába voltam és azt mondta, hogy hozzak neki ki onnan valamit. Kint voltunk a kertbe és játszottunk. Mondtam, hogy szomjas vagyok és ő azt mondta, hogy menjek igyak, utána pedig a szobájából hozzak valamit. Egy hatalmas mosollyal az arcomon mentem be, mivel senkit nem engedett a szobájába. Levettem a szekrényéről amit kért, de véletlenül meglöktem egy könyvet, amiből egy kis füzet esett a földre. Az volt rá írva, hogy My little secret. Akkor még kisebb voltam és furdalt a kíváncsiság, ezért elvettem tőle. Nem kereste én pedig sok éjjelen át fent voltam, hogy sokkal többet megtudjak a saját testvéremről, mert megmondom őszintén Taehyung, egészen addig semmit nem tudtam róla. Addig a napig, míg azt a kis könyvet el nem olvastam.
Biztos vagyok benne, hogy nem voltak benne szép gyerek élmények, mivel Hayun szemei úgy csillognak, hogy még az én szívem is belesajdul, pedig én még nem tudom, hogy mi történt. Most így belegondolva, lehet nem is szeretném megtudni.
-Taehyung szeretném ha tudnál egy keveset. Nem az egészet, mert szerintem a te érzékeny lelked nem bírná végig hallgatni, nekem is még mindig fáj érte a szívem, főként, hogy láttam a bátyámról kiskori képeket – vörös szemeit rám emeli, én meg karomba fogadom és szorosan ölelem. Ingembe belekapaszkodva sír keservesen, az a fájdalmas hang az én lelkemet is arra készteti, hogy adjam ki magamból.
-Segíteni akarok rajta, de nincs bátorságom bevallani, hogy tudom mit tettek anyáék. Éjszakákat sírt át az erdőbe, mert félt. Félt a sötétbe, a más falkák idegen vonyításától, egyedül volt nem ölelte senki sem magához.
Ahogy a szemem elé képzelem azt a pici, törékeny kisfiút az én szememből is ömleni kezdenek a könnyek, talán mégjobban, mint Hayun-ból.
-A szüleink voltak, oda adták őt a tanácsnak, hogy majd ők tökéletes alfát faragnak belőle. Ez megtörtént mivel a legjobb alfa vált belőle, de a gyerekkora egy pokol volt. Megalázták mikor nem tudott megcsinálni valamit, megverték, kiközösítették. De ő mégis volt olyan erős, hogy apa elé álljon és azt mondja készen áll a feladatra.
Miután Hayun befejezte a mesét, az erdő ugyanúgy csendbe volt, csak a szipogásainkat lehetett hallani. Időközben besötétedett és már lejjebb is hűlt a levegő.
-Ideje vissza menni – simogatok kócos hajába, de észre veszem mennyire lassan veszi a levegőt. Rá tekintek és akkor tűnik fel, hogy a sok sírástól elaludt szegénykém. Egy halvány mosollyal az arcomon kellek fel a földről és két kezem közé kapom kis törékeny testét, majd elindulok visszafelé.
Egész úton csak az a kép van a szemem előtt, ami lehet nem is igaz, nem biztos hogy úgy történt, ahogy jelen esetben előttem van. Ahogyan szegény szedi a lábait a sötét erdőbe, miközben egy tucat farkas kergeti, mert épp azt hiszik, hogy valami vad fut előlük. Nem biztos, hogy történt ilyen, de hasonló az igen. Ebben egészen biztos vagyok.
A hatalmas ház ajtaja előtt állok meg és nehezen, de egy kézzel nyitom ki az ajtó ahol a kellemes meleg és a lámpák vakító fénye csap meg. Hayun dadája felviszi a kislányt, nekem pedig hirtelen megkell, hogy tartsam magam, mivel egy erős test csapódik nekem. Csak a finom kakaó illata miatt tudom egyből, hogy ki ölel ilyen szorosan magához, utána pedig ónix fekete tincsei, amiknek puha érintése, bőrömön érintkeznek először.
-Hol voltál? – fog meg vállamnál fogva én pedig kettőt pislogok és már a fal előtt találom magam, ő meg szorosan elém állva zár be maga és a fal közé. – Tudod mennyire aggódtam? A frászt hoztad rám – vörösen csillogó íriszei nem dühösek, inkább az aggódás és a félelem miatt csillognak úgy, mint égen több ezer apró izzó test.
-Nyugi Jungkook, most már itt vagyok – nevetek fel zavartan ugyanis nem értem ezt a hirtelen rá törő aggódást. Oké, tényleg nem szóltam, hogy elmegyek, de ő is eltűnt, mint a kámfor. – Te sem mondtad, hogy hova rohansz, én is aggódtam – mikor kimondtam, hogy aggódtam érte a tekintete megváltozik. Olyan nyugodt lesz, még egy apró mosoly is ott bujkál szája sarkába.
-Tehát aggódsz értem? – kacér mosollyal közeledik ajkaimhoz, amik automatikusan nyílnak el egymástól, szemeimmel pedig csak ajkait tudom figyelni, mint akinek oda tapasztották. Egyszerűen hihetetlen mit hozz ki belőlem.
-Látom a lényeget megfogtad a mondatból. – kuncogok fel halkan majd két kezemet falra teszem és úgy nézek az alfámra akinek illatából érzem, hogy kezd bevadulni. Orrát a nyakamra helyezi és beleszagol miközben alsó testrészét hozzám dörgöli.
-Hmm... úgy ennék valami vaníliát – néz rám pajzán vigyorral én pedig nem tudom hova tenni ezt a nézést, de mikor leesik akkor félve nézek rá.
-Jungkook kérlek ne... – hall el hangom egy pillanat alatt, mikor forró kezével végig simít nyakam vonalán, belőlem azonnal egy kisebb sóhajt vált ki, amitől szinte egyből elpirulok és elkezdem a földet tanulmányozni.
-Shh – csitít el és fülem tövét megnyalva nyög a fülembe kéjes hangján, miközben kezével derekamat tartva emel ölébe. Ijedtembe rögtön dereka köré tekerem lábaimat, karomat pedig nyakába. Kissé kékes szemekkel nézek övéibe, az övé pedig, mint a perzselő nyár, úgy tüzel a tekintete. A rabja lettem, már nincs mese. Fejemet vissza döntöm a falra, ezzel mintha zöld jelzést kapott volna, hogy hozzám érhet ajkaival, akár meg is kóstolhat.
-Jungkook, lefogsz bukni, a szüleid nem fognak örülni – nyekergő hangom olyan megalázó, hogy nem is szólok többet, mert még az én füleimnek is rossz érzés hallgatni. – Egy omega nem érdemes egy alfához – keserű hangomra Jungkook is abba hagyja amit eddig csinált és rám néz. Letesz az öléből, de két kezét, arcom két partján pihenteti, s úgy néz újra mélyen zafír kék szemeimbe. – Eresz el! – folynak le könnyeim, kezemet pedig izmos mellkasára teszem, hogy ellökjem magamtól. Hogy ne érezzem teste melegét, a magából árasztó finom kakaó illatot.
-Jeon Jungkook! – A hirtelen jövő hangra megremeg testem és Jungkook közelébe keresem a biztonságot. A sötét hajkorona, a vérvörös tekintet, az agresszív nézés, ez Jungkook...
-Apa – fordul az előbb bejött alfa felé Jungkook, de érzem ahogy kezével maga mögé terel és úgy áll elém, hogy az apja ne lásson teljesen, sőt a legkevesebbet lássa belőlem. – Nem gondoltam volna, hogy haza jössz! – Jungkook nem mutat félelmet apja iránt, nekem inkább úgy tűnik mintha vetélytársként tekintenének egymásra.
-Véget ért a terület szerzés – veszi le hanyagul kabátját és foglal helyet a sötét szövettel borított bútoron. – Ki ez? – úgy kérdez rám olyan hanggal, hogy figyelnem kell nehogy összeesek a félelemtől.
-A párom – ahogy Jungkook kiejti ezeket a szavakat száján, úgy repül valami törékeny a fehér falnak. Remegve teszem kezem Jungkook vállára, aki csak nyugtatóan teszi kezét enyémre és simogatja meg. – Rombolhatsz nem érdekel, de akkor se hagyom, hogy Taehyunghoz akár egy ujjal is hozzá érj – Jungkook felső teste befeszül fekete pólója alatt, ami más helyzetbe rohadt szexi lenne, de most inkább attól félek, mikor ugrik az apja torkának.
-Örülnék ha nem szednétek szét a berendezést – egy sokkal lágyabb hang enyhíti meg a két alfát, akiknek mint a tűz, úgy világít vörös íriszük. Mikor észre veszem, hogy ki az a szavam is eláll a nőnek szépsége láttán. Ő Jungkook anyukája? Hát élőbe sokkal szebb asszony, mint azon a képen, sokkal természetesebb. – Drágám pihenj le, fárasztó volt ez a sok nap, jobb ha pihensz – férje arcára simítja vékony kezét, de az alfának nem tetszik, így csak morog egyet, majd hangos trappolással hagyja el a helyiséget. A nő csak rám és Jungkookra mosolyog, majd ő is követi férjét.
Nehezen veszem a levegőt mikor elő jövök Jungkook háta mögül. Ő csak felkap menyasszonyi pózba és elindul fel velem az emeletre.
-Hát te mit csinálsz?
-Lefekszel, muszáj, hogy ezt a sokkot egy kicsit feldolgozd – az ő hangja is nehéz, alig bír megszólalni – Hozok neked enni, pihenj egy kicsit – add puszit az ajkaimra, majd kimegy a szobából.
Csendbe kezdem el bámulni a plafont, majd gondolok egyet és körbe nézek.
-Ez nem az én szobám! – kiáltok fel és az ajtó felé futok, de pont akkor nyílik és persze, fejjel neki megyek az illetőnek – Jungkook miért ide hoztál? – teszem fel a kérdést, de választ nem kapok, csak egy vigyort. Meg egy felkarikázott banánt, amit a számba tesz.
-Most ne beszélj, csak egyél – adja továbbra is a többi finom gyümölcsöt, aminek most nagyon hálás a gyomrom. Leültet az ágyra, és etet tovább én pedig hálásan pillanatok rá. Minden egyes ilyen tekintetem után egy csókot add ajkaimra.
Miután az összes gyümölcsöt elpusztítottam, megtörlőm a számat és kicsit hátrébb dőlök, Jungkook pedig fölém magasodik. Nem szól ő se, se én egyetlen egy árva szót se, csak nézzük egymást. Azokat a gyönyörűen csillogó szempárokat, amik vad dobogásra késztetik szívemet.
-Jungkook?
-Tessék? – cirógatja meg óvatosan arcomat, én pedig mint egy engedelmes kiscica bújok érintésébe.
-Csókolj meg! – magamat is meglepem ezzel a kijelentéssel, de szerintem az én drága alfám, még nálam is jobban meglepődött.
-Szíves örömest – hajol közelebb hozzám én meg már emelem kezemet, hogy nyaka köré fonjam karjaimat, ami be is teljesül miután ajkaink találkoznak egymással. Gerincem vonalán, mint a tűzijáték, úgy robban szét ez a kellemes érzés, amit Jungkook cseresznye piros színű és ízű ajkai okoznak.
Most érzem azt, hogy ez a csók talán tényleg érzelemből jött, nem pedig mint valami kis futó dolog, amire holnap már nem is fog egyikünk se emlékezni.
-Olyan hangosan gondolkozol Tae – neveti el magát Jungkook, majd mellém feküdve húz felső testéhez. Én egyből bevackolom magam, mint egy kis sündisznó a jó meleg vackába. – Nem fogom elfelejteni ezt a csókot, amíg élek az első igazi csókomat sose fogom elfelejteni!
Könnyes pillákkal nézek rá, de már nem néz vissza rám. Lehunyva szemeit szuszog akár egy kisgyerek, miközben engem egy omegát ölel.
-Én se fogom Jungkook – orrom alatt motyogva bújok közelebb, és együt alszok el azzal, aki képes volt először így megdobogtatni szívemet.