Hold fénye |Taekook| ✓

6 fejezet

Taehyung szemszögéből:


A kora reggeli kellemes lágy napsütésre ébredek, s hallom ahogy a madarak csiripelnek, ami a szobába lévő nagy csend miatt, most kifejezetten jobban hallatszik. Kinyitom szememet és szembe találkozom egy ismerős alakkal, de még olyan homályosan látom, hogy nem tudom jelen pillanatban be azonosítani az illetőt. Egy fekete hajkorona, izmos mellkas és egy gyönyörű vörös írisz...
-Jungkook?! – kiabálok fel és már mondanám, vagy inkább kérdezném tőle, hogy mit keress itt, de erre nem kerül sor, ugyanis tenyerét a számra tapasztja.
-Shh nincs baj Tae, ne rázd fel az egész házat, nincs nagyon kedvem apám vitájával kezdeni a reggelt – morogja el a végét, s félre dobva takaróját mászik ki mellőlem. Hatalmas két tükrös szekrénye elé áll, s kissé erőszakos mozdulattal nyitja ki annak ajtaját, majd vesz ki belőle egy szürke pólót. Miután ezt a cselekvést megcsinálta kérdő tekintettel néz rám, mint aki várja, hogy én akarok-e kezdeni valamit magammal.
– Te nem öltözöl? Nemsokára reggeli van és szeretnélek jobban bemutatni a szüleimnek, a tegnapit azt inkább hanyagoljuk.
Hát arra a találkozásra én se szívesen emlékszem vissza. Szokták mondani, hogy fontos az első benyomás. Hát Jungkook apja szépen bemutatkozott a tegnapi erőszakos magatartásával, nem kicsit hozta rám a szívbajt. Nem is tudom, hogy ezek után mégis mire számítsak. Jóra, vagy esetleg már egyből rosszra?
A saját szekrényem elé állok és azokból a ruhákból kezdek el válogatni amiket Jungkooktól kaptam. Végül egy szürke melegítő szettre esik választásom, s miután az utolsó igazítással is végzek magamon, kissé pironkodva fordulok Jungkook irányába.
-Nem sejtettem volna, hogy vagy elég bátor, hogy előttem mutasd a gyönyörű és kívánatos testedet – ajkaimra hajolva ad egy pici puszit, majd nyakamat lepi el inkább csókjaival, amik testemből kellemes remegést váltanak ki. Szinte ordítanak Jungkook ajkainak, hogy csinálják ne hagyják abba.
-Jungkook kérlek...
-Nem akarod te, hogy abba hagyjam! – frappáns válasza után fülem mögé tér át, de erőt veszek magamon és mellkasánál fogva lökőm egy kicsit hátrébb. Kikerekedet szemekkel néz rám és még magamat is meglepem, hogy voltam elég bátor, s félre toltam Jungkookot – Na jó – temeti két keze közé arcát, majd egy kissé fájdalmas sóhaj hagyja el száját. – Most megúszod, de este szeretnélek elvinni téged valahova, tetszel nekem Taehyung, s ne mond, hogy én neked nem – teljesen a falnak tol és két izmos karját a fejem két oldalára helyezi, ezzel kimutatva azért domináns alkatát. Remeg az egész testem, de nem a félelemtől. Sokkal inkább az izgalomtól, mikor eljut tudattomig, hogy Jungkooknak az északi alfának tetszik, Taehyung a szerencsétlen omega, aki azt se tudja mi van a falkájával.
-Jungkook ez lehetetlen – fordítom el másik irányba fejem, de ő állam alá nyúlva fordítja maga felé ismét, hogy íriszeink össze kapcsolódjanak, s elveszenek egymás mély tekintetében. Miért vannak ilyen gyönyörű szép rubint vörös szemei? A leggyönyörűbb gyémánt se csillog ilyen szépen, mint drága alfámnak szembogarai.
-Mi lehetetlen? Az, hogy egy alfa beleszeret egy omegába?
-Az egyik oka, hogy lehetetlen ez az egész, a másik pedig...
-Neked nem tetszem?
Nem arról van szó, hogy nem tetszik. Ellenkezőleg, igenis tetszik, olyan vonzalmat érzek Jungkook iránt amit eddig senki másnál, s ez nem csak attól van, mert ő a bevésődött párom. Ez már azon túl tesz.
-Mr. Jeon – kopog be egy vékony hang, Jungkook pedig szabadon enged, de látszik tekintetében, hogy csalódott mert nem válaszoltam neki, csak álltam és tátogtam, mint hal a szatyorba. Olyan kemény és nehéz érzés telepedett a szívem környékére. Én nem ezt akartam Jungkook...
-Igen? – kiabál ki és hátrál tőlem egy pár lépést, mikor pedig utána akarok kapni, ő csak szigorúan rám néz és kezem ennek eredményeként megáll a levegőbe.
-Szülei és a húga már a reggelihez készen állnak, csak ön és a párja van hátra. Édesapja kérte, hogy Taehyung is üljön asztalhoz – mikor meghallom, hogy ki is akarja, hogy ott üljek, bennem megszólal a vészjelző, de hiába nézek Jungkookra kétségbeesetten, ő csak gúnyosan elvigyorodik és karomra fogva indul meg velem kifelé.
A hosszú folyosón gyengül szorítása, de miután szembe kerülünk a két családfővel, újra elkezdi szorítani vékony kezemet.
-Jó reggelt! – szólal meg egyszere Jungkook apukája és anyukája, majd az apja egy apró kuncogás után folytatja a beszélgetést fiával – Sose volt híved, hogy időbe oda érj valahova, nem igaz Jungkook? – érzem ahogy Kook teste megfeszül, de inkább nem nézek rá. Amilyen agresszív jelenleg a kisugárzása még képes nekem esni.
-A párommal egy kicsit elnéztük az időt – kulcsolja össze ujjainkat, miközben helyet foglalunk mindketten az arany szövetű széken aminek anyaga inkább azt váltja ki belőlem, mintha csak egy felhőn ülnék.
-Oh, szóval akkor tényleg ő az a híres párod akit eddig kerestél, hát amennyi lányt kipróbáltál, biztos legbelül már akartad, hogy meglegyen a párod és a "kanos" futkározásból elég legyen – csinál idéző jelet a családfő, én pedig érzem ahogy az arcom folyamatosan melegszik. De ez most nem a zavar miatt, ez inkább a düh és a féltékenység felhője, ahogy hallom miket mesél.
De persze Jungkook nem szól semmit csak nyugodtan eszik, de azért látom ahogy rám vezetné tekintetét, hogy mi a véleményem. De mint aki aggódik egy kicsit, nem csinál semmit csak nézi a tányérját. Hah még, hogy tetszem neki. Akkor egy ilyen ember azt mondaná, hogy de azok semmik a mostani "szerelmemhez" képest. De nem szól semmit. Ami nem kicsit esik rosszul, viszont valamilyen szinten meg is értem ezt a döntés formáját. Az apja tekintetéből pedig azt tudom leolvasni, hogy ő pont ezt akarta elérni.
-Ugyan drágám, az igazi szerelmet és szenvedély érzését a fiam, majd Taehyung mellett fogja megérezni, azok a szukák semmik. – Mrs. Jeon kedvesen mosolyodik el felém, a gyomrom görcse pedig egy pillanat alatt elmúlik, sőt egy kicsit már talán jobb is.
-Kíváncsi vagyok meddig fogja várakoztatni a fiamat, ismerem már annyira, hogy tudjam mit tervez – Nem tudom, hogy hogyan érti, de semmi jót nem sejtek.
-Örülnék ha a leendő párom előtt nem hoznád fel az egy éjszakás kalandjaimat, amik nekem már nem számítanak semmit – fekete alfám idegesen csap az asztalra és nézésével, szinte szikrákat szór édesapjára, aki csak gúnyosan elvigyorodik, s tekintetét fiáról átvezeti rám.
-A szüleid gondolom biztos büszkék voltak a fiúkra, hogy sikerült egy alfát megkaparintania!
Egy olyan témát érintett, ami nem éppen a legjobb, de muszáj erősnek tűnőm. Jungkook nem érdemel maga mellé egy gyenge omegát, aki majd a későbbi dolgokba csak hátráltatná, mintsem segítené.
-Apa, ehhez senkinek semmi köze sincsen, hogy mi van Taehyung szüleivel, neked csak egy kibaszott dolgod lenne méghozzá, hogy elfogad, én vele leszek és ennyi. Itt befejeződött az apa-fia kapcsolat, örülnék ha felfognád – Jungkook szúrós nézéssel tekint apjára, aki egy pillanatra elszomorodik, de utána egyből átvált a tekintete tiszta gyűlöleté, ami nagyon úgy fest nekem szól. A mellettem ülő hangosan kell fel az asztaltól, kezemet megfogva lépünk ki együt az étkezőből, egészen a kert elejéig ahol megáll és szembe fordít magával.
-Taehyung – szólít meg, tenyerével óvatosan simít végig gerincem vonalán. De testem nem reagál semmit se, mivel gondolatban teljesen máshol vagyok. Olyan gondolatok, amik a szüleimhez vezetnek vissza. – Ne foglalkozz azzal az alakkal, csak a rosszat akarja mindenkinek – kétségbeesett hangon próbál magyarázkodni, de valahogy képtelen vagyok felfogni, így szívem keserves darabjai könnyeként hullanak a világba.

-Minzy, valaki van a szobába – vékony segély kiáltásomra nem jön segítség, viszont a hang az tovább erősödik.
Hófehér takarót apró testemre helyezem és igyekszem észre vétlen maradni hátha ez az idegen békén hagy és nem fog hozzám nyúlni.
De megkora tévedés volt!

-Taehyung, Taehyung basszus ébredj! – puha felület éri testemet, s egy aggódó hang kúszik hallójáratomba, amik késztetik szemeimet, hogy nyíljanak ki és nézzenek a másik szembogaraiba – Hál istennek jól vagy – Jungkook erősen tart izmos karjai közt, amikbe nem tudok belekapaszkodni, mert ez az ájulás majdhogynem a kezem bénulását okozza egy pillanatra.
-Olyan finom az illatod...
-Mi?
A kérdésére válaszolva, csak előre hajolok és cseresznye piros ajkait veszem célba, amikre rá hajolva hívom egy forró csókba azokat. Ajkai épp, hogy hozzám érnek, bennem lángra lobban a vér, amik az egész lényemet egy perc alatt felpezsdítik .
Ez egy tiltott csók, nem lenne szabad tovább menni, hiszen olyan emberek vannak ebbe a házba, akik ellenzik ezt a kibontakozó szerelmet. Úgy fájnak csókja. Ezzel nem tudom rendesen kifejezni, hogy mennyit ér nekem az, hogy itt van. Szeret, megvéd, egy olyan kis senkit aki még szavakba se tudja önteni az érzelmeit.
-Mond ki Taehyung, tudom mire gondolsz, tégy boldoggá – lehunyt szemekkel ad apró puszikat kissé megduzzadt ajkaimra. Rá emelem könnyes szemeimet, s remegő ajkakkal mondom ki azt a tiltott szót, aminek sose kellene elhagynia számat.
-Szeretlek Jungkook!
Érzem, hogy ezzel csak a vesztemet okozom, de bár mily bűnös, épp olyan jó is.
-Nem engedem, hogy bárki is hozzád érjen, az enyém vagy!
-Had legyek a tiéd Jungkook – folynak le arcomon a könnyek sorozata, de ez nem a bánattól, magatehetetlenségtől...

Hanem ettől a boldog érzéstől; amit kibontakozó szerelemnek neveznék!