Hold fénye |Taekook| ✓

2 évad 11 fejezet

Jungkook szemszögéből:

Másnap reggel a napfény kellemes fényére, s a kint daloló madarak hangjára kellek. Az este folyamán többször is felkeltem és hol Baek, hol pedig Chanyeol jött be hozzám, s adtak fájdalom csillapítót a lábam okozta erős fájdalom miatt. Amikor már a második fájdalom csillapítót vettem be, akkor tudtam végre elaludni, mert annak mintha egy kis bódító hatása lett volna, olyan könnyen tudtam utána aludni.
-Jó reggelt Kookie – miután az ajtó kinyílik egy kissé fáradt tekintetű Tae jön be, aki ahogy az ágyam szélére dől, abba a pillanatban hunyja le gyönyörű szemeit.
-Jó reggelt édesem – teszem tenyeremet szőke tincseibe, s lágy mozgással kezdem el cirógatni. Úgy hallom tetszik neki, mivel akkorát sóhajt, hogy még a szomszéd ház is hallotta szerintem. – Hát te mitől vagy ennyire fáradt? – kérdezem aggódva, ugyanis szemei alatt akkora karikák vannak, mintha bevertek volna neki egy hatalmasat.
-Nincs semmi baj Jungkookie – hatalmas vigyor terül el arcán, de utána egyből követi egy hatalmas ásítás is.
-Baj nincs, csak majd ki esel a szádon akkorát ásítottál az előbb – nevetek rajta, majd gondolok egyet és behúzom magam mellé. – Pihenj édesem, rád fér – fektettem rá mellkasomra, de olyan hirtelen kapja fel a fejét, hogy csoda nem fejeltük le egymást.

-Nem lehet – néz ijedten körbe, de édesemen győz az álmosság és behunyt szemmel borul vissza a párnák közé. – Kookie, vigyázni kell... – a vége már csak apró motyogás, ugyanis utána már úgy alszik, mint a bunda. Szegénykém, mitől nem tudott aludni?

~~~

Már vagy két órája alszik Taehyung, s még mindig abba a pozícióba, én viszont kezdek unatkozni.
Sétáljak egyet? Amúgy is erősítenem kell a lábamat. Tolvajokat megszégyenítve mászok ki édesem mellől, majd ugyanolyan halkan is csukom be az ajtót magam mögött. A folyosón végig sántikálok, de olyan jó érzés menni egy kicsit. Én amúgy se szeretek sokáig egyhelybe lenni. Volt, hogy már majdnem fél lábbal a sírba voltam a sérüléseim miatt, de én másnap már lábra akartam állni. Ez a ház majdnem akkora, mint a miénk, kívülről ugyanakkora, de ahogy belép az ember egyből becsapva érzi magát. Van egy olyan érzésem, hogy a kissebség csak azért látszik, mert ahogy a folyosón látom itt minden rendezetten van elhelyezve.
Egy két szobába be is kukucskálok, de csak vendég szobákkal, egy könyvtárral és egy dolgozó szobával találkozom; semmi érdek feszítő.
-Hát ez meg? – nagy szemekkel nézek az előttem álló hófehér ajtóra, aminek a közepén egy hatalmas H-betű van felrakva. Hát ez kinek a szobája lehet?
Lassan nyitom ki az ajtót az állam pedig szó szerint leesik mikor elém tárul a hatalmas baba szoba; nem mellesleg egy kislány baba szobája.

Olyan kellemes illat van ebbe a szobába, de nem csak egy illat. Olyan, mintha két illat keveredett volna: csoki és vanília, a mi illatunk Taehyunggal. Mocorgásra leszek figyelmes, s ez pont a kiságy felől jön engem pedig elkap a pánik. Jaj nem akarom felkelteni. Viszont imáimat nem hallgatja meg az Isten, ugyanis az ágyba lévő baba elkezd nyöszörögni, én meg ösztönből kezdek el felé közeledni.

-Na, nincs semmi baj – hátára helyezem kezemet és ahogy megérzi elhallgat, s én el is veszem onnan, viszont ez ahogy megtörténik, abba a pillanatban kezdi újra elölről – Jajj – óvatosan nyúlok érte, hogy feltudjam venni.
Alkaromra helyezem hajas fejecskéjét, virágos takarójával, pedig betakarom kis testét és térdemmel rugózva igyekszem megnyugtatni, miközben szép szavakkal becézem.
-Olyan szép szemeid vannak, s ez a kis szoknya, hát nagyon divatos kislány vagy te – bókolok neki, ami egyből mosolyt csal az arcára és már sírásnak nyoma sincs – Igen, mosolyogj hercegnőm, ap... – majdnem kiszalad az apu a számon, de még időbe vissza nyelem. Ahogy eszembe jut anyám szavai a babámmal kapcsolatban egyből elfog a sírás érzet. Hiszen ez a tünemény kislány, akár az én lányom is lehetne. De nem, az én babám nem él, s a szerelmem nélkül is több hónapot kellet eltöltenem.
-Jungkook, te mit csinálsz itt? – Tae hangjára leszek figyelmes és arra ahogy közeledik felém, majd térdel le elém. – Mi a baj, miért sírsz? – kérdezi halványan elmosolyodva, miközben könnyeimet törli le mutató ujjával.
-Csak... eszembe jutott, hogy ez a gyönyörű kislány, akár a mi gyerekünk is lehetne, de nem – élesedik meg a hangom, mikor is eszembe jut, hogy az apám hibája az egész – Apám elvette tőlünk ezt a lehetőséget, s én meg nem tudtalak megvédeni. Egy gyenge, szerencsétlen vagyok, aki megsem érdemli, hogy egy ilyen gyönyörű omega legyen mellette – nem érdekel mennyire tűnők gyengének muszáj, hogy kiadjam magamból ezt a felgyülemlett feszültséget és fájdalmat.
-Ne mutasd a lányod felé, hogy szomorú vagy, mert nézd...  – fel se tűnik amit mond, csak az, hogy a karomba lévő kislány gyönyörű szeméből is folynak a gyémánt cseppek. – Ő is sír, s nem szeretem látni ahogy a két szerelmem sír – ad puszit először a kislány, majd az én homlokomra. – Jobban szeretem a mosolyt látni arcukon.
-Én ezt... nem értem Tae... – zavartan nézek a páromra, aki időközben kivette a kislányt a kezemből, fejét pedig a vállamra helyezi.
-Jungkook... tudom nehéz lesz elhinned, de a kislány, aki itt van velünk, ő a te lányod; Jeon Hana!
Az én lányom? De hiszen...
-Sikerült megvédenem amikor még bennem volt, kialakult egy különleges magzatburok, aminek segítségével életbe tudott maradni. Az orvos elmondta anyukádnak, hogy elvetéltem, de biztos vagyok benne, hogy apád parancsára. Én csak véletlenül hallottam meg, de akkor akkora fájdalom keletkezett a szívembe, mint még soha. Hiszen valamennyire az én hibám is lett volna, ha akkor elvetélek. De úgy látszik, oda fent velünk voltak, mivel nem vetéltem el és életet adtam az örökösödnek, aki igaz kislány és omega, de attól még a te véred, a mi szerelmünk gyümölcse Jungkook.
A mese végeztével vegyes érzelmek kezdenek el bennem kavarodni. Boldog vagyok, mert a gyermekem életbe van, viszont hatalmas harag is dúl bennem apám végett. Képes lett volna megölni az akkor még parányi magzatot, csak azért, mert egy omega a párom, én meg ellenszegülök az ő akaratának. Mostantól ez viszont másképp lesz!
-Én vagyok a legboldogabb Taehyung! – ölelem magamhoz hátulról az egyetlen szerelmemet, s a karjába tartott babát is, aki igazából az én kislányom, Hana. Nem is lehetne szebb nevet adni egy ilyen szépségnek. – És mostantól tíz körömmel foglak titeket védeni, s többet nem fogom hagyni, hogy apám zsarnokoskodjon felettem. Más lesz mostantól minden!

Életembe először most vagyok a leghatározottabb, s ennek kifejezetten örülök. Megvédem a páromat és a lányomat, ha kell az életem árán is!