Hold fénye |Taekook| ✓

2 évad 16 fejezet

Taehyung szemszögéből:



-Elhiszem, hogy ideges vagy Jeon Jungkook, de attól még ne rajtunk töltsd le, légyszíves! – csapok idegesen az előttem álló asztalra melynek erős hangja miatt, sikeresen megijesztem Hana-t. – Ne haragudj édesem! – veszem ölbe.
-Nem érted Tae... – túr hajába, s innen látom ahogy remeg a keze a dühtől és ez mind csak két ember miatt; Junho és Nara.
-Miért nem értem? – szólalok meg most már én is mérgesen, viszont igyekszem vissza fogni a hangomat, nehogy Hana újra elkezdjen sírni. A vita is ebből kezdődött már korán reggel. Hana felébredt és míg megcsináltam a tejét addig megkértem Jungkookot, hogy ringassa egy kicsit. Jungkook szerint ez meg is történt, de Hana ok nélkül kezdett el kiabálni és még az apja is „pont véletlenül” járt erre és szólt be. – Az apád felbosszantott már a jelenlétével és ennek a levét én és Hana isszuk meg – állok fel az ágyról Hana-val a kezembe, majd az ajtó felé indulok meg.
-Most hova mész?
-Sétálok egy kicsit. Remélem mire vissza jövök rá jössz arra, hogy nem azokon kell a feszültséget levezetni, akiket elvileg a legjobban szeretsz! – ezzel a mondandómmal befejezve megyek ki a hálószobából és indulok meg a kert felé.
Kiérve a kertbe a velem hozott kendővel takaróm be Hana-t, mert hiába süt a nap, attól még a szél fúj és ő még kicsi.
-TaeTae – rohan felém Hayun, akit addig észre sem veszek, míg lábamnak neki nem ütközik – Hoztad Hana-t is? – kérdezi izgatottan, én meg csak nevetve kezdek helyeslő bólogatásba.
Leülve a hintaágyra már egyből nyújtja felém karját, hogy a segítségemmel újra megtudja fogni unokahúgát. Elég ügyesen fogja, de azért én is ott tartom a kezemet a biztonság kedvéért.
-Nagyon hasonlít rátok Tae, Jungkook szép gyereket hozott össze – néz rám fülig érő vigyorral, s az ő jókedve kezd rám is átragadni. Nevetve nézem Hana-t és ezzel egyet kell, hogy értsek; Jungkook tényleg szép gyereket hozott össze, ezzel nem is akarok és nem is tudok vitába szállni.
-Neked is biztos ilyen gyönyörű kisbabád lesz Hayun, ha majd nagyobb lesz – biztatom a lányt, ugyanis ő a legelején megmondta, hogy neki úgyse lesz párja, nemhogy gyereke. Viszont talán most már más véleményen van.
-Én is kislányt akarok majd Tae!
-Nem a neme számít Hayun, hanem, hogy egészséges legyen, ennél nincs fontosabb – simogatom meg fejét és hirtelen olyan Hayun nekem, mintha az idősebb lányom lenne, a kezébe lévő baba pedig a kishúga.

Elég nekünk szerintem egy gyerek is, néha Jungkook amúgy is olyan, mint egy nagy gyerek!

-Szerinted egyszer rendbe jön minden? – szomorú hangjára egyből felkapom a fejem, s eszembe jut az a mocsok apja és a kis szukája.
-Jungkook rendbe hoz minden, ne aggódj! – nem tudom mennyire híhettek a saját szavaimnak, hiszen még semmilyen terv sincsen és csak Jungkookal is veszekszem; egyáltalán nem így terveztük az egészet mielőtt eljöttünk Chanyeol-éktól.

~~~

Hana sírása miatt tűnik fel, hogy lassan-lassan már az estét fogjuk nyomni, s ideje lenne vacsorázni valamit. Átveszem Hayun kezéből és még pont időbe, mivel egy nem várt személy jön oda hozzánk.
-Hayun induljál befelé gyerekem, megmondtam, hogy ilyen későn már nem lehetsz kint!– Junho, Hayun karjára fog, de a kislány dacosan áll apjával szembe.
-Nincs olyan késő, egyébként se voltam egyedül – rántja ki magát az erős szorításból, majd egyből mögém szalad, amit megtudok érteni; ez az ember konkrétan terrorba tartja a gyerekeit és a nejét.
-Ne feleselj velem ostoba kölyök, nem mondom még egyszer... Indulás befelé! – Olyan hirtelen emeli fel a hangját, hogy nem csak Hayun, de még Hana is sírva fakad. Ösztönösen nyúlok Hayun-ért, s guggolva mellé ölelem magamhoz.
-Maga egy kegyetlen, szívtelen... sorolhatnám a jelzőket, de akkor itt állnánk több héten keresztül – nézek fel Junho-ra, aki csak megvető pillantással néz le ránk, én pedig automatikusan takarom el tőle Hana-t, akinek még mindig potyognak a könnyei, Hayun-nal együt.
-Te csak egy nyomorult kis omega vagy! – lépdel felénk közelebb, miközben egy durva csillogást vélek felfedezni a tekintetében – Akinek nem is kéne itt lennie, főként úgy nem... – kap hirtelen a hajamba, én meg ijedten sikítok fel, de a két gyereket ölelem magamhoz folyamatosan. – Hogy a fiam tulajdon gyerekét hordta a szíve alatt, majd szülte meg – erős markolattal fogja tincseimet, mégse adom meg ennek a nyomorultak azt az örömöt, hogy sírni lásson.
Lehunyom szemeimet, majd csak arra leszek figyelmes, hogy az erős kéz hirtelen elengedi hajamat.
-Te! – mutat kegyetlen nézéssel apjára, miközben segít a földről felkelni, majd húgát is kezébe kapja – Ha még egyszer a párom, a húgom és a gyerekem közelébe mész, akkor nem érdekel semmi, de saját kezűleg vettek véget annak a szánalmas életednek!
Az apja csak mérgesen felhorkant, majd, mint aki feladta a csatát, úgy megy be a házba. De közel sincs még a csata befejezve.
-Taehyung, jól vagytok? – kérdezi ijedten Kook, én meg észre sem veszem mikor kezdtem el sírni, csak mikor Jungkook az ujjaival törli le arcomról a rám száradt könnycseppeket. Basszus, ha nem jön Jungkook akkor ezt nem érdekli, hogy kisbaba van nálam, képes és nekem támad. Ilyenkor örülök az ösztönöknek és a jelölésnek, hogy mindig jelzik Jungkooknak, ha valami baj van.
-Csak most jön ki rajtam a félelem – nevettem el magam, mivel csak én lehetek ilyen ügyes. Fogtam volna be a számat és mentem volna el szó nélkül. De valahogy az már nem én vagyok; a kis omega, aki mindenkinek behódol, ki mindenkinek követi az utasításait.
-Elhiszem édesem – ad puszit a homlokomra, majd neki is dönti, s úgy néz szemeimbe – Ne haragudj, nem akartam veled össze veszni, nem akartalak magadra hagyni, belegondolni se akarok mit tett volna ez az állat, ha nem jövök időbe. Lehet, hogy...
-Shh, nincs baj – hallgattatom el egy csókkal, amit persze mosolyogva viszonoz – A lényeg, hogy jöttél, többet nem megyek nélküled el sehova se – kulcsolom össze ujjainkat és intek egyet a ház felé, hogy jó lenne most már bemenni.

Most már muszáj lesz valamit csinálni, s erre szerintem most már Jungkook is rá jött!