Hold fénye |Taekook| ✓

2 évad 1 fejezet

Taehyung szemszögéből:


-Tae, édesem, kislányod született – hátra vetet fejjel, szemeimmel a plafont bámulva hallom az én drágámnak az első sírását. Könnyes szemekkel nézek Jiminre, s egy mosolyt kapok válaszul. Megérzem ahogy a mellkasomra helyezik és megerőltetve magam egy kicsit, nézek rá az én angyalkámra.

-Édesem, gyönyörű vagy – próbálom vissza tartani a sírást, viszont ahogy megérzem kis mozgását, könnyeim egyből szabad utat találnak az arcomon. – Végre itt vagy velem, pici Jeon Hana.

~°~

Miután sikeresen elaltattam Hana-t, egy gyors fürdés után én is lefekszek a mellette elhelyezkedő ágyra.
Végre itt van, el sem hiszem, hogy azok a hónapok ilyen gyorsasággal jöttek el. Mikor elértem az ötödik hónapot, akkor Chim azt mondta, hogy ha szeretném akkor elmondja, hogy milyen nemű a pocaklakóm. Viszont én valamiért azt mondtam, hogy nem szeretném tudni. Valahogy nem éreztem fairnek, hogy amíg én mindent tudok a babámról, addig Jungkook semmit se, sőt, ő még mindig azt hiszi, hogy elvetéltem. Persze ha egyáltalán kíváncsi volt rám miután eltűntem; vagyis inkább megszöktem. Lehet, hogy hálát adott az Istenek, hogy nem kell többet mutatnia felém a hamis érzelmeket. Én még mindig szeretem Jungkookot, Hana pedig egy ékes bizonyíték erre. Igaz, hogy hetedik hónapra született, de már most ha rá nézek akkor látom, hogy milyen erős. Erősebb omega lesz, mint én az már egyszer biztos. Pici kezecskéén piros kesztyű, míg vékonyka testét egy egyszerű rózsaszín kis rugdalózó takarja, s hogy végképp ne fázzon, egy kis rózsaszín nadrágot is rá adtam. Alig várom, hogy minél szebb ruhákba tudjam öltöztetni.
Jimin és Yoongi kisfia a múlthéten lett egy hónapos, rohan az idő, én is már öt hónapja élek újra itthon és hiába kérdeztem rá Chan-nál, hogy tud e valamit az északi Jeon falkáról, ő se tudott semmi féle információ féleséggel szolgálni. Hana-nak szüksége lesz az apjára, efelől semmi kétségem, de még féltem az én angyalomat. Alig pár órája született, s én már azon gondolkodom, hogy miként térjünk vissza Jungkookhoz. Lehet, hogy már nem kíváncsi rám, de ahhoz joga van, hogy tudja az örököse megszületett; méghozzá egy lány és omega farkas személyében. Már most féltem, hiába van benne alfa vér, attól még egy ártatlan kislány, akinek igazából mindkét szülöjének a védelme kellene. Hát úgy látszik ez egy örökletes dolog, hogy se nálam, se pedig Jungkook-nál nem volt teljes két szülös nevelés.
-Hogy vagy Tae? – észre sem veszem, hogy mikor jön be Baekhyun, csak mikor már teljes valójában előttem áll és aprókat legyez a szemem előtt.
-Jajj, Baek! – ocsúdok fel egy pillanat alatt – Észre sem vettem mikor jöttél be – már éppen ülő helyzetben hoznám magam, de Baek leint azzal, hogy pihenjek még, mert még csak három órája szültem. Ilyen hamar eltelt volna az idő? – És mi a helyzet? – kérdezem most már akkor fekve, miközben fél szemmel az én alvó angyalomat nézem. Már most látom, hogy tiszta apja lesz ez a szépség; nem véletlenül szerettem bele az én drágámba miután megszületett és a mellkasomra helyezték. Az apjába is első pillanattól kezdve, csak akkor a szívem és az agyam hatalmas háborút vívtak testemben ezzel kapcsolatban. Végül a szívem volt az erősebb; mai napig nem bánom, hogy anno a szívemre hallgattam és az agyamat azokba a csodás percekben elzártam a külvilágtól.
-Chanyeol lefeküdt aludni, egy kicsit fárasztó volt újra egy szülést végig nézni, hiába nem is csinált közbe semmit... – nevet el magát halkan a barna hajú, viszont nekem böki a csőrömet, hogy kinek a szüléséről van szó. Hiszen Chim és Yoongi babája nem itt született, hanem Jimin szüleinek birtokán.
-Baek... – szakítom félbe mondanivalóját, ő pedig csak kedvesen rám mosolyog
-Igen Tae? – ebbe a mosolyba miért érzek egy kis fájdalmat? Mi történt veled Baekhyun?
-Kinek a szülésén volt ott Chan? – rám kapja tekintetét, s egy másodperc alatt fut végig rajta a szomorúság, ami miatt az én szívembe is beszökik ez a fájdalom érzése. Mégis miért?
-Tae én... el kell mondanom valamit, amit már rég óta titkolok – kezdené el, kezemet pedig megfogja és úgy néz mélyen a szemembe.
Már éppen nyitná a száját mikor is Hana úgy dönt, hogy felkel és egy kis műsort rendez. Kezemet hasára helyezem, s nyugtató szavakkal próbálom megnyugtatni, ami hát... nem nagyon akar beválni.
-Lehet, hogy éhes Tae, megyek megcsinálom a tápszert, aztán etetés után feküdj le te is – kell fel Baek az ágyamról, én meg Hana-t veszem karjaim közé, miközben rózsaszín plédjével körbe bugyolálom kis testét.
Baek kimegy a szobából, én meg egyedül maradok a kis éhes babámmal.
-Shh Hana – kellek fel és először lassan, majd utána kissé nagyobbakat rugózok lábammal. Picit abba hagyja a sírást, de a nyüszítés az még mindig megy. – Na édesem, mindjárt eszünk! – sétálok vele fel-alá, a karomba lévőt pedig jobbra-balra ringatom. Kicsit fáj még a szülés után, de, hogy láthatom az én drágámat az elfeledteti velem az összes fájdalmat amit átkellet élnem azokban az órákban.
Ez megy egészen addig míg Baek megnem érkezik, s kezembe adva a tápszert kezdem el etetni a kis éhenkórászómat; már most félti a kis pocakját.
Ahogy megtelik Hana pocakja, már alszik is újra. Mosolyogva teszem vissza az ágyába, s végre én is lefekszek ugyanis a fájdalom egy kissé erősebb lett.
-A te jó létedért megéri nekem – simogatom hátát, s csak akkor hallom meg a második büfit a vacsora után – Egészségedre kicsim – kuncogok fel, majd a kis nyammogására leszek figyelmes, ami újra az apjára kezd emlékeztetni. Szemeim bekönyesednek mikor eszembe jut Jungkook.
Vajon még emlékszik rám? Vagy egyáltalán érdekli? Ezekkel a kérdésekkel sikerül elálmosítani magamat, s elérnem azt, hogy sírva aludjak el Jungkookra gondolva.

Drága Jungkook-om, fogunk még találkozni?