Hold fénye |Taekook| ✓

2 évad 5 fejezet

Taehyung szemszögéből:


Könnyeim akaratlanul is megindulnak arcomon abba a pillanatban, mikor Baek abba hagyja a mesélést. A sírás okát nem tudnám megmondani, egyszerűen csak úgy jön és ez akkora felszabadítást ad a testemnek, amit már rég éreztem.
-Tudom, hogy nehéz elhinned Tae – fogja meg egyből kezemet, s érzem rajta, hogy mennyire fél; csak úgy remegnek végtagjai. – De a szüleid vagyunk Chan-nal – az említett, pedig éppen ekkor érkezik meg lányommal, aki sírva közli velem, hogy szeretne velem lenni, mert ahogy átveszem és magamhoz ölelem egyből abba hagyja a sírást, s újra nyugodtan kezdi el venni a levegőt. – Akkoriban az alfa szülők bármit megtehetek, most már ez jobban lett szabályozva, de még mindig van olyan hely ahol csak úgy kényük kedvük szerint dönthetnek a megszületett farkas kölyökről. – Chan, Baek mellé áll és nyugtatólag kezdi el simogatni hátát, s ahogy látom kezd végre megnyugodni. Mosolyogva nézek rájuk, ők meg szerintem nem tudják hova tenni ezt a hirtelen mosolyomat.
-Megértem és higgyétek el nem vagyok mérges, meg semmi ilyen – ringatom közbe a kis drágámat, miközben tekintetemet az igazi szüleimen tartom. – Máig olyan bűntudatom volt, hiszen mikor nálunk voltatok akkor egyfolytában úgy éreztem, hogy nekem veletek kéne lennem, s nem értettem, hogy miért. Hiszen ott volt anyukám, apukám és velük is szerettem lenni, de most így felnőtt fejjel belegondolok, ez csak egy ragaszkodás féle volt, mert a szívem legmélyén éreztem, hogy nem az ő gyerekük voltam, s úgy látszik a sors akarta, hogy így történjen minden – Nem is érzem mikor kezdek el újra sírni, csak mikor megérzem azt a bizonyos nedvességet kezemen.
-Jajj Tae – ölel át egyszerre Baek és Chan. Milyen furcsa, hogy azok az igazi szüleim, akikre először csak úgy gondoltam, mint idősebb testvérekre. Erre ennyi idő után kiderül, hogy a szüleim és már akkor is rengeteg probléma volt velem.
-De, hogy-hogy nem vagy mérges? Más gyerek dühösen neki rontana az igazi szüleinek, mégis te ennek jelét se mutatod – Chan kérdése meglep és szerintem erre én se tudok értelmes választ adni, de beugrik valami, s mosolyogva biccentek a szuszogó hercegnőmre.
-Talán érettebb vagyok ezen a téren, mivel ha ilyen helyzetbe kerültünk volna Jungkookal akkoriba, akkor mi se cselekedtünk volna másképp. Főként, hogy a szülőnek ilyenkor a gyerekét kell első helyre tennie – simogatom meg Hana puha hajacskáját, ő viszont hirtelen kapja el az ujjamat és szorítja magához.

Igen, biztos vagyok benne, hogy én se tettem volna másképp, mint akkor Baekhyun!

°~°

-Chan – szólok neki vacsorán, ugyanis egy dolog még mindig böki a csőrömet, s kicsit félek is a választól, de muszáj, hogy tudjak valamit róla – Nem tudsz még mindig semmit az északi falkáról? – teszem fel ismét ezt a kérdésemet, ugyanis négy napja rémálmok gyötörnek a múlttal kapcsolatban. Egyre többször érzem meg a rosszat és ez nagyon nem tetszik.
-Nem, sajnos még semmit – sóhajt fel gondterhelt arccal, majd varázsol magára egy apró mosolyt, gondolom, hogy ezzel az én kedvemet vidítsa. Csak, hogy az enyémet egy ember képes; ő viszont nincs velem, fogalmam sincs kivel van jelenleg. – Az alfa nagyon elvan foglalva, a fia pedig nincs otthon, így vele se tudtam beszélni – Mégis merre van Jungkook? Hát hol van ha nem otthon?
-Értem – erőltettek én is egy mosolyt magamra, majd a vacsorát megköszönve hagyom el az étkezőt és a kert felé veszem az irányt.
A ház kertjébe kilépve szippantok egyet a friss levegőbe, aztán a hintaágy felé veszem az irányt. Leülve rá kezdem el bámulni az égboltot, ami már vöröses, rózsaszínes árnyalatába van felöltözve, a távolba pedig már a lilás árnyék is közeledik. Lábaimmal elkezdem lökdösni magam hátha legalább ezzel terelem a figyelmemet. Főként azokról a rémképekről amik most is megjelenek az arcom előtt. Ahogy Jungkook együt van Nara-val, s egy számomra ismeretlen kisbabát ringat a lány, az én szerelmem pedig a fejét simogatja. Mikor ez a kép jelenik meg, akkor elfog a sírás és ez most sincs másképp.
-Ahh... nem bírom már – túrok idegesen világos tincseimbe, majd ejtem vissza magam mellé, de utána azzal a lendülettel ölelem magamat körbe, mivel a levegő is elkezdett lehűlni. Nincs itt Jungkook, hogy erős karjai közé zárja az én vékony testemet, amik tökéletesen kiegészítik egymást.
-Mi a baj Tae?
-Jajj Baek – kapom fel egyből fejemet a hangra, s könnyeimtől is próbálok megszabadulni, de mint valami vízesés úgy folynak folyamatosan. – Észre sem vettem mikor jössz ki. Valami baj van? Hana felébredt? – kérdezem miközben Baek helyet foglal mellettem, s vállára helyezi fejemet. Semmit se ellenkezve bújok közelebb, kezét a fejemre helyezi és úgy kezdi el cirógatni fejbőrömet.
-Nem, ő alszik, mint a bunda. Akiért inkább aggódok az te vagy!
-Értem miért aggódsz?
-Tae, neked nem hiányzik a társad?
Oh dehogynem Baek, ha tudnád, hogy mennyire hiányzik. Az ölelései, csókjai és az érintései.
-De igen – csuklik el a hangom – Nagyon is hiányzik, de lehet, hogy neki már nem hiányzok – sírok fel sokkal jobban, s fejemet  teljesen Baek vállába temetem.
-Tae, ne érezd ezt! Jungkook a társad, miért ennyi idő után utasítani el? – annyira nehéz ez az egész, már alapból nem kedvelt az apja, nem volt az se véletlen, hogy a másik alfa a lányával épp akkor jött oda, amikor mi Jungkookal olyan jól megvoltunk. Semmi sem történik véletlenül. – Elmondjam neked, hogy én mit gondolok merre van Jungkook? – kérdésére hevesen kezdek el bólogatni, ugyanis eddig amit Baek mondott az mind összejött, remélem most is így lesz. – Jungkook, mint fekete alfa csak úgy szeli az erdőt, s már rég óta keres. Miután sikerül téged megtalálnia csak egymás tekintetében vagytok elveszve és egyikőtök se engedi a másikat. Utána megtudja, hogy él a babátok és kiderül, hogy egy gyönyörű szép kislánya van, akit első pillanattól kezdve imádni fog. Nem hagy el, se téged, se a lányodat. Szeret titeket, ebbe nagyon is biztos vagyok! – ebbe a kis mesébe annyira beleélem magam, hogy egy jól eső görcs keletkezik a gyomromba. Olyan, mintha belül csiklandoznának. Már Jungkookra gondolva is pillangók keletkeznek a gyomromba, hát még akkor mikor velem van.
-Bár igazad lenne Baek – szomorú hanglejtéssel válaszolok, s nézek újra az égre.
-Higgy nekem, ez lesz! – ejt meg egy apró mosolyt, majd kezét nyújtva felém invitál be a házba, ugyanis már rég besötétedett.
Szobámba érve, lassan lépkedek nehogy felébresszem az én kis alvó manómat. Befekve az ágyba, végre mosolyogva adom át magam az álmok világának, ahol találkozok a rég látott szerelmemmel. Talán igaza lesz Baekhyun-nak és Jungkook tényleg keress, nem adta fel és érdekli, hogy mi van velem.

Ahh... bárcsak ez a gyönyörű álom igaz lenne!

Jungkook szemszögéből:

-Nemsokára édesem! Nem sok kell és újra együt leszünk! – határozom el magam és párom párnáját ölelve adom át magam az álomnak, ahol újra kéz a kézben vagyunk és nem áll közénk semmi és senki!