Törvények szerint

8.

Zoé

Mosolyogva lépünk be Tamival az edzőterembe és állunk be a sorba. Pár percig néma csendben állunk míg Lippai kiképző végignéz rajtunk, majd megállapodik a tekintete rajtam. Már megint én fogom megszívni, ez megint nekem fog fájni.

- Bener! Meséljen csak! Mikor táncolhatok az esküvőjén végre? Mikor házasodik meg? – kérdezi gunyoros hangon.

- Nem tudom Uram!

- Eljegyzés volt már? – faggat tovább és még jobban belemászik az arcomba.

- Nem, Uram!

- Ejj Bener! Mindig csalódást okoz nekem! Nevelje már meg az asszonyát! Hát mi maga?! – ordítja el magát, mire picit hátrébbdőlök – Na akkor kapja fel magára a 20 kg-os súlymellényt!

- Igen, Uram! – bólintok, majd a terem végén lévő szekrényből előhalászom a mellényt, magamra kapom és visszaállok a sorba.

- 18 km futás mindenkinek! – kiáltja el magát – Órákat bekapcsolni! Akinek 5.40 felett van a km ideje annak ugyanennyi! Még magának is Bener!

- Igen, Uram! –bólintok újra. Bekapcsolom a sportórám miközben a többiek után indulok a rajtvonalhoz. Újra elordítja magát a kiképző és mi katonák sorra indulunk el a 18 km-nek. Már a 7. km-nél kezdem érezni, hogy húz a mellény, de a 12-nél már szabályosan küzdök vele. Tami hozzám csapódik és próbál túllendíteni a holtpontjaim, figyel a km/perc időmre is, hogy ne kelljen még egyszer lefutnom a távot. Befutva a célba gyorsan leellenőrzöm az adatokat, de időn belül vagyok.

- Köszi – nézek hálásan Tami. Ezért tuti elviszem vacsorázni a kedvenc helyére, már nagyon sokkal jövök neki.

- A feladatsor ki van vetítve a projektorra! Háromszor kell végigtolni! – magyarázza Lippai – Bener! Kapcsolja vissza a mellényt, nem adtam rá engedélyt, hogy levegye!

- Igen, Uram! – csattintom újra össze a csatokat. Végignézem a feladatsort, összeszedem a hozzájuk szükséges eszközöket, mint TRX kötél, súlyzó, csúszka és nekikezdek. Lippai végig mellettem áll, árgus szemekkel figyel, így nem tudok kicsit sem csalni vagy megpihenni. Szabályosan folyik rólam a víz, alig bírom egyenesen tartani a derekamat a fekvő támaszoknak. Az alsó ajkamba harapva próbálom elterelni a figyelmet a vállamba szúró fájdalomról. Az utolsó feladat után térdre rogyva, szuszogva könnyebbülök meg, hogy ezt is meg bírtam csinálni.

- Bener leveheti a mellényt! – rendelkezik Lippai.

- Köszönöm – mondom és már hámozom is ki magam a súlyból.

- Helyette ezeket vegye fel – ejt elém két darab 2 kg-os kézisúlyt és két darab 2 kg-os bokasúlyt. Megtörten meredek az újabb teherre, majd magamra veszem őket – Monori! Úgy látom nagyon jó barátok Benerrel! Ugyanolyan lett az idejük! Lássuk, hogyan harcolnak egymás ellen!

- Igen, Uram! – lép elém Tami és felveszi a kezdő pozíciót. Felegyenesedem én is, szabályosan köszönünk egymásnak utána rögtön neki kezdünk a harcnak. Mivel én végig súlymellénnyel edzettem, ezért sokkal lassabb és figyelmetlenebb vagyok, de pont ez volt a célja Lippainak. Tami igyekszik gyengén megütni, de a kiképzőnk egyből rászól, hogy ne sajnáljon engem, nincs miért. Nem az ütésekre, rúgásokra megyek rá, hanem a védekezésre. Egy-egy jobb pillanatomban azért sikerül visszavágnom, de gyenge próbálkozok ezek. Mikor már harmadjára kerülök térdre akkor már nincs több erőm felállni. A padlón támaszkodva kapkodom a levegőm és várom, hogy Lippai végre lefújja.