Törvények szerint

3.

Zsófi

Kicsit azért kellemetlenül érzem magam, hogy Zoé meghallotta, amiket mondtam róla. Nem ismerem őt, akár jelentheti is a Hivatalnál, hogy miket gondolok róla és a rendszerről. Mikor már a negyedik nap telik el, hogy nem jönnek értem és Zoé sem jelenik meg otthon megnyugszom. Nem tett bejelentést az esetről. Próbáltam számtalanszor hívni és nem egy üzenetet is küldtem neki, de egyikre sem reagált. Végül felhúz az ignorálásával és nem keresem többet, majd ha lenyugszik biztos előkerül és akkor átbeszélem vele ezt az egész helyzetet. Életben van, hiszen látom, hogy összeszedett pár ruhát és magához vette a zenelejátszóját. Egyszer csak haza kell jönnie, nem maradhat élete végéig a bázison vagy hol a francban van. Csütörtökön hamarabb hazaengednek a munkából, hogy fogyjon a túlórám. A kulcsaim után kutatok a táskámba, amikor kiszúrom Zoét az ajtó előtt. Szürke kapucniját a fejébe húzva éppen zárja be az ajtót.

- Zoé! Ne menj el! Beszéljük meg! - lépek gyorsan elé, mielőtt lelépne.

- Nincs kedvem! Dolgoznom kell menni!- fordul ki előlem, de gyorsan elkapom a karját ezzel megállásra bírom.

- De muszáj! Én nem úgy gondoltam, nem ... Ahh... ne itt a folyosón beszéljünk! Kérlek! - nézek rá könyörgően, de ő meredten elnéz mellettem. Vesz egy mély levegőt, majd visszafordul az ajtó felé és kinyitja előttem. Bevonulunk a nappaliba, ahol ő levágja magát a fotelbe és lehúzza magáról a kapucnit. A bal szemöldöke mentén egy friss seb látható és már kezd dagadni - Mi történt?

- Edzésen megsérültem - von vállat kerülve velem a szemkontaktust. Felállok előle, hogy a konyhából valami fagyasztott árut keressek a sérülésére.

- Rakd rá mielőtt még jobban megdagad - nyújtom felé a csomagot. Vonakodva bár, de átveszi tőlem és a szemére nyomja.

- Köszi!

- Nincs mit! Figyelj! Amit hallottál egy hete telefonbeszélgetés, az.. az...

- Igaz volt, tényleg így gondolod! Tényleg ez a véleményed rólam! - mondja ki halkan, miközben görcsösen piszkálja a nadrágja varrását.

- Az nem konkrétan neked szólt! Hanem az egész rendszernek és helyzetnek! Meg kell értened! Én feladtam mindent, amikor ideköltöztettek. Amikor melléd osztottak! Nekem remek állásom, saját lakásom, és boldog párkapcsolatom volt! De megjelentek a hivatalnok és véget vetettek mindennek. Pár napom volt lezárni mindent, de nem ment. A francba is! Nekem volt egy életem, voltak terveim! - fakadok ki. Itt az ideje, hogy végre tisztázzam előtte az érzéseimet.

- Képzeld nekem is! - csattan fel - Én sem így terveztem! De mégis ez van és ez is lesz! Ezen változtatni nem tudunk és én nem is akarok! Mert én egy hülye szolga vagyok! Nem is ismersz és ítélkezel felettem. Nem tudsz rólam semmit, nem tudsz semmit a munkámról, a helyzetről! Így van?

- Igen, így van - ismerem be nehezen - De...

- Figyelj! Én nem akarok veled veszekedni ezen! Tudom, hogy ez az egész váratlan volt és teljesen új neked! Ahogy nekem is! Még mindig mérges vagy a rendszerre, megértem. Illetve próbálom megérteni! De ne rajtam töltsd ki! Ne engem gyűlölj emiatt, nem én tehetek róla! Gyűlölj azért, amilyen vagyok, amit teszek! De ne olyanért amihez semmi közöm! Nem én osztottalak be magam mellé! Én nem bántottalak meg egyszer sem, nincs is semmilyen kontakt közöttünk, nem ismersz - mondja valamivel nyugodtabb hangon - Akkor miért gyűlölsz? Ha ismernél és úgy gyűlölnél megértenem, de így nem tudom!

- Tudom - dünnyögöm halkan. Igaza van, nem ő tehet erről az egészről. Valahol ő is ugyanolyan áldozat, mint én még ha ezt a hülye rendszert szolgálja akkor is.