Törvények szerint

31.

Zoé

Már egy hete dolgozom, de valahogy olyan rossz érzésem van a Seregnél. A kiképző nem piszkál, a felettesem nem mondott semmit, amikor újra szolgálatra jelentkeztem. Amikor Taminak elmesélem a félelmemet, akkor csak legyint, hogy ne legyek paranoid, ő nem hallott semmit rólam. Nyugalmat erőltetek magamra és újra teljes lendülettel dolgozom tovább. Letudom a kötelező edzéseimet, kihozom a maximumot magamból, műszak végén viszont sietek haza Zsófihoz. A betegségem alatt végig mellettem volt, velem együtt diétázott és rám szólt, ha nassolni akartam. Nagyon igyekszünk mindketten helyre hozni a ballépésünket és úgy néz ki, hogy sikerül helyre billenünk.

- Szia Szívem! - köszön rám mosolyogva Zsófi, ahogy belépek a lakásba.

- Szia! Mit csinálsz? - hajolok le hozzá egy puszira, majd mellé ülök a kanapéra.

- Recepteket nézek. Kéne valami sütit sütni hétvégén, hogy tudjunk vinni valamit anyuékhoz. De próbálok ilyen mindenmenteset keresni, ami még ehető is.

- Az lehetetlen - nevetek fel - Nem tudok veled menni hétvégén! Ki kell mennem a határhoz. Az egyik kollégánkat áthelyezték és engem raktak a helyére. Sajnálom!

- Ohh! Pedig anyáék mindkettőnket várnak!

- Tudom, sajnálom. De te menj nyugodtan!

- Veled akartam volna menni! - mondja panaszos hangon.

- Majd legközelebb megyek én is! De most muszáj mennem, tudod te is! - puszilom meg a halántékát.

- Tudom! - grimaszol röviden.

- De cserébe kérhetsz bármit!

- Bármit? - csapja le a laptopja tetejét és a kisasztalra teszi.

- Bármit - suttogom az ajkaira - De csak miután hazajöttél anyudéktól!

- Ahh! Nem! Előre kell rendezned ezt velem! - húz vissza magához Zsófi.

- Előre kárpótoljak? - húzom fel kérdőn a szemöldököm.

- Igen, most! - parancsolja, majd szemből az ölembe ül. Rögtön az ajkaimra tapad és hevesen csókol meg. Becsúsztatja a kezeit a felsőm alá, ujjait végighúzza a hátamon lévő hegeken és picit elhúzódik tőlem. Még mindig nem tudja elviselni rajtam a jelet, magát hibáztatja, hogy engem megjelöltek, ami igaz is, de ellenben vele én már túlléptem rajta. Nem hagyom, hogy ezen kattogjon így a derekát átkarolva állok fel vele a kanapéról és indulok meg a vele a hálószobánk felé.

Magamra kapom a golyóálló mellényem és a fegyverem, majd társulok Fecó mellé. Most az ő útvonalát járjunk, ami nekem teljesen ismeretlen. Nem is értem miért mellé osztottak be, hiszen nem ez a bevett szokás. Biztos, így szivatnak, ez a plusz büntetésem a parancs megtagadása miatt.

- Te házas vagy Zoé? - faggat Fecó.

- Igen, házas vagyok. Te?

- Még nem, következő hónapban lesz az esküvőm. Már nagyon várom!

- Jó is az! Mentek nászútra valahová?

- Nem, majd csak 3 hónap múlva. A menyasszonyoméknak ilyenkor sok munkájuk van, nem tudna elszakadni. A Földművelésügyi Minisztériumban dolgozik. Ellenőrzik a növényeket, földeket.

- Értem! Akkor majd utána mentek, jó lesz biztosan!

- Az tuti! - mondja nevetve - Na! Te indulj arra és meg emerre és ezt a facsoportot megkerülve újra találkozunk! Csak vigyázz, mert sok a bucka errefelé!