Törvények szerint

26.

Zsófi

Kiveszem a táskámat a kocsiból majd felvánszorgok a lakáshoz, az ajtón belépve viszont egyből felfigyelek egy nagyon ismerős illatra. Ledobom a táskámat a fotelbe és a hálószobába indulok, de ugyanúgy van, ahogy hagytam. Nem igaz, hogy megint a képzeletem játszik velem! Nagyot fújtatva rogyok le az ágyra, de azon nyomban felpattanok, amint meghallom a mosógép hangját. Szinte berontok a fürdőbe és belebotlok Zoé katonai zsákjába. Kifordulok a fürdőből és a másik szobába indulok, ahol az ágyon hason fekve meglátom őt. Itthon van, hazaért! Lopakodva közelebb sétálok hozzá, leülök az ágy szélére és tetőtől talpig végignézem. A szemem egyből megakad a nyakán lévő kékes folton. Valaki kiszívta a nyakát?! Közelebb hajolok hozzá és a kis folt tovább folytatódik a nyaka többi részén, nem szívás nyom, hanem valaki bántotta. Lejjebb vezetem a tekintetemet a vállára, ahol újabb lila folt van. Mi a franc történt vele?! Betakarom, mert tudom hogy utálja, ha fázik a válla. Végigsimítok a haján, ami igencsak megnőtt a 4 hónap alatt, végül lehajolok és megpuszilom az arcát. Erre egy aprót nyög és a párnába fúrja az arcát, de nem ébred fel. Az alvókája még mindig hibátlanul működik mosolyodom el rajta. Sokáig ülök mellette és figyelem, ahogy egyenletesen lélegzik, meg sem rezdül, ha megsimogatom. Annyira hiányzott már, legszívesebben bebújnék mellé az ágyba, de nem merek. Becsukom magam után az ajtót es nekilátok kiteregetni a ruháit, majd újabb adagot indítok el. Mielőtt lefeküdnék aludni benézek hozzá, de még mindig ugyanabban a pózban alszik, így lerakom a vizes palackját az éjjeli szekrényre és elvonulok a másik szobába. Nagy nap lesz a holnap, nagy beszélgetésnek nézünk elébe. Annyira izgulok emiatt, hogy alig bírok elaludni.

Reggel az ébresztőm éles csipogására riadok, de egyből kipattanok az ágyból, ahogy bevillan hogy Zoé itthon van. A folyosóra lépve látom hogy nála nyitva van már az ajtó, bepillantok, de az ágy teljesen üres. A konyhából is néma csend árad, Zoé sehol. Kipillantok az udvarra, de a kocsija nincs a helyén. Biztos be kellett mennie a központba lejelentkezni. Sajnos ma dolgoznom kell, pedig legszívesebben itthon várnám Zoét. Tudom, hogy helyre tudom hozni vele. Meg kell bocsátania nekem, szükségem van rá, nagyon szeretem őt, csak sajnos hülye voltam és nem láttam be magamnak. A gyógyszertárban egész nap az előttem álló nagy beszélgetésen járnak a gondolataim. Többször a telefonomra pillantok, de Zoé nem jelentkezett. Biztos még mindig gyűlöl, hangzik fel a fejemben ez a gondolat. Munka után sietek haza, lemondom a vacsorát a kollégáimmal is. Szinte berontok a lakásba és Zoé keresésére indulok. A konyhában találom meg egy bögre teával a kezében üres tekintettel támasztja a munkapultot.

- Szia! – lépek közvetlenül elé, hogy ne tudjon csak úgy elslisszanni előlem.

- Szia – dünnyögi halkan. Erőteljesen a padlót fixírozza, miközben a teáját kortyolja.

- Jól vagy? Minden rendben volt a misszión?

- Igen, minden rendben.

- Akkor jó! Reggel kerestelek, de korán elmentél!

- Igen.

- Jó! Ráérsz most? Beszélgetni– lépek még szorosabban elé, hogy végre rám nézzen, de csak egy pillantást és egy rövid bólintást kapok válaszul. Kioldalazik előlem figyelve arra, hogy még véletlenül se érjen hozzám. Régebben egyetlen helyzetet sem hagyott ki, hogy hozzám érjen. Most meg mintha leprás lennék úgy kerül ki.

- Mondd! – ül le a konyha asztalhoz.

- Mindennap írtam neked!

- Tudom, megkaptam – mondja halkan a bögréjét fixírozva.

- Hívtalak is, meg üzenetet is küldtem volna, de nem volt elérhető a számod.

- Tudom – von vállat. Várom a további magyarázatot, de nem érkezik. Ezzel a hozzáállásával kicsit nehéz lesz megbeszélni a dolgainkat, de jó jelnek veszem, hogy nem küldött el a bánatba rögtön.