Törvények szerint

12.

Zoé

Reggel én még mélyen alszom, amikor Zsófi dolgozni megy, nem ébredek fel rá, hogy kimászik mellőlem. Ébredés után még hosszú percekig fekszem az ágyában, felidézem magam az elmúlt este pillanatait. A vágyakozástól túlfűtött csókjait, a finom simogatásait, a karmolását a hátamon, ahogy kissé bevadultunk. Még most is hallom a nyögését, ahogy belécsúsztattam az ujjaimat, érzem a nyelvét a nyakamon. A francba, hogy ma este mennem kell dolgozni! Dühösen rúgom le magamról a takarót és kelek ki az ágyból. Gyorsan összekapom magam, hiszen már 14 óra is elmúlt. Összedobok egy tepsis húst, hogy se én se Zsófi ne haljon éhen. Sosem alszom eddig, Zsófi tegnap este nagyon lefárasztott, biztos emiatt ébredtem ilyen későn. Kínkeserves kivárnom a műszakom végét, szinte percenként az órámat nézem. Már csak 3 óra és 27 perc van hátra. De a szerencse sosem volt a barátom, így a műszak után beírtak egy kötelező edzésre. Hazaérve egy újabb sort vacillálok, hogy hová dőljek le aludni. Ha a saját szobámba, akkor Zsófi úgy gondolhatja, hogy csak egy éjszakára kellett. Ha hozzá, akkor meg lehet túl gyorsan fogja érezni a tempót. Kapkodom a tekintetemet a két szoba között, végül az arany középutat választom és a nappali kanapéján terülök ki. Szerintem a fejem nem is éri a párnát már alszom is.

Arra ébredek fel, hogy nagyon elfeküdtem a vállamat és nagyon fáj. Halkan nyögve fordulok át a hátamra miközben finoman masszírozom a sajgó testrészem. Hülye kanapé! A telefonomra pillantok, hogy megtudjam az időt. Már 19 óra is elmúlt, Zsófi meg nem ért még haza? Felülve körbenézek a lakásban, meglátom a cipőjét az előszobába, majd kiszúrom a gyenge fényt kiszűrődni a szobájából. Tehát itthon van, csak nem keltett fel. Bevonulok a fürdőszobába, hogy egy kicsit felfrissüljek a tus alatt. Nem lett okosabb gondolatom a fürdéstől. Menjek be Zsófihoz csak úgy? Vagy maradjak a szobámba? Leszidom saját magam, hogy nem lehetek ennyire szerencsétlen! Komolyan olyan vagyok mint egy 16 éves kamasz! Magamhoz veszem a laptopom és bekopogok hozzá a szobába.

- Jó reggelt! Felébredtél? – kérdezi mosolyogva az ágyból Zsófi.

- Szia! Igen, kicsit kidőltem a sorból. Szóval gondolkodtam a kocsi vásárláson. Szerintem ideje volna, hiszen elég sokat vezetsz már. Én meg ha elmegyek dolgozni és nálam a kocsi, akkor te nem tudsz menni semerre!

- Igaz, most már lehet róla szó – bólint rá – De még nem 100 %!

- Oké! Találtam párat, ami szerintem tetszene. Megnézed?

- Persze! Gyere ide, mutasd! – csapkodja meg a mellette a lévő helyet az ágyba – Na mi az? Tegnap nem voltál ilyen félénk!

- Most sem vagyok! – nevetek fel én is és befekszem az ágyba, szorosan mellé – Szóval ezekről lenne szó!

- De unatkoztál te! – veszi át tőlem a laptopot.

- Tegnap csendes nap volt, ráértem! Elmentegettem párat, meg tudod nézni! – magyarázom neki. Végignézzük az összes autót, átbeszéljük miben mi van és mi jó benne. Hiába aludtam egész délután, nagyon álmos vagyok, szinte leragadnak a szemeim, ahogy Zsófi újra átnézi a kocsikat.

- Ezt tetszik meg kéne nézni élőben is. Mit szólsz hozzá? – kérdezi, de nekem már nincs erőm válaszolni. Másrészt meg kíváncsi vagyok, hogy felkelt-e, hogy átküldjön a saját ágyamba vagy hagyja hogy mellette aludjak. Egy takaró könnyed súlyát érzem meg magamon, majd nemsokára rá teljes sötétség lesz és Zsófi puha érintését, ahogy a kezét a trikóm alá csúsztatja.

Már lassan egy hónapja van ez a valami kettőnk között Zsófival és nekem egy hétre a határhoz kell mennem. Pont a legrosszabbkor. Zsófitól nem merem megkérdezni mi is ez most közöttünk. Gondolom erről sem akar beszélni, ahogy a csókról sem akart. De talán nem is baj, lehet jobb ez így, hogy nincs kimondva. Reggel csókkal köszön el, esténként meg alig bírom levenni a kabátom, mert rögtön nekem esik. Eléggé telhetetlen ilyen téren, amit cseppet sem bánok. Akármilyen fáradt vagy álmos vagyok vele törődnöm kell, én meg nem merek ellent mondani, mert aztán újra visszakerülünk a lakótársi szintre.

Tomival, a kollégámmal egymás mellett sétálva pásztázzuk a terepet, amikor kiszúrok egy kósza fénycsóvát tőlünk nem messze. Vállon bököm a társamat és fejemmel bal irányba intek. Ő veszi a lapot, halkan osonva közelítünk egy nagy bokorcsoport felé és lecsapunk a mögötte rejtőző három emberre. Mindegyikőjüket megbilincseljük, leültetjük őket egy sorban és rádión megrendeljük a szállítókocsit.

- Neve? Lakhelye? – kérdezi Tomi az első férfit.

- Jöjjön rá magától! – szemtelenkedik a pasi.

- Erre semmi szükség nincs! De ha akarja! – lép közelebb hozzá Tomi és az ujjlenyomat-olvasót a férfi kezéhez nyomja – Rutkai András, egyedülálló, teherautó sofőr.

- Miért akart elszökni? – teszem fel a következő kérdést.

- Mert nincs miért itt maradnom! –vágja rá - Meghalt a párom, öngyilkos lett! Nem akart a rendszerben élni, nem akart egy ismeretlen párja lenni!

- Emiatt menekül el? – néz rá döbbenten Tomi.

- Maguknak fogalmuk sincs mit csinálnak az olyanokkal, mint én! – vágja hozzánk sírva a férfi.

- Miért mit csinálnak? Mit hisz? – kérdezi erős éllel a hangjában Tomi.

- Engem például száműznek egy Isten háta mögötti helyre, ahol nincs semmi! Egy halott városban kell élnem a többi hasonló sorsúval! Hiába mondtam azt hogy én is leszek beépített ember, nem raktak be a programba!

- Miféle programról hadovál? – faggatom a pasit.

- Még hogy maguk az állam emberei?! Fogalmuk sincs az egészről igaz? Vannak beépített férfiak és nők, akiknek az a feladatuk, hogy a tökéletes párokat teszteljék! Hogy eltudják-e csábítani, ha igen, akkor bukta mindenkinek!

- Ugyan már! Honnan szed ilyen baromságokat? És maguk miért szöknek? – fordul Tomi a másik két emberhez.

- Mi szeretjük egymást és félünk, hogy elválasztanak minket.

Ha egymásnak vannak teremtve, akkor a rendszer úgyisegymásnak dobja – mondom unott hangon. Nem hiszem el, hogy ilyenekre kellpazarolnunk a drága időnket! Ehelyett otthon is lehetnék a párom mellett és ajó meleg ágyunkban szerelmeskednénk. Pár perc múlva meg is érkezik aszállítójármű és magával viszi a foglyokat. Azonban, amit a férfi mondott azegyedülállókról az szöget ütött fejembe. Valóban az állam így tesztelnebennünket?! De ha tökéletes a rendszer, akkor miért van szükség ilyenre? Miértkell tesztelni?