Törvények szerint

15.

Zoé

Dupla műszakot utána rögtön az edzőterembe megyek, hogy letudjam a kötelező itt töltött óráimat. Természetesen a felettesemék értesültek Zsófi távozásáról és nem mulasztanak el egyetlen alkalmat sem, hogy piszkáljanak miatta. Miután végzek a kötelező feladatokkal megkapom társnak a közelharcnál a legkeményebb, legtaktikusabb pasit. Azt sem értem mit keres még, hogy bírt átmenni a pszichológiai teszten, idegileg gyenge szegény, ami rögtön meg is mutatkozik, ahogy két ütést beviszek neki. Nem bírja elviselni a vereséget, ezért szabályokat és határokat túllépve támad nekem. Az első percekben hősiesen helytállok és hárítom az ütéseit, majd egy erős rúgása úgy combon talál, hogy összebicsaklik a lábam. Itt bukom el az egész mérkőzést, innentől ő fölényben van és durván vissza is él vele. Normál esetben az edző már rég leállította volna a harcot, de most nem. Már a földön fekszem és érzem, hogy vérezni kezd az orrom és csak arra van erőm, hogy a karomat magam elé tartva felfogjam az engem érő ütéseket.

- Huszár! Elég lesz mára neki ennyi! Pénteken újabb játszma Bener! Nincs kibúvó – állítja le nagysokára a harcot az edző – Monori! Szedje össze a barátját!

- Igenis! – mondja Tami. Odasiet hozzám és leguggol mellém – Jól vagy?

- Remekül! Nem látszik? – gúnyolódom. Ülő helyzetbe tolom magam, majd a pólóm alját az orromhoz szorítom – Bassza meg!

- Gyere! – húz fel a földről Tami. Lesétálunk a küzdőtérről és helyet foglalunk a padon. Kezembe nyomja a törölközőmet, amit a vér felfogására használom. Ez rohadtul fog fájni holnapra.

- Menj nyugodtan, Bea már biztos vár – pillantok rá.

- Majd megyek, ha már nem vérzik az orrod! Tudsz így vezetni?

- Persze! Ne aggódj!

- Zsófiról van valami híred? Jelentkezett már? – kérdezi félve. Tudja nagyon jól, hogy csattanok erre a témára.

- Semmi.

- Próbáltad hívni, írni neki?

- Igen, de még mindig nem reagált rá.

- Hány napja ment el?

- 6 – húzom el a számat. Bedobom a törölközőmet a táskámba, majd felállok mellőle – Megyek haza, álmos vagyok.

- Talán el kéne felejtened, beszélj a felettessel, hogy nem jött össze. Jelentené, hogy hiba csúszott a rendszerbe és akkor békén hagynának. Zoé ez már nem állapot!

- Nem fogom jelenteni! Ne is kérj tőlem ilyet! Nem adom fel! Soha! – mondom határozottan. Felkapom a táskámat és otthagyom Tamit. Tudom, hogy félt és a javamat akarja, de én nekem csak is Zsófi kell. Várom haza, bármikor is jön én tárt karokkal várni fogom.

Zsófi

Anyáék kicsit meglepődnek, mikor bejelentés nélkül állítok haza, ráadásul Zoé nélkül. Fáradságra hivatkozva bevonulok a régi szobámba, magamra zárom az ajtót és újra elmerülök a gondolataimban. Zoé gyereket akar tőlem, én erre nagyon nem vagyok felkészülve. Nem akarok én tőle semmit, nem hogy gyereket! Egy gyerek hatalmas felelősség, én még nem állok készen rá, nem érzem magamban, hogy anya akarok lenni. Másnap bemegyek a régi munkahelyemre, ahol a volt kollégáim örömmel fogadnak, de amint megtudják, hogy egyedül vagyok itthon, mert egy kis nézeteltérésem akadt a párommal, kicsit eltávolodnak tőlem. Burkolt megjegyzéseket tesznek, hogy ez számukra nem elfogadott dolog. Csak akkor nyugodnak meg, amikor azt hazudom, hogy megoldjuk csak ő most nincs itthon, külföldi misszión van. A gyerekkori barátnőm meg másról sem tud beszélni, minthogy én milyen mázlista vagyok. Zoéval párra leltem, tervezzük a közös jövőt és saját családom lett. Miért hiszi mindenki azt, hogy ez így működik?! Hogy odaköltöztetnek egy vadidegenhez és máris szerelmes leszel?! Csalódottan sétálok haza és bújok el újra a szobám rejtekébe. Másnap csak éppen étkezni megyek le, de utána újra visszavonulok a magányomba. Szombat délután otthon fekszem a nyugágyban, amikor anya jelenik meg.